Húsz évvel a rendszerválás után talán nem számít tabudöntőnek a kijelentés, hogy a könyv éppúgy termék, mint az autó vagy a kóla, a túró rudi vagy a bank. Amiről viszont általában kevés szó esik, az az, hogy mégis milyen az irodalmi piac? Kik a résztvevői? Hány forintot ér egy vers? És lehet-e sikeres az a szerző, aki nem akar médiacelebbé válni? A konferencia nem a kijelentésekről szólt, hanem a válaszkeresésről, arról, hogy az irodalom elinduljon az elefántcsonttoronyból leeresztett létrán, és párbeszéd szintjén is jusson el a belátásig: a könyv végső soron pénzből van.


De ha nem csupán eladásra szánt tárgyként tekintünk a könyvre, hanem művészeti alkotásra, valamire, amitől – úgy gondoljuk – többek is leszünk, akkor is élni kell a marketing és a reklám nyújtotta lehetőségekkel, hiszen ezek végső soron az alkotóműhelyek, kiadók és a szerzők érdekét szolgálják. A cél végső soron az, hogy az irodalmi alkotások nagy számban jussanak el az olvasókhoz – hangsúlyozta Csepregi János a Fiatal Írók Szövetsége által rendezett Reklám és Irodalom konferencia megnyitóján, a Loffice konferenciatermében.

Sok Solohovok

Az első előadó Horváth Sándor történész, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt. Előadásában korabeli dokumentumokból vett érdekesebbnél érdekesebb idézetekkel mutatta be, hogy a Kádárrendszerben hogyan tekintettek a könyvre. A kérdés nagyon bonyolult, ugyanis, mint kiderült, a könyvnek azon túl, hogy mindenek előtt a szocialista kultúrát kellett reprezentálnia, egyszerre kellett politikai szelepként és luxuscikként is szolgálnia. Mint elmondta, a hatvanas években egy-egy könyv átlag 11 000 példányban jelent meg (ma a legsikeresebb magyar nyelvű könyvekből 3-5 ezer példány készül), egy-egy évben a kiadók pedig átlag 4000 címet dobtak piacra. A könyv sikerét ebben az időben többféleképpen is magyarázták: egyfelől azzal, hogy biztos sok zseniális Solohov dolgozik az szocialista irodalom fejlődéséért, másrészt a jelenség oka lehetett a terjesztési és támogatási hálózat teljes átszervezése, harmadrészről pedig a nyomdaipar fejlődése is közrejátszhatott a hatalmas példányszámú könyvkiadásban. A nyolcvanas években aztán, miután drágult a könyv, a piaca kicsit csökkent, s végül luxustermék lett. A címenként 145 000 példányban kinyomott Európa kiadós A Világirodalom Remekei sorozat ott viríthatott a polcon szovjet pezsgő és a szovjet kaviár mellett.

 

30mp flört

Az őt követő Huszti Gergely egy legóemberrel prezentálta, hogyan valóshulhat meg a szerzőépítés – magyar módra.
Ma Magyarországon ötmillió ember egyáltalán nem olvas, osztotta meg a legfrissebb piackutatás adatait az Ulipus-ház volt főszerkesztője. A könyvpiac mindössze 700 000 állandó fogyasztóra támaszkodhat. Ők azok az olvasók, akik évente 20 000 forintnál többet költenek könyvre (egyébként az olcsó romantikus füzetek vásárlóinak a száma is körülbelül ennyi).
A szerzőépítésnek tehát öt eleme van. Ezek a piac, a kiadó, az ügynökség, a szöveg és szerzői imázs. Ezekből Huszti a kiadó és a terjesztő cégek szerepét hangsúlyozta. Amennyire az előbbieknek nagyon pontosan és jól kell használni a közösségi médiumokat, utóbbiaknak annyira kell figyelnie a vásárlási szokásokat. Elmondta, a terjesztőcégek az elkövetkezendőkben chipet rejtenek majd a bevásárlókosarakba, és azzal szondázzák, hogy egy-egy vásárló melyik könyvgúlánál mennyi időt tölt el, mit néz meg. Ennek alapján fogják összeállítani a sikerlistájukat és a bejáratnál található fő könyves gúlát. Ez a taktikta a kiadókra is újabb feladatot ró, hiszen még erősebben kell majd lobbizniuk termékük pozicionálásáért. Főleg, hogy a vásárló egy-egy könyvre mindössze harminc másodpercet szán: tízet a borítóra, tízet a fülszövegre és az íróra, és megint tízet arra, hogy eldöntse, megvegye-e a könyvet. Ennyi idő van arra, hogy mindaz, amit a könyv üzen, átjöjjön.

Könyvreklám

A volt magyar szakosból lett reklámszakember, Szinta-Molnár Péter szerint a könyv az egyik legkönnyebben kommunikálható termék. Egy bankot például sokkal nehezebb eladni, hiszen szolgáltatásaik csak annyira különböznek egymástól, mint két tojás. Az egyik legerősebb fogyasztásra bíró erő az emóció, az irodalom pedig éppen ebben bővelkedik. Egy író lehet kedvenc, egy írónak van története, egy író jelen tud lenni az életében, tevékenységéhez megannyi megosztható élmény társul, hiszen az olvasás egyszerre közösségi és egyedi élmény. Több könyvmarketingstratégiát bemutatott az Ulpius-ház professzionális reklámjain át Nyáry Krisztiánon át az Amerikai Fiú sikeréig. Mindegyik esetben a Facebook és a közösségi akciók fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy a szerzőnek muszáj közel jönnie a közönséghez, csak így lehet sikeres (és nem utolsó sorban gazdag).

