Campus Fesztivál 2012 beszámoló

A debreceni Campus Fesztivál nulladik napi kapálózása után három napig teljes őrület verte fel a Nagyerdőt. Kelet-Magyarország legnagyobb zenei rendezvénye –nevéhez is hűen – igyekezett mindazon fellépőket összegyűjteni, akik az elmúlt években a hallgatói bulik igazi kedvenceivé váltak. De nem csak zenében, irodalomban részünk lehetett a cívis fesztivál alatt, hiszen a Kulter.hu irodalmi sátrában olyan híres zenekarokból ismert irodalmárok fordultak mint Beck Zoli (30Y) vagy Závada Péter (A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I).

Több kép a Facebookon!

1.nap

A délutáni órákban tértünk vissza az immár valódinak mondható Campus helyszínre, ahol végre teljes pompájában csodálhattuk meg az eseményt. Mivel a korai koncertekben nem igazán voltunk érdekeltek, úgy döntöttünk, hogy engedünk a leküzdhetetlen vágynak, hogy némi irodalminak mondható programot is meglátogassunk.

Az első ezek közül a Simon Mártonnal folytatott beszélgetés volt, melyet Herczeg Ákos moderált. A slammer szerényen beszélt saját kötődéseiről az irodalmi élethez és kötetéről is mesélt. A beszélgetés természetesen a slam és a versek közti eltérésekre is ráterelődött.
A programszünetben gyorsan át is vonulunk a gyakorlatban is megnézni, milyen is egy A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I koncertélmény. Éppen a Zenebuddhizmus című számot kaptuk el, ami nem túlzás, sokkal jobban szól így élőben, mint felvételről, hiszen a közönség folyamatos refrénismétlése és ütemes tombolása élőbbé teszi a teljes számot. Némi nézelődés után visszatértünk a Kulter.hu sátorhoz, ahol a Debreceni Egyetem Irodalmi Kör előadása már javában tartott. Műsoruk némileg szervezetlen, de igen változatos volt: kaptunk novellákból átírt jeleneteket és megzenésített verseket is, melyek mindegyikét igyekeztek némi humorral fűszerezni.

A debreceniek után ismét a slamé volt a főszerep, Barna Péter Závada Péterrel beszélgetett, nagyrészt ismét a költészet és irodalom határkérdéseinek feszegetését helyezve középpontba. Furcsa volt látni, ahogy a kezdet egyik fiából hirtelen egy körömrágós, zárkózottabb egyéniség válik. Bár Barna Péter saját részéről kiállt az Ahol megszakad mellett, mégsem hagyhatták szó nélkül Závada első kötetének negatív kritikáját sem. Sokan „csupán” dalszövegként tartják jónak műveit, amire ő azzal reagált, hogy ő és azok, akik valóban értenek az irodalomhoz, tisztán látják a különbségeket a kettő között. A beszélgetés után Simon Márton ismét csatlakozott Újonchoz és együtt olvasták fel slam szövegeiket.

Olyannyira belemerültünk a slammelésbe, hogy közben a Péterfy Bori koncertnek csupán a végére értünk oda. Így az első igazi nagyszínpad-élményünk a Quimby lett. A zenekar igencsak karibi hangulatú koncertet adott, de nem vagyok biztos abban, hogy az általuk alkalmazott áthangszerelés és ritmusváltozás jót tett a számaiknak, hiszen egyrészt így nehezebben voltak énekelhetőek, illetve az is biztos, hogy a hangszerek egy kicsit túlzottan is átvették az uralmat a vokál felett. Aki szereti a füstös kocsmákat idéző mediterrán dallamokat, annak bizonyára tetszett a koncert, ám akik a Quimbyre voltak kíváncsiak, azoknak igen keveset adott a zenekar.

Kis pihenés után visszatértünk a lassan már törzshelyünké vált Telekom Teraszhoz, hogy átéljük az első külföldi élményünket a Friction and Linguisticsszel, akik egy Egyesült Királyságból érkező formáció. Az általuk játszott dub-step ritmusok meghozták a várt hangulatot, a hajnalig bulizók nagy része itt kötött ki. A koncert után újabb közös relaxálásra adtuk a fejünket a T-Mobile egyik fehér pihenőhelyén, majd meggyötört lábakkal, de vidám hangulatban zártuk az estét.

 

2.nap

A pénteki napot ismételten a Kulter.hu sátrában nyitottunk a LÉK (Lehetek Én Is Költő) zenés felolvasásával. A szervezet négy tagja saját és kedvenc verseiket adták elő. Ám mivel tudtuk, hogy kora este úgy is Shakespeare-é lesz a főszerep, még a vége előtt a Víztorony Pódium Szabó Balázs Bandája koncerten kötöttünk ki. Bár a koncert ülőnek indult, a közönség nagy része inkább kihasználta a színpad előtti kis teret, hogy táncra perdüljön a klasszikus és az alternatív egyesüléséből születő dallamokra. A koncert kicsit falunaposra sikeredett: a fellépők folyton ittak a közönség, a közönség pedig a fellépők tiszteletére, de Szabó Balázs így is megmutatta sokoldalúságát, és hogy a nagybőgő is tökéletesen működik a számaiban.

