Ingyen szaunává változott sátraink reggel 8-9 között dobáltak ki minket, szépen lassan. A reggeli pislogás után úgy döntöttünk, a fesztivál melletti fürdőbe megyünk lazulni, mert idén a SZIN-bérletesek a kültéri részt ingyen használhatják. Pár nyugdíjast láthatóan zavart a jelenlétünk, de mi hálásak voltunk a lehetőségért.  Lehet, hogy erre megy a dráguló bérlet és sör ára. Kicsúszdáztuk, kinapoztuk és kipancsoltuk magunkat, majd egy belvárosi kifőzdéből battyogtunk vissza halálmenetben, 40 fokos hőségben a délutáni koncertekre, jócskán megviselve, de ezzel nem csak mi voltunk így. Körülnézve azt láttuk, hogy a szokásosnál is lassabban éled a fesztivál.

több kép a facebookon

Erre szegény Kozmosz zenekar is ráfázott – nem sokan tudtak elmászni a nagyszínpadig fél 4-kor, de vessenek magukra, mert egy nagyon jó produkcióról maradtak le. Olyan politikailag és szerelmileg érzékeny punk-rock banda ők, akik nem félnek megmondani a tutit. Miért is ne szerethetné a melleket az, aki politikai állást foglal? A zenéjük által követelt pogó és nagy sörszagú ordítások nem voltak, de a falatnyi közönség minden számból ismert pár sort.

Interjúra várás miatt a PASO-t csak a backstage-ből tudtuk végighallgatni. KRSA most biztos nem volt boldog, hogy hozzánőtt az imidzséhez az öltöny, nyilván nem fázott benne a színpadon. A bulijuk viszont nagy volt, a közönség hangját minden slágernél jobban lehetett hallani, mint az éneket. Nem tudom, új dolog-e az, hogy egy hegedűs is volt velük, de engem meglepett.

Mire lezajlott az interjúzás, már siettem is át a Music Channel Arénába, hogy új kedvenceimet, a We Are Rockstarst hallgassam meg. Ők az a zenekar, akik büszke magyarrá tettek, amikor hallottam a rádióban, hogy ők bizony hazaiak. A britek képesek általában ilyen jó indie-rock zenéket összehozni. Csőgatyában, lazasággal nyomták le a bulit, ami az akusztikai adottságok miatt kissé megfájdította a fülemet, de a kedvemet nem szegte. A számaik könnyen befogadhatóak, egyszerűek és nagyon ütősek, ha így folytatják, ez a triumvirátus elviszi őket addig, hogy a nagyszínpad előtt fognak értük sikítani a lányok.

A barátaim már nagyon vártak rám kint a Vakegér Tudakozó-Falatozóban, így miattuk ki hagytam a HS7-et, ki is csordult a könnyem mellettük elsétálva, hisz tudták, hogy szeretem őket titokban, pont ezt a számot játszották. Pár olcsó fröccs után futólépésben tértem vissza a fesztiválra, mert kíváncsi voltam a magyar Muse-ra. Ezzel az elnevezéssel (ahogy az EFOTT-ról tudósító kolléga) tüntetem ki én is a Vad Fruttikat, igaz, nem hasonlít olyan nagy mértékben a két banda, de a koncepció igen.  Néhol az olyan beköszönő gitártémák, amik enyhe disszonanciát és meglepődést okoznak számomra, magasztossá teszik az egészet. Ez az, ami leginkább megadja a Muse-érzést. A másik pedig a sok húrtépős-szintis zúzda, amik mindkét zenekar esetében bólogatásra kényszerítenek. A Fruttikat jobban megviselhette az élet, mert a szövegeikben sokkal több helyen vannak depressziós sorok, de ennek a hangulatnak köszönhetik, hogy önfeledten táncikáló csajok százai üvöltötték végig az egész koncertet. Bevallom, a refréneket én is.

több kép a facebookon

Utána jött a nagy kérdés: Brains vagy Kosheen? Számomra egyértelmű volt, hogy az utóbbi, de megint hatott rám a birkaeffektus, úgyhogy meglátogattuk a d’n’b-rock hazai királyait. Pár kevésbé motivált társamat meggyőztem, hogy jó lesz nekünk  a Kosheen, menjünk már át, hiszen britek, csak nem jönnek olyan gyakran, mint a Brains.

Magam sem vagyok nagyon képben a zenekarral, de a buli során beugrottak a gyerekkori pillanatok, amikor még általános iskolás koromban találkoztam a dalaikkal az MTV-n és különböző rádiókban. Az est végéhez közeledve nem szokványos fogást alkalmaztak  – slágeráradatba kezdtek a következő sorrendben: Catch – Suicude – Empty Skies – Hide U. Iszonyat jókat lötyögtünk rá, néztük a számok között a kivetítőn az énekesnő kedves mosolyát, és megállapítottuk, hogy korához képest igen jól tartja magát, pont úgy, mint a zenekara. Régiek vagy lejártak ide vagy oda, a Guns N’ Roses még ma is stadionokat mozgat meg a 20 évvel ezelőtti zenékkel, a Kosheen miért ne tehetné ezt a SZIN-en tíz évvel ezelőttiekkel?

Fotók: Rostás Bianka