Ulpius vs. Magvető

Az konferencia-előadásokat röpke szünet követte, amely alatt a közönség a patronos kávéja mellé igénybe vehette a FISZ könyvbüféjét, ahol 500 forintért lehetett könyvet venni. A szünet után kerekasztal-beszélgetésre ült össze Szabó Tibor Benjamin (a Fiatal Írók Szövetségének sorozatszerkesztője, az Új Könyvpiac felelős szerkesztője), Tegyi Tímea (a Magvető Könyvkiadó PR-osa, a Líra-csoport kiadóinak kommunikációs vezetője), Tsík Sándor (a Csimota Könyvkiadó sajtós munkatársa) és Vándor Ágnes (az Ulpius-ház Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. kommunikációs vezetője), a beszélgetést Kalmár András, a Kultúrpart főszerkesztője moderálta.
Szó volt az egyre divatosabb és nagy szakmai fórumot megmozgató könyvfilmek szerepéről az irodalommarketingben, ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy az irodalom mára lejött a piedesztálról, és a népszerű kultúra regiszterében jut érvényre. Megegyeztek arról is, hogy fontos, hogy az író/költő képes legyen magát és művét reprezentálni a tömegmédiában: meg kell tanulnia eladni magát. Szabó Tibor Benjamin szerint mára lezajlott egy generációváltás, a legtöbb írónak sikerült kijönnie az árnyékból, de mivel mégiscsak irodalmi művekről, és így Kunderával élve erkölcsről van szó, az irodalmi szereplők nem alacsonyodhatnak le puszta médiacelebbé. Vándor Ágnes elárulta, buktak már meg celebbel, a siker kulcsa nem ebben van, hanem inkább abban, hogy vállalható, sőt jó szövegeket kell kiadni. De mindenek előtte szerinte az a legfontosabb, hogy az irodalom tényleg piaci tényezővé válljon. Szerinte minden kiadónak magánpénzből, üzleti alapon kéne működnie, és nem jó az a rendszer, amit Szabó Tibor Benjamin a beszélgetés elején felvázolt, tudniillik, hogy vannak olyan kiadók, amelyek 300 példányban megjelent verseskötetek állami részének lenyúlásából élnek. Meg kell határozni egy első kötet piaci értékét, és ehhez képest kell kiadni a fiatal költőket. Erről kisebb vita alakult ki a két résztvevő között, végül Tegyi Tímea oldotta meg azzal, hogy szerinte minőségi irodalomból is lehet siker, itt külön kiemelte Grecsó Krisztián és Tóth Krisztina munkásságát.
A vitában egy másik fontos kérdés is felszínre került: mégpedig az, hogy Magyarországon, a kiadók között üzleti titok, mennyi könyvet hoznak forgalomba (holott a TV és a rádió másodpercre pontosan méri fogyasztottságát, a Facebook-oldalak lájkjairól ne is beszéljünk), nincsen auditált könyvforgalmi mérőrendszer, ebből az következik, hogy a kiadók bevallási alapon számolnak el könyvekkel, ami a piac minden résztvevőjének rossz. Szabó Tibor Benjamin szerint egyébként aki igazán híres és gazdag akar lenni, ne legyen költő, álljon inkább rocksztárnak, de ha mégis írásra adja a fejét, legelőször azon gondolkodjon el, hogyan tudja magát felépíteni, és a legfontosabb, hogy válasszon jó kiadót magának.

A könyv legyen szexi!

A konferencia zárásakánt a FISZ kreatív pályázatára beérkezett munkákat értékelő szakemberek: Perlaky-Papp József, a BKF docense, a BKF Public Relations, Stratégiai Marketing, CSR Menedzsment szakirányú képzéseinek vezetője; Szalai Balázs, a Kreatív vezető szerkesztője és Szintai-Molnár Péter, a PlotPoint Kreatív Ügynökség kreatív igazgatója. Ők azt a hardcore álláspontot képviselték, hogy egy könyv marketingjét csak és kizárólag a szerző felől lehet megvalósítani, ugyanis nem a terméket veszik meg ilyenkor a vásárlók (itt olvasásról, írásról, horribile dictu szövegről már nem is esett szó), hanem a szerzőt, a figurát, aki a borítón mosolyog, a tagot, aki a könyvbemutatón mesélt, az ürgét, akinek ismerjük az élettörténetét. A könyvreklám legyen tehát szexi és emberi, hiszen azt kell elmondaniuk, hogy miért pont az a könyv kell annak, aki egyáltalán könyvet vásárol. Elmondták, hogy utóbbiról a legnehezebb itthon beszélni, hiszen az, hogy a könyv végső soron pénz, még ha ez ma is blaszféimának hat az irodalmi diskurzusban!

Nagyon jó út, amelyen ezzel a konferenciával a magyar irodalomi közbeszéd elindult, hiszen, mint látthattuk, a könyv eladhatósága az annak létrehozásában résztvevőknek, az írótól a kiadón át, a tejesztőtől az olvasóig a legfontosabb kérdés, hiszen létének ez az alapja, így a párbeszéd folytatása mindannyiónk közös érdeke.