83. Ünnepi Könyvhét 2012 – második nap

Kultúrprogramok, dedikálások és zenés rendezvények sokasága várta az érdeklődőket a 83. Ünnepi Könyvhét második napján. A Vörösmarty téren a tűző nap ellenére is nagy tömeg tolongott, igaz, az Oroszlános kút előtti pódiumbeszélgetések végighallgatására már csak kevesen vállalkoztak, nem utolsósorban a székek és az árnyék hiánya miatt. Kár, mert a szűk időkeretek ellenére is érdekes és informatív előadásokat hallhattunk.

A legfontosabb újdonságok között említhető Veres András Kosztolányi Ady-komplexumáról c. filológiai regénye, amelyről Bödő Anita beszélgetett a szerzővel. Noha Veres nem tartja túl csalogatónak a címet, reméli, hogy – ha csak szűk körben is – sikerül érthetőbbé, átláthatóbbá tennie a Kosztolányi–Ady kapcsolatról, ezzel együtt pedig a Nyugat első nemzedékéről kialakult képet. Itt ugyanis jóval többről van szó, mint két költő vitájáról. A szerző szándékosan választotta a Schöpflin Aladár által is használt „komplexum” szót a „komplexus” helyett: nem csupán azért, mert a vita idejében még volt közös jelentésük, hanem mert véleménye szerint a „komplexus” túlságosan leegyszerűsítené a Kosztolányi és Ady közötti bonyolult és dinamikus viszonyt. A filológiai alapokra – naplókra, levelekre, pletykákra – épült, szövevényes történetben ez a viszony bomlik ki részletesen, kiterjedve a Nyugat egész közösségére, többek közt Fenyő, Osvát, Babits szerepére (ahogyan a szerző megjegyezte: egyikük sem volt könnyű ember, mivel az egyéniségek a legritkább esetben könnyű emberek). Noha a szerző tárgyilagosságra törekedett, mégis fontosnak tartotta az állásfoglalást: véleménye szerint az irodalomtörténésznek egyszerre kell megértőnek és távolságtartónak lennie. Verest leginkább a szereplők belső mozgatórugói érdekelték: regényében megkísérelte föltérképezni, mi vezethette Kosztolányit vitairatának, bökverseinek megírásában – és hogy miért is érezte a kortársak legtöbbje, sőt az utódok is kötelességüknek, hogy Adyt megvédjék. A Nyugat társaságának ez a kettészakadása Veres szerint jelentős hatással volt Kosztolányira is: művészetről, ars poeticáról való vitájuknak az Esti Kornélban is kimutathatók a jelei. A költő elismerte, hogy Ady, mint a modernség egyik első és legjelentősebb képviselője a húszas évekre szimbólummá nőtte ki magát, s feltétel nélküli tisztelete gátolta az irodalom megújulását. Noha a vitában alulmaradt, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy érvei még a – Veres szóhasználatával élve – megátalkodottan adyista Németh Lászlót is elgondolkodtatták. Amikor szembehelyezkedett az Ady-kultusszal, Kosztolányi a passzivitásra késztető nemzeti önsajnálat ellen is föllépett – ez a fajta bátorság pedig máig nem veszített aktualitásából.

Az irodalom nem csupán a 20. század elején játszott szerepet a nemzeti önkép alakításában. Az Édes hazám c. versantológia a politikai–közéleti irodalom képét rajzolja meg a rendszerváltástól napjainkig. Bárány Tibor és Turi Tímea, a kötet szerkesztői egyetértettek abban, hogy a politikai költészet ma is eleven és produktív zsáner, különösen Kemény István Búcsúlevele óta. Bárány megállapítása szerint a mai politikai közbeszéd jobbára kiüresedett szólamokból és sémákból áll, így nem alkalmas közéleti problémák érdemi megtárgyalására – az irodalom viszont remélhetőleg mindenkit meg tud szólítani, személyes nézetektől és pártpreferenciától függetlenül. Az antológia ötlete Radnóti Sándortól származik, szerkezetét pedig Bárány alakította ki, aki nem időrendben vagy szerzők szerint csoportosította a műveket, hanem tematikus csomópontokat igyekezett kialakítani, amelyek párbeszédbe hozzák a gyakran több évtizedes különbséggel született szövegeket. Véleménye szerint ez nem egyszerűen az eredeti kontextusból való kiszakítást jelent, hanem egy másik, izgalmasabb kontextusba való áthelyezést, amely az olvasót is gondolkodásra készteti. (Aki ennek ellenére kíváncsi a szövegek első megjelenési helyére és idejére, a kötet végére illesztett listában megtalálhatja azt.) Hogy mit értenek politikai költészet alatt, a szerkesztők nem próbálták meg pontosan definiálni – Turi Tímea a négy fal közötti és a közélet viszonyával foglalkozó szövegeket sorolta ide, Bárány viszont hangsúlyozta, hogy olyan műveket igyekeztek beválogatni, amelyekből az átlagolvasó is kiérezheti a politikai tartalmat. További kötetekben egyelőre nem gondolkodnak, de örvendetesnek tartanák, ha minél több ilyen kötet születne – ezzel is jelezve azt, hogy nincs másik oldal, mindannyian egy oldalon vagyunk.

