Április 19-én nyílt meg Budapesten a XIX. Nemzetközi Könyvfesztivál, s a nagy érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második napon is hatalmas tömeggel találkozhattunk a Millenárison. A rendezvény méreteitől és az esetleges szervezési problémáktól tartó látogatónak kellemes csalódásban lehetett része: az eligazodást nagyban megkönnyítették a térképek és a segítőkész információs személyzet, a programok pedig szinte ijesztő pontossággal követték egymást – természetesen a kötelező tízpercnyi szünet beiktatásával, bölcsészlátogatók nagy örömére. A pozitív benyomást némileg lerontotta a helyszínek nem mindig szerencsés megválasztása és elrendezése, amelynek eredményeként félig üres termekkel lehetett találkozni, miközben a nézőközönség jó része állva hallgatta a másik standnál folyó beszélgetést. Az érdeklődés középpontjában láthatólag az északról érkezett vendégek és különlegességek álltak, de annak sem kellett csalódnia, aki a hazai szépirodalom vagy a tudományos munkák iránt érdeklődött: mindenki találhatott ízlése szerint való programot.

A közelgő Örkény-emlékév kapcsán a groteszk is szerepet kapott a fesztiválon, méghozzá a Tavalyi vaj c. novelláskötet képviseletével, amelyet szerkesztője, Podmaniczky Szilárd és a fordító, Olga Huotari mutattak be. A kötet – amelynek címe a fordító és a szerkesztő közös szójátékának eredménye – finn groteszk elbeszéléseket tartalmaz, a válogatás pedig az ötvenes évektől napjainkig terjed, így átfogó képet nyújt a finn irodalmi groteszk világáról, ahogyan azt a borítón látható vaj és hering, a két alapélelmiszer is jelzi. Huotari a finn és a magyar társadalom különbségeiről, és az ennek nyomán megjelenő eltérő irodalmi tendenciákról beszélt a novellák kapcsán – véleménye szerint (noha nemzetkarakterológiai következtetéseket nem kívánt levonni) a finnek természetközelisége a fogyasztói társadalommal szembeni fokozott kritikában nyilvánul meg, ami számos novellában fölbukkan. Szóba került a finn humor is, amely a magyarhoz képest rejtett, jóval több réteget kell lefejteni róla, de megéri a fáradságot. A vidám hangulathoz nagyban hozzájárult Záhonyi Enikő színművész fölolvasása is – a közönség láthatóan értékelte ezt a néha nem is annyira rejtett humort.

Az alapélelmiszerek után az ínyencségek világába látogathattak az érdeklődők Fehér Béla: Kossuthkifli c. hasregényének segítségével, amelyről Király Levente, Bazsányi Sándor és Szilasi László folytattak kritikai beszélgetést, előkészítve a legújabb ÉS-kvartettet. A még februárban bemutatott regénnyel azóta is sokan foglalkoznak, és az olvasók körében is népszerűségnek örvend. Bazsányi ezt elsősorban a mesterien utánzott, „ízes” beszédnek tulajdonította, amely, ahogyan azt Szilasi hozzáfűzte, nemcsak megnevettet, de jól is lakat – vagy éppen meghozza az étvágyat. Ez utóbbihoz maga a szerző is hozzájárult, aki a beszélgetés végén fölolvasott egy általa kiválasztott részletet; ahogy megjegyezte, valószínűleg fölöslegesen, hiszen a közönség alighanem betéve ismerte már a művet.

A délután kiemelkedő (és alighanem leglátogatottabb) eseménye volt Karafiáth Orsolya és Janne Teller dán írónő beszélgetése, amelynek középpontjában a szerző 2000-ben megjelent, magyarra nemrég lefordított ifjúsági regénye, a Semmi állt. Noha a kétes értékű „botránykönyv” státuszára ma már nem is olyan nehéz szert tenni, Teller regénye kétségkívül figyelemfölkeltő jelenség: megjelenésekor betiltották, majd nem sokkal utána kötelező olvasmány lett Dániában. Az írónő saját bevallása szerint nemigen értette a szélsőséges negatív reakciókat: sem durva erőszak, sem explicit szexualitás nem szerepel a történetben (noha teljesen igaz, hogy erre ma már valószínűleg ingerküszöbünk se rebbenne), amely filozófiai témákat feszeget, kamaszok főszereplésével. Szándéka nem is a provokálás volt: számára a serdülőkori depresszió, az egzisztenciális válság, az élet értelmének keresése természetesen adódó témák, amelyekről lehet és kell is beszélni (Dániában gyermekpszichológusok segítségével tanítják a könyvet). Karafiáth, akire láthatólag nagy hatást gyakorolt a regény, a Legyek urát és A fű hárfáját hozta föl párhuzamként, de előkerült Kierkegaard, Albert Camus és a buddhizmus is. Teller számára rendkívül fontos az empátia, a beleérzés gesztusa: legújabb műve, a Ha háború lenne nálunk is ezt bizonyítja, a történet ugyanis a menekült szerepébe helyezi a fiatal olvasókat. A kötet útlevél formátumban került kiadásra, s a szerző ügyelt rá, hogy minden fordítást a célkultúra helyzetének megfelelően adaptáljanak – a magyar kiadásban magyar nevek és a Kárpát-medence országai szerepelnek. A szokatlan, fölzaklató témák jelenléte és a beszélgetés nem maradtak hatás nélkül: a Semmi példányai példátlan ütemben fogytak a Scolar Kiadó standjáról. Érdeklődés és igény tehát van – a népszerűsítés pedig hatékony fórumra talált a Könyvfesztivál formájában.