Nyerges Gábor Ádám Számvetésforgó című kötetéről [1. időzőjel]

A Helyi érzéstelenítés után ideje, hogy sort kerítsünk a beavatkozásra – de aggodalomra nincs ok, a Számvetésforgó nem fog fájni.

Egy invokáció (Énvokáció) + 10 ciklus – 180 oldalon (nem megbízható bölcsészmatek szerint 121 vers). Klasszikus versformák dekomponálva és dunsztba téve. Stílusimitációkkal, kontaminációkkal, szójátékokkal, stilisztikai bravúrokkal, metanyelvi utalásokkal telített versbeszéd. Kísérleti formák emelkednek ki a tengerből. Hab(o)zás.

A kötet aposztrofé a dupla O-s életműhöz és személy szerint Orbán Ottóhoz. Ehhez társul a pomó [2. posztmodern] jellemzőit hordozó vallomásos beszédmód és változatos formakultúra. A kötet műfajilag heterogén, vagy Tarján Tamás utószavával: „dzsungeles” – ami evidens, unatkozni nem lehet. Mind a kánon, mind a popkultúra burjánzik a szövegekben – Stockhausen és a Dallas, Illyés Gyula és Zámbó Jimmy jól megfér egymás mellett.
Húzni talán lehetett volna belőle, de hozzátenni alig. A kötet igazi finomhangolás, és végig domináns benne a „wit”, azaz a szellemes, frappáns nyelv + humor.

A nyergesi beszédmód a negativitásokból formálódik: ha terminust alkothatok, ez a senkiföldelés. Azaz úgy állít, hogy mindig van benne egy semlegesítő, érvénytelenítő gesztus. Érintésvédelmi eljárás, biztonsági játék. A feszültség jelen van, és mégis megvan a védettség – mind a szerző, mind az olvasó számára. Pont jó. Ez a kritika erre fókuszál.

Nyerges Gábor Ádám
1989, Budapest – költő, író, szerkesztő, egyetemista (ELTE-BTK); az Apokrif főszerkesztője. Verseket, novellákat 2009 óta publikál, kritikákat, esszéket 2007-től. Írásai megjelentek többek közt a 2000, az Alföld, a Beszélő, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Kalligram és a Tiszatáj hasábjain. Előző kötete Helyi érzéstelenítés címmel jelent meg 2010-ben az Orpheus kiadónál. Egy kisregénye megjelenésre vár .


A senkiföldelés domináns eleme a kultúrhagyomány – hadd ne mondjam „kánon” – jelölt és jelöletlen felhasználása: idézetek, szabad idézetek, utalások, erre íródik rá (át/újra/félre) számos szöveg. Ilyen transztextuális rész a Tenger c. vers első néhány sora: „én nem tudom milyenek a mezők // mert a belvárosban // születtem és nőttem fel // én csak őt tudom a // szőkeséget belőle ismerem”. A szerelem kliséi felszámolódnak, de tagadásuk épp a toposzok nosztalgikus revideálásával jár: „Ma sem megyünk Párizsba. // Ahogy holnap sem fogunk.” (Szülés előtti depresszió). Ahogy átsúlyozza a mondanivalót, legtöbbször épp a nem-történés, még inkább a nem-cselekvés válik meghatározóvá. Zámbó Jimmytől szabadon: „szeress úgy is ha rossz vagyok // mert sokkal jobb már nem leszek” (Mint plüssállat). A szövegben rejlő tartalom számos esetben csak melléktermékként képződik meg. A megengedések, mellőzések, közbevetések, kitérések, elfojtások, kicsinyítések, elhallgatások és behelyettesítések alakzatai közt rejtett rétegben manifesztálódnak az igazi állítások és vélemények. A ki nem mondás és tagadás gesztusaihoz hozzátehetné a szerző: „figyeljék a kezemet, mert csalok”. Ilyenkor, amikor a mellébeszélés tematizálódik:

„mivel ő van a nővel,
akivel nekem
nos, hogy kéne,
vagy hogy akár lehetne,
hazugság lenne,
maradjunk annyiban,
hogy felmerült.”
(A. Másik Pasas)

Egy másik:

„megyek át a zebrán emlékszem
milyen már ez is amúgy hogy emlékszem a jelenre
megyek át a zebrán…”
(Neveket keresünk)

Nyerges erőssége az, hogy jó érzéke van az elhagyáshoz. Az állandósult szókapcsolatok, a közhelyek, a frázisok időről időre amputálódnak, anélkül, hogy ez nehézséget jelentene. Az olvasó előzetes tudására épít, aki interakcióba lép a szöveggel, hogy kikövetkeztethesse a hiányokat. „Így mondhatni, benne is ezt, // hogy csak magam” (Visszavenni a nevet).
Aztán ott az impromprietás, azaz a pontatlanság. Ez is a helyettesítéses retorikai alakzatok egyike, mondhatnánk úgy, hogy szándékolt kifejezési hiba. Garantáltan zavarokhoz vezet, ettől izgalmas.

„amilyennek képzeltem,
majdnem olyan,
igaz, majdnemnek képzeltem,
na annak olyan.”
(Visszavenni a nevet)

Ez ritkán, de vulgaritásba is átcsap, a kontraszt hatásos: „… egy gondolat bánt engemet, // hogy ha eltemet, ki eltemet, // előbb egy seggfej túrja át a seggemet”.
Kétértelműségekkel is gyakran találkozunk: „akit lesmárolt a korom // ne csodálkozzon ha sötét lesz” (Számvetésforgó). Mind az impromprietás, mind a kétértelműség, mind a művön végigvonuló (ön)irónia és szarkazmus a humor forrása marad.

Szinte meg sem lepődünk, hogy nemcsak szövegszinten, de szerkezeti szinten is megfigyelhető a humorral és precízióval való balanszírozás. Az idézetekben és a ciklusok mesterséges sorrendjében a jelentéktelenségek kiemelődnek, az átvezetések és átkötések tematizálódnak. A kísérletezés során versek eltűnnek, áthivatkozódnak, egyesek kiüresednek, mások túlterhelődnek, szóval a kötet sajátos linkrendszerrel rendelkezik.

Oda értünk vissza, ahonnan indultunk: „dzsungeles”. Sokrétegű és kreatív. Akadt olyan, hogy egy-egy nyitósor után a szellő lapozott a könyvben, de voltak sorok, amelyek napokon át matattak a fülemben, csiklandoztak, mint egy rossz gyerek.

Mikor is lesz a következő?


Nyerges Gábor Ádám a Számvetésforgót június 8-án 15 órakor az Írók Boltja előtt, a Liszt Ferenc téren dedikálja.

Versei a FÉLonline.hu-n itt olvashatók