Szombaton már javában zajlott az élet a fesztiválon, mindenki kellőképp belakta magát, és a pénzük nagyobb részét is sikerült elverni valószínűleg. Kéregetők ettől függetlenül persze az eddigi napokon is akadtak bőven, a skála az ártatlan cigitarhálótól az igazán kemény „aggyá má’ a paradicsomodból baszki” kategóriáig terjedt.

 

Nehéz néha fenntartani a felebaráti szeretetet, mikor éjszaka egy százkilós talajrészeg figurát kétszer is ki kell rángatni a sátorból, akinek meggyőződése, hogy ő bizony a saját sátrában hajtotta álomra fejét. Az ilyen jelenetek a fesztivál zenei sokféleségét jellemzik, ami ugye dicséretes dolog, de ennek következményeként mindig is jelen lesznek olyan rétegek, akiket alapvetően inkább elkerülne az ember.

Egy életrevaló társaság nem árt a PaFe teljes élvezetéhez, mert a hosszú délelőtti-délutáni periódust másképpen nincs lehetősége az embernek tényleg kihasználni. Persze elnézhet az illető mondjuk a fél kettőtől kezdődő „Dízel” elnevezésű formáció zúzdájára a metálsátorba, de ez a jelentős többségnek nem nyújt túl nagy élvezeti forrást.

Az első koncert, amit kinéztünk, a PASO nagyszínpados fellépése volt, de ezt egy gyors huszárvágással elcserélték a holnapra kiírt Heaven Street Sevennel, számunkra még mindig ismeretlen okokból. Így hát az utánuk játszó Kiscsillagot kívülről hallgatva megvártuk a Quimbyt, akik nagyon hangulatos koncertet adtak. Élvezetből zenéltek még mindig, és ugyan a számokat illetően valahogy ők sem találták el az összeállítást véleményem szerint, egy szavunk nem lehetett rájuk.

A Most múlik pontosan és a Libidó kontrasztja igen frappánsan volt felvezetve, azazhogy felülemelkedtünk, majd alávetettük magunkat az olyan világi dolgoknak, mint a drog, alkohol és társai, igazán űrt csak a Legyen vörös hiánya hagyott bennem.

A koncert zárása után konkrét program hiányában benéztünk a fantasztikus szóviccekre lehetőséget adó Pussy Hip-Hop sátorba, ahol a Punnany Massifra várva egy Hősök-koncertet hallgatthattunk meg. Nem ájultam el tőlük túlságosan, dallamos zenére ugrabugrál és kiabál a zenei alaphoz képest nyilván falsul, de még annak ellenére sem lehetett érteni a szöveget, hogy az „ének” túl volt hangosítva, és majd belerepedt az ember füle.

A Punnany-koncert jócskán késve kezdődött, többször is problémáik voltak a hangosítással (gerjedés, stb.), azután azért hozták a formájukat. Kicsit azért fájt a lelkemnek, hogy az annyira egyedi Függöny című számukat átszerkesztették egy bármiféle eredetiséget nélkülöző, koncertbarátabb zenei alapra, ezt pont tőlük nem vártam volna.

A másod-, avagy harmadnapi fáradtság begyűrűzött mindenkinél, de legalább pihentebben vághattunk neki az utolsó napnak.

Fail Viktória képei