Sajnálattal kell közölnünk, hogy a harmadik napi hőség nem volt konduktív abbéli igényünkre nézve, hogy mindent megnézzünk. A nap első felének jó része az árnyék üldözésében merült ki, és délután négyig a legizgalmasabb jelentenivaló, hogy társaságunknak köszönhetően felsőfokú műveltségre tettünk szert fájdalmas szóviccek terén, és hogy ha jön egy lajtos kocsi locsolóval, elég integetni ahhoz, hogy spontán nyílt téri szabadfürdőt indítsunk. Ami programra elmentünk, arról beszámolhatunk, a többiről csak hinni tudjuk, hogy jó volt. Így telt a pénteki napunk.

még több kép

Elsőnek a Pintér Béla Társulat előadását, a Szutyok címűt (a cím ugyan lehetett volna a sztereotipizálás apológiája is) néztük meg a nagyharsányi szaunában. A főhősnő egy jószándékú, hátrányos helyzetű, de hogy némi emberhiba is legyen, heves természetű leány, aki előnytelen kinézete és összeférhetetlen modora folytán a környezete áldozatává, majd kiközösítetté válik. Természetesen ennek a leírás alapján minden szimpátiát megérdemlő karakternek az egyetlen út a társadalmi elfogadottság felé a nemzeti radikális hitvallás és a hozzá párosuló fajelmélet (röviden mondva Jobbik-propagandát láthattunk).

Természetesen ehhez társul a zsidó, mint hazug és jellemtelen hatalmi figura alakja, a cigányé, mint képmutató tolvajé, a művész ábrázolása pedig mint saját képzeletvilágában élő lila gőzhalmaz. Persze szintén társul hozzá az elnéző hangnem, miszerint nem tehetnek ezek az emberek arról, hogy milyenek, mert így születtek—de persze hangsúlyozva van az is, hogy alacsonyabb rendűek minden engedékenység ellenére. Mindez nagyon meggyőző formában tálalva persze: nagy kifogás nem lehetett a rendezés vagy a színészi teljesítmény kapcsán, csak egyetérteni volt nehéz az alaptételével. Mi itt most nem ítélkezünk: aki ilyen üzenetre nyitott, annak tetszene ez is (persze, még mi is félre érthettük…).

Este a nagyharsányi kis sor után beálltunk a kisharsányi ámde annál nagyobb sorba (a sorban állás egyébként sem hiányozhat egy igazi katlanos élményből), hogy megnézzük, hogyan cirkuszol a francia Galapiat Cirque társulat. Az öt fiú és egy lány közel kétórányi adrenalinszint-növekedést kínált a nézőknek Risque Zer0 címen, leplezetlenül emberi botlásokkal és embertelenül leplezetlen igyekezettel. A társulat tagjai ugyanis nemcsak szédületes szervezettséggel mozogtak, hanem a fiatalos, időnként talán túlzottan ingergazdag előadás élőzenei kíséretét is maguk biztosították.

még több kép

A vándorcirkusz életforma, és a Galapiat Cirque mint csiga a házát, úgy hozta magával az cirkuszi környezet mikrokozmoszát. Érdekes kettősség, hogy a szerethetően elévült nagycirkuszi imázs szinte teljes elhagyásának köszönhetően nézőként úgy érezzük, mintha a trapézon lengő lány egy lenne közülünk, mindeközben mégis körülveszi az egész előadást a cirkuszi mese illúziója. A veszély, aminek az artisták kiteszik magukat, kétségkívül valós, és a közönség ettől az előadástól nem az egyébként is kissé keskeny padokon való punnyadás-színházainkból megismert biztonságérzetét fogja megkapni. És mégis, az előadás azt sugallja, hogy mindez csak játék, amiben az egyik fiú mime-nak maszkírozva, másikuk művérrel és oldalába preparált késpengével papírkoronában dobálja a karikákat, mint egy kiskirályfi. Az előadás végén a megkönnyebbülés füligmosolyával távozunk: igen, mindenki túlélte.
A nagyszínpadnál folytattuk, Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter közös új együttesével, a Catsandox-szal. Szégyen gyalázat, de Sziámi és Takáts Eszter életműve ismeretének túlnyomó hiányában nem tudunk az előadásnak erre a vonatkozására reflektálni, önmaga vákuumában viszont teljes mértékben pozitív élmény volt. Külön említésre méltó mindegyik zenész technikai tudása, illetve az is, hogy a dalok mégse a technikai tudásra éleződtek ki: minden apró kreatív megoldás és átvezető szóló beleolvadt a nagyobb egészbe. A dobok pontossága lenyűgöző volt, a szólógitár pedig Kiss Tibi első napi gitártechnikáját erősen beárnyékolta.

még több kép

Megkérdezettjeink tanúbizonysága szerint, és itt idézünk, „kurva jó volt” a Péterfy Bori és a Love band főműsoridős koncertje is. És valóban. A szokásos rutin, ahol éppen aktuális kiszemeltjét felszedi és kidobja, aztán énekel neki egy dalcsokrot, most is lement, és valahogy ennyi koncert után sem tudja teljesen hitelét veszíteni ez a játék. Ezért talán Bori színpadi jelenléte felelős, de a koncert teljes élvezetéhez hozzájárul a kreatív hangszerelés is.

És itt át is térhetünk a negyedik és egyben utolsó napra

Sándor Júlia fotói