A program több ponton is változott a honlapon meghirdetetthez képest. Az Örkény-centenárium alkalmából megjelent Kétpercesek – Hommage à Örkény c. kötet – amely a szerző száz novelláját tartalmazza, száz kortárs grafikus munkáival kísérve – bemutatója a Ráday Könyvesházban lett volna, a szervezők azonban érthetetlen módon elfelejtették magukkal hozni az eredeti grafikákat, amelyek a kiállítás anyagát képezték volna. A bemutató így 9-ére csúszott; a kisszámú érdeklődő így mindössze a – kétségtelenül igényes kivitelezésű – albumot lapozgathatta.

Szántó T. Gábor ígért Édeshármasa sem került sorra; helyette Sopotnik Zoltán Saját perzsa c. kötetéről folyt a beszélgetés Dunajcsik Mátyás Balbec Beache mellett, Benedek Anna vezetésével. Sopotnik „korcs meséket” tartalmazó kötetében egyaránt szerepet vers és próza – igaz, a szerző szerint ez lírai próza, amelyen érződik, hogy költő írta. A különös formaválasztást azzal magyarázta, hogy eredetileg regényt akart írni, ebből azonban csak töredékek készültek el, egyaránt szétfeszítve a kispróza és a költészet kereteit. A kettősség nem csupán a formában, hanem a szövegek által megjelenített, kettéhasadt világban is jelen van: fantázia és szociografikus pontossággal leírt hétköznapiság találkozik itt a migrén közvetítésével. Sopotnik a migrént olyan (korántsem irigylendő) homályos tudatállapotként írta le, amely lehetővé teszi, hogy a mindennapokban is meglássuk a fantasztikusat, a valószerűtlent. A perzsa figuráját testvérével együtt találta ki, szinte véletlenül: mágikus, leküzdhetetlen lény ő, aki képes átjárni a falakon, és önálló mitológia veszi körül. A kötet szerkesztője, Dunajcsik kiemelte a különbségeket Sopotnik műve és a Libri Kiadó egy másik, szintén frissen publikált szerzőjének, Závada Péter Ahol megszakad c. kötete között, amelyet szintén ő szerkesztett. Véleménye szerint radikálisan eltérő beszédmódokról és hagyományokról van itt szó, ez a heterogenitás pedig igen gyümölcsöző a kortárs költészetre nézve. Míg Závada Parti Nagy és Tóth Krisztina nyomdokait követve formaérzékenyebb, érzelmesebb hangon szólal meg, addig Sopotnik sokkal inkább önreflexív, és nagyban támaszkodik motívumokra, ami Marno és Kemény jellemzője is.

Maga Dunajcsik ezúttal prózakötettel jelentkezett. A szerző kiemelte a fiatal magyar próza jelenkori újjáéledését, amely többek közt – a szintén a Libri Kiadónál publikáló – Finy Petra vagy Szabó Róbert Csaba munkásságában jelentkezik. Az új szerzők érzékenyek a világirodalmi hatásokra, a történetre összpontosítanak, és gyakran helyet adnak az erős, közvetlen érzelmeknek, ami Dunajcsik véleménye szerint jó hatással lesz a kissé hideggé vált kortárs magyar prózára. A világirodalmi hatás a Balbec Beachben is érzékelhető, amely Az eltűnt idő nyomában asszociatív-hálózatszerű szerkesztési technikáját követi. A szerző ezt a hálózatosságot az internethez hasonlította: ahogyan az emlékezet segítségével, a világhálón is eljuthatunk bárhová mindössze néhány lépésben. Modern időket idéz a kötetben megjelenített Budapest-kép is, amely Marcel madeleine-jéhez hasonlóan elindítja az emlékezés folyamatát. Dunajcsik szerint – aki mindig is budapestinek vallotta magát – a főváros mai arculata számos izgalmas lehetőséget kínál az irodalomnak: multikulturalitása, hagyományai, a történelem és a kortárs kultúra együttélése jó alapanyaggá teszik például az újonnan divatba jött noir műfaj számára.

A Vörösmarty térnél kisebb, de jóval kellemesebb környezetet jelentett a látogatók számára a Liszt Ferenc tér, ahol az Ady-szobor közvetlen szomszédságában dedikáltak öt kiadó szerzői, többek közt Marno János, Szilágyi Ákos, Borbély Szilárd, Zalán Tibor és nem utolsósorban Nyerges Gábor Ádám, aki második, impozánsan vastag verseskötetével, a Számvetésforgóval jelentkezett, amelynek borítóját is saját maga tervezte és fényképezte. Többek közt a jelenlévő írók, költők sokaságával is magyarázható, hogy a helyek igen hamar beteltek, és nemsokára élénk beszélgetés alakult ki, kötetcserékkel és közös olvasással tarkítva.

Az esti programok nehéz választás elé állították a látogatókat, legtöbbjük ugyanis egy időben, különböző helyszíneken zajlott. A Vörösmarty téren este fél hatra már óriási tömeg gyűlt össze, hogy a Sebő együttes koncertjét hallgassák, akik megzenésített verseket adtak elő többek közt Csokonai, Weöres, Varró Dániel művei közül válogatva, nem utolsósorban a gyerekeket megcélozva, hiszen a Könyvhét keretében került megrendezésre a 11. Gyermekkönyvnapok is. A látogatók számából és tarkaságából ítélve sikerült mind a felnőtt-, mind a gyermekközönséget megszólítani – remélhetőleg nem csak egy napra, hiszen hétfőig még rengeteg program közül lehet választani.

Rostás Bianka képei