Egy beleköthetetlenül őszinte interjú az Esti Kornél zenekarral

Egy jól sikerült koncert után, a Zöld Pardonban sikerült nyakon csípnem az Esti Kornél zenekart, hogy a zenéről, életről, halálról, metálról, paráról faggasam őket.

FÉLonline.hu: Megvolt a Sziget nagyszínpad, ott lesztek az idei összes hazai fesztiválon, most jöttök az East Fesztről, mi a következő lépcsőfok?
Pisti: A ZP!(nevet) Egy harmadik lemez és majd egy negyedik. Már a harmadik félig megvan.
Dodi: Szerintem az új lemezez ki fog jönni jövőre.

Benne vagytok a kortárs befutott zenekarok között és mégsem szálltatok el, mi az az erő, ami a földön tart benneteket?
Dodi: Elég sok minden. Alapvetően mi eléggé barátkozós emberek vagyunk és szerintem ez a zenekar azért van még mindig együtt, mert egyikünk sem ez a “hidegfejű” természet. Ugyanabból a városból vagyunk, gimisek voltunk, amikor ezt az egészet elkezdtük. Semmi értelme nem lenne játszani az érinthetetlen rocksztárt. Nyilván mindenki ezt mondja, de úgy érzem, hogy a színpadról lejön hogy milyenek vagyunk.
IMI: Egyáltalán ez a környezet, ez a miliő, amiben vagyunk Magyarországon. És ami a hazai zenei szférára jellemző. Alkatilag sem vagyunk sztárok.

Pisti: Szerintem ma a színpadon történt valami, ami után nem úgy jöttünk le, hogy nah, most ez annyira nem volt jó.


Hallhattunk ma Tőletek egy új számot. Meséljetek kicsit róla!
Dodi: Én írtam a szöveget, ez az első szám, amit az új lemez óta csináltunk és az a terv, hogy egy-egy új dalt mindig elengedünk koncerteken, sőt inkább úgy mondanám, hogy folyamatosan váltogatjuk majd az új dalokat. A Nem vagy már egy szakítós szám, és igazából nagyon “koncertdal”.

A fellépések előtt még megvan ez a szokásos izgulás, vagy már kisujjból kirázzátok?
Dodi: Azért az alap izgatottság megvan és ez kell is, hogy legyen. Csak ne úgy menj fel a színpadra, mint ahogy kimész a konyhába. Attól például sosem félek, hogy rossz lesz.
Pisti: Nincs izgulás. Én nem izgulok. Én úgy szoktam saját koncertre menni, mint amikor a konyhába kimegyek (én vagyok a kivétel).

Van valami spéci koncert előtti rituálétok?
Dodi: Mi nem nagyon hiszünk az ilyen rituálékban. Öt percet kell együtt ülni a többiekkel a koncert előtt és nem kell ide semmiféle “jin-jang”.
Pisti: Olyan szokott lenni – mondjuk azt sem rituálénak hívják -, mint mikor az ember vesz egy nagy levegőt mielőtt elkezd beszélni. Kb ez van. Most például egy nagyon jó beállás volt, viszont nagyon sokszor vannak olyan helyzetek vagy szituációk, amikor nem tehetjük meg, hogy elvonulunk. Nem is azért, mert el kell vonulni. Elcsépelt dolog ez a ráhangolódá
s.

