Az idei FISZ-tábor – az első a nemzetközi néven – Visegrádon, a mesés kilátással rendelkező Mogyóróhegyen került megrendezésre, bár éppen a táj kapta a legkevesebb hangsúlyt az öt nap folyamán. Szerda déltől folyamatosan érkeztek a résztvevők. A táborban egyszerre körülbelül 90-100 fő tartózkodott, ez leírva tömegként hangzik, ám ez sosem vált érzékelhetővé. Mindenki talált magának társaságot, még akkor is, ha először jött el, vagy vett részt irodalmi táborban.

Az első nap még a könnyed ismerkedés jegyében telt, nem volt túl sok program. Egy, a műhelymunkákat bevezető megbeszélés után a FISZ egyik állandó programját prezentálták a szervezők, Falvai Mátyás Gépindák című kötetéről szólt a Kritikustusa a vacsoráig hátralévő egy-másfél órában. Összesen hárman, név szerint Antal Nikolett, Hermann Veronika és Várnagyi Márta szedték szét fogaskerekeire és rostjaira a novelláskötetet, többször is kitérve a novellafüzér hagyományaira a magyar irodalomban, illetve különösen aktívan foglalkoztak a kötet tipográfiai megoldásaival. A kötetet, számos más FISZ-kiadvánnyal egyetemben féláron szerezhették be az érdeklődök az ekkortájt kinyitott büfében. Ez volt egyébként az esti bulik gyújtópontja is, kitűnő fóti pilsnert árultak a kötetlen beszélgetésekhez, és hozzá elsőrangú zsíroskenyeret.

Több kép a táborról itt és itt

Írók, folyóiratok és alkotókörök egymás hegyén-hátán

A csütörtök és a tábor többi napja azonban már jóval terheltebb volt. Minden délelőttöt és kora délutánt a szemináriumok – líra, próza, kritika és műfordítás – töltötték be, míg a délutánokra három vagy akár több programponttal készültek a szervezők. Csütörtökön elsőként a Műút és a Tiszatáj mutatkozott be. Megtudhattuk, mennyire fontos a folyóiratok esetében is a jó marketing, a csomagolás. A pályakezdő irodalmárokról szólva mindkét fél elmondta, szívesen várják a műveiket, ám fél évnél rövidebb várakozási időre ne nagyon számítsanak. A beszélgetés rendkívül jó hangulatban telt, a szerkesztők egy folyékonyan haladó párbeszédet folytattak.

Az idősebb generáció után a fiatalabbak mutatkoztak be, a Hátsó Bejárat, a FÍK, az Apokrif és lapunk. Szóba kerültek a csatlakozási lehetőségek, a két véglet a Hátsó Bejárat, amely egyáltalán nem vár jelentkezőket és a FÉL, mely minden fiatal felé nyitott. Felmerült az Apokrif jövője, Tormai Mária újfent leszögezte, amennyire lehetséges, próbálnak egyetemközeli lap maradni.

A vacsoráig hátralévő időben Tóth Krisztinát faggatta Neszlár Sándor. Szóba került a vers és a próza közti különbség, a költők között már-már trendként megjelenő prózakötetek, valamint a két műforma közti váltás nehézségei. Elmesélte, milyen körülmények között került közelebbi kapcsolatba a prózaírással, hogyan ragadta magával ez a forma is. Kiemelt hangsúlyt kapott ezenkívül a fordítás kérdésköre, számos érdekes történetet hallhattunk a művei más nyelvre történő átültetéséből fakadó nehézségekről és megoldásokról, valamint megtudhattuk, hogy néha a droidot druidaként is lehet fordítani. Végül egy novella és egy részlet, a Kacér és az Akvárium, valamint egy vers, a Turista felolvasásával búcsúzott a tábortól.

A pénteken elsőként a két „monitorlap” mutatkozott be, az Új Könyvpiac, valamint a Szépirodalmi Figyelő. Különösen nagy hangsúlyt kapott a normatív, az irodalmon kívüli tényezőkkel nem operáló kritika igénye, valamint ennek fájó elnyomottsága, ám ez mintha a 2000-es évek óta kezdene változni. Szabó Tibor Benjámin érdekes adatokat árult el a hazai könyvpiacról, megtudhattuk, hogy a 60 milliárd Ft-os üzletágnak csupán húsz százalékát teszi ki a fiction és ebbe most bele kell értenünk a több tíz vagy akár százezres példányszámú lektűröket, valamint a néhány száz példányban megjelenő versesköteteteket is.

