Ajándék lónak fogjuk nézni a fogát, vagyis az idei Belvárosi Fesztiválról próbálok összedobni pár értékelhető gondolatot. Nehéz elvonatkoztatni az ingyenességtől: sok mindent megbocsát az ember, ha közben nem próbálják kizsebelni, sőt, alapvetően minden évben a legszínvonalasabb magyar együtteseket vonultatják fel a nagyérdemű szórakoztatására.

A “kenyeret és cirkuszt” követeléséből a második rész mindenképpen teljesül, a helyszínen kapható enni-innivalókról pedig annyit, hogy aki megengedheti magának, az megengedi, aki pedig nem, az úgyis megoldja ügyesen. Elvégre magyar emberek vagyunk, vagy mi.
Szóval a pénteki banzáj egy Compact Discóval vette kezdetét, amelyen nagyvonalúan át is siklottam. Kövezzenek meg, de nekem annyira populárisan nyomják, hogy nem tartottam érdemesnek plusz másfél órát szobrozni miattuk.

Következő fellépő a The Carbonfools volt, akik a szívemhez közelebb álló indie zenét játszanak (már ha létezik még ilyen fogalom ma). Jól is zenéltek, a “slágerek” a helyükön lettek elsütve és helyénvalón is lettek odatéve, egyébként meg élvezetes, néhol elvontabb, néhol kifejezetten kemény muzsika szólt a színpadról. Egy villanyoltás viszont elképesztően sokat dobott volna a hangulaton… na de éljen a csendrendelet.

A Brains formációja szokásos módon szétszedte a “házat”. Marha jót zenéltek már megint, a doboson pedig még mindig fenn vagyok akadva, most is olyan improvizatív betéteket játszott az egyik szám instrumentális részében, hogy a földről szedegettem fel az államat… Tanítani valóan jól csinálják a bulit, lehet, hogy sok koncert után már kicsit repetitívnek tűnnének, de egyelőre nekem abszolút meggyőzőek.
Csak hogy ne legyen minden olyan hupilila: a WC-szolgáltatás mindig is a fesztivál gyenge pontjai közé tartozott, de könyörgöm, ha már ilyen kaliberű együtteseket hívnak el minden évben, igazán csurranhatna valamicske pénz mondjuk tripla annyi vécé hozatására is…