Több kép a Facebookon!

A népdalos vonal után visszatértünk a nagyobb pezsgésnek örvendő Telekom Teraszra, ahol a Kiscsillag kezdett. Egy-két szám erejéig szívfájdítóan hasított belém, hogy a dalok között nincs átkötés, Lovasi egyetlen szóval sem biztatja lelkes közönségét, de megnyugodhattam, hiszen a bemelegítés után a tőlük elvárható színvonalú koncertet adtak. A legkülönlegesebb dolog az volt ebben, hogy míg a többi zenekarnál egy-kettő, jobb esetben három szám akad, amit mindenki ismer, a Kiscsillag esetében szinte az egész koncerten végigkiabálhatja a hallgatóság az általa már olyannyira ismert számokat.

A Kiscsillag után a W.H formáció mutatkozott be, ahol az Irie Maffia énekese, Sena és Márkos Albert főszereplésével megzenésített Shakespeare-szonetteket és -verseket halhatott a közönség. A formáció igencsak elmés módon törekszik arra, hogy az értelem maradéktalanul eljuthasson mindenkihez, így az énekelt angol szövegek és a magyar fordítás is kivetítőre került. Az éjszaka fénypontját mégis később a Telekom Teraszon értük el, először egy pörgős Vad Fruttik koncerttel hangolva, majd Kees Van Hondttal téve igazán őrültté az estét.

Van Hondt, a holland DJ egymagában, fejére húzott fekete-fehér varázsló kalapban lépett a színpadra, hogy másfél órán keresztül rezzenéstelen arccal, olykor cigire gyújtva nézze végig, ahogyan az igazi ősmagyar táncmozdulatok szembetalálkoznak a feltehetően németalföldi népdalok remixelt dallamaival. A magyar repertoárból szinte tényleg minden előkerült, a csárdástól egészen a színpadot körbeérő vonatozásig. Sajnos a tömeg nem volt túl nagy, azonban a jelenlévők bevállalóssága itt nőtt meg leginkább, így a Friction and Linguistics után Kees Van Hondt is bebizonyította, hogy érdemes a nem kifejezetten populárisnak számító külföldi zenekarok koncertjeire is benézni.

 

3. nap

Bár a fesztiválok többségénél az utolsó nap hozza el a legjobb zenekarokat, mégis úgy éreztem, ez a Campus esetében péntekre tolódott át. Ez a hozzáállás részemről persze köszönhető annak is, hogy a nagy sztárzenekarként emlegetett Apocalyptica cseppet sem tudta lekötni a figyelmemet, ami természetesen nem a minőség miatt volt, hanem mert egyszerűen nem vagyok oda az általuk képviselt stílusért. Így a zárónap csúcspontja meglepetésre az addig csak negatív élményeket idéző Dreher Arénába tolódott át főként Beck Zolinak hála.

A délutánt – talán túl hamar is – Irie Maffia koncert nyitotta. Ám egyrészt a hajszálpontos kezdést, másrészt a hatórai világosság is megzavarta a fesztiválozókat, és nem hozta el az igazi tombolást, csak mindössze egy-két szám után. A homogén stílusú banda főként reggae-s dallamai azonban végül sok embert bevonzottak, így a Baszd fel a kéket című klasszikust már mindenki együtt pattogva énekelhette végig.
Némi feltöltődés után ismét a Kulter.hu sátrában kötöttünk ki, hogy meghallgathassuk Beck Zolit főképpen a dalszövegeiről beszélni. A 30Y énekese néhol igencsak kizökkentette a beszélgetés ritmusát az eredeti kérdésekhez képest, de még ha olykor a kertjükben történő falazásról beszélt is, több embert vonzott, mint addig bármelyik program.

Több kép a Facebookon!

A beszélgetést követően a PASO-ra indultunk, akik az Irie Maffiánál is jobban pattogásra bírták közönségüket magyarosra kevert jamaicai stílusukkal. És bár itt is kevésbé voltak énekelhetőek a dalok, mégis mindenki megbocsájtott ezért, hiszen a legtöbben, akiket nem vonzott a finn heavy metal, itt kötött ki, így majdnem teltház előtt játszhatott a népes számú zenekar.

Az estét végül egy fenomenális 30Y koncerttel zártuk, és bár a Dreher Aréna hangosításával még mindig nem voltam teljes mértékben kibékülve, ezúttal mégis jó hangulat kerekedett, hiszen a Kiscsillaghoz hasonlóan itt is az ismert számoké volt a főszerep.

A fesztivált az eddigiekhez képest némileg hamarabb zártuk, épp csak megvárva a hajnal első sugarait búcsúztunk a Nagyerdőtől, amire már sohasem anélkül nézni, hogy ne juttatná eszünkbe, hogy négy napig egy minden igényt kielégítő bulizásban volt részünk, ahol végre valóban megtapasztalhattuk, hogyan képzel el egy igazi fesztivált a keleti régió.