Az erdélyi brand és a szülinapok

A délután további része az erdélyi irodalom jegyében telt. Először az EMIL 10 éves fennállásának alkalmából tudhattuk meg, mi is az az erdélyi „brand”- László Noémi szavait idézve körülbelül olyan, mint mikor a sír szélén állva sírva nevetünk. Elmesélték, hogyan alakultak meg egy Music Pubban, hogyan szerveződtek addig is az első hargitaaljai tábor után, és mennyire nehéz Erdélyben is beszerezni az ott megjelenő köteteket.

Ezután Szilágyi István személyében találkozhattunk egy nagy mesélővel, ahogy azt többszörösen is bebizonyította, egyrészt történeteivel, másrészt kiállásával, mindenkit lebilincselő jelenlétével. Nyitányként az Agancsbozót című regényéből olvasta fel a Kísérlet névre keresztelt részletet, utána pedig elárulta, érzése szerint novellái alapvetően regénytorzók, ám regényei is hajlamosak szétesni novellákra. Mesélt még regényeiről, egyetemista éveiről, arról az abszurditásról, mikor a szocialista jogrend felsőségéből vizsgázott, miközben alig 400 kilométernyire Nagy Imréék számára készítették elő a kötelet, azokról az időkről is, mikor géplakatosként – a saját szavaival „ipari csőcselékként” kereste a kenyerét. Talán a legérdekfeszítőbb hatvan perc volt ez az öt nap alatt.

Péntek este még egy szülinapot ünnepelhettünk, ezúttal a FISZ alapításának tizenötödik – esetleg tizennegyedik, a viták még folynak – évfordulóját. Bednanics Gábor kérdései, valamint Bengi László, L. Simon László és Pápay György válaszai idézték fel az eddig meg tett utat, a tizenhét fővel történő alapítástól a FISZ-könyvsorozatok és Szépirodalmi Figyelő beindításán át egészen a táborig. Többek között arra is fény derült, hogy egyszer, felső nyomásra szóba került a JAK-kal való egyesülés, ez később meghiúsult, ám a másik fiatal írószervezettel egyre jobb viszony tapasztalható. Ezek után természetesen nem maradhat ott el a méltó ünneplés és a szülinapi party.

Táborzárlat

Másnap a délután folyamán először az Alfölddel és az Új Forrással ismerkedhettünk meg. A két folyóirat után újra különféle alkotókörök léptek színre, ezúttal név szerint a Bretter Kör, a Jelfolyam, a Kultúra és Kritika, valamint a Szkholion.

Ezek után az időjárás viszontagságai miatt először a vacsora, majd Spiró György beszélgetett Varga Bettivel, a tábor főszervezőjével. Beszélt pályakezdéséről, mennyire másként zajlott abban az időben, mikor még „két évig cenzúráztak egy kötetet” és mennyien segítették indulását, mindenféle érdek nélkül, köztük Weöres és Örkény is. Elmondta, ő az írásaiban szeret mások bőrébe bújni, szemben az író-írókkal, ez teszi őt színész-íróvá, ennek megfelelően pedig elsősorban az emberek – akár két ember, de ha még több van, az csak jó – közti viszony érdekli, azt próbálja meg megírni. A beszélgetést a Vízözön című novellájának felolvasásával zárta.

Szombat este a Fényírás rendezvények hangulatát idéztek meg Simon Márton slames hangulatú felolvasásával. Vasárnap, a táborzárásra készülve meghallgathattuk a tábor folyamán született írásműveket, majd a nap és a tábor utolsó programpontjaként még egyszer visszatért a Kritikustusa, ekkor Izsó Zita Tengerlakó c. kötetét mustrálták végig a kritikusok, főként a hasonlatokat és a metaforákat helyezték a vita középpontjába.

Összességében kellemes és pihentető hangulatban telt a tábor. Ez részben köszönhető a viszonylagos elzártságnak – wifihez is csak néha lehetett jutni, a városba pedig egyáltalán nem mentünk le –, részben a festői kilátásnak, de elsősorban a résztvevők lelkesültségének és a szervezők kreativitásának, amivel áthidalták a menet közben jelentkező problémákat, legyen szó akár az átmeneti korsó- és pohárhiányról, vagy akár a túljelentkezésből fakadó gondokról. Felfrissítően hatott egyszerre ennyi azonos érdeklődésű emberrel együtt lenni, valamint öt napra az irodalmon kívül minden mást félretenni.