Mennyire van köze a valósághoz a daloknak?
Dodi: Nyilván nincs a dalokban konkrét nevekről szó, az nem a mi világunk. Szakítasz valakivel, elhagynak, aztán máskor jól vagy, aztán szarul vagy… Nem gondolom azt, hogy nagyon bonyolultak lennének a szövegeink és azt sem, hogy regényekből kéne ihletet meríteni. Annyi minden történik az emberrel, hogy egyáltalán nincs arra szükség, hogy másról írj, mint ami van. Totálisan arról szól, ami van. Nálunk az a furcsa, hogy a számok nagy többségénél először a zene van meg és utána a szöveg. A zene ad egy alaphangulatot és nagyon sokszor van úgy, hogy szinte magától jön rá a szöveg. Szerintem a zenénk – ahogy a próbateremben összeizzadjuk – mindig ad egy markáns alaphangulatot.
Pisti: Az a szerencsénk, hogy megvannak azok az emberek Dodinak, vagy Iminek, vagy nekem (aki nem jó szövegíró) de néha képesek vagyunk azt “lezenélni”, amit érzünk. A zenekar koncepciója pont az, hogy nem nagyon beszélünk olyanról, amit ne értenél.

A magyar melankóliáról is írtok és közben pedig a koncert minden egyes alkalommal robban. Hogy is van ez?
Pisti: Ez inkább egy olyan helyzet, mint amikor megbüntet a BKV-n az ellenőr és nevetsz. Panaszosak vagyunk és ezt elég dühösen is adjuk elő. Ugyanaz a cél, mint a metálosoknál, csak mi más kellékekkel dolgozunk. Valaki a sátánt képzeli maga elé és úgy zenél a “dieingról”.
Dodi: Nagyon érdekes, hogy vannak olyan dalok, amelyek metálban is jól szólhatnának. Például a Személyes közlemény teljesen megfelelne ennek a műfajnak. Szerintem pont annyira dühös, ami azért nem ez a keménykedős-érzet, és ezt a szintet mindig is meg szeretnénk tartani. Úgy gondolom, hogy a mostani daloknál már megtaláltuk a keskeny sávot: a zúzás nem izzadságszagú, hanem az egészet szolgálja. De most, hogy így mondod ez a melankólia is benne van teljesen.

Akkor van egy határ, amit nem léptek túl?
Imi: Ezen nem gondolkozunk szerintem, hogy most akkor meghúzzuk a határt.
Dodi: Igen, van.

Mennyire veszi el az időtöket Dodi másik zenekara és Pisti estjei?
Dodi: Az nagyon más. Olyan, hogy elveszi, olyan nincs. Nekem mindig is az első volt, amióta ezt komolyan csináljuk. De szerintem a többieknek is, mert már régen nem csinálnánk, ha ez nem így lenne. Én tanulok, lesz egy diplomám, meg az Imi is tanul, lesz egy diplomája. De ez már ilyen kicsit biztonsági dolog.
Pisti: Nem ez a lényeg. Mármint, hogy elveszi-e, vagy sem, hanem hogy mit ad. Szerintem a fejlődés lehetősége mindig kecsegtető egy fejlődni-vágyónak.

Meddig akarjátok csinálni az Esti Kornélt?
Imi: Amíg van mit mondanunk, amíg élvezzük ezt az egészet.
Dodi: Amikor már nem okoz örömet, akkor már nem hiszem, hogy csinálni fogjuk. Láttunk olyan zenekart, aki már csak a megélhetésért játszik és az nagyon szomorú. Nyilván el kell tartani a családot… de azért én nagyon remélem, hogy nem jutok el odáig, hogy már csak azért zenélek, hogy a gyerekemnek enni adjak.
Pisti: Csak addig kell csinálni, ameddig fejlődés látható. Bízom abban, hogy ha ez az interjú megtörténik tíz év múlva, már nem kell ezt a kérdést megkérdezned, mert magától értetődik. Igazából szerintem az a szexepilje a zenekarnak, hogy még nem tökéletes. Időről időre azon dolgozunk, hogy mi ,az Esti Kornél, beleköthetetlenül legyünk őszinték.

Mi azért köszönjük a zenekarnak, hogy vannak! Idén a velencei EFOTT, a VOLT fesztivál, ORFŰ és a békéscsabai KÖRF fellépői csapatát gazdagították. Augusztus 11-én pedig, azaz holnap a Szigeten is berobbantják a hallójáratokat. Hogy ott leszünk-e? Nem kérdés!