Kritika Krusovszky Dénes A felesleges part című kötetéről

A felesleges part kifejezetten várt munkának számított. A megjelenés utáni hónapokban kapott hideget, meleget, de leginkább hideget, szinte divat most Krusovszkyt szidni a kötet kapcsán. Ha számbavesszük eddigi lírai pályáját, nyilvánvalóvá válik, miért csalódott a közönség: az első kötet (Az összes nevem) szövegeihez képest az Elromlani milyen olyan kiugró fejlődést mutat, amelyre a harmadik kötet – ésszerűen számolva – nehezen tudott volna csak rálicitálni. Irreális elvárásokkal valóban nehéz a kötetet elfogadni, befogadni.

A már tipikusan Krusovszkyénak tulajdoníthat folytonos metabeszéd, ahogy a mondatot nemcsak az írás, de az arról való írás szintjén is ízlelgeti, nem is párbeszédeket teremtve, hanem gondolati, kommunikációelméleti síkon a szorongó lírai énbe bújva beljebb jutunk mégis.

Ezt az átázott, nehéz szövetkabátot
valahogy nem tudom legombolni
magamról, de még így is gyorsabb
vagyok, mint bármelyik mondat.

(16.o.)

A kötet újólag beszél tehát a megkezdett hangon, az Elromlani milyen az ilyen típusú beszédmód lehetőségeit többnyire kimerítette, ezért is nagyon aktuális és logikus továbbgondolása a szerepvers koncepcióba illesztése, hiszen a stílus élénksége az, amely a személyközeliség híján, az álarc mögött-mellett a stilisztát megtartja.

Nem is feltétlenül kell keresnünk a kapcsolatot a három megidézett szereplő között. Marszüasz, Hart Crane és Chris Burden több ponton kapcsolódnak, a lélek bűne (Marszüasz hübrisze), bűnhődése (Hart Crane kényszerű titkolózása, a titok szégyene) helyére a test önnön vagy külső személytől való kínzatásai kerülnek, a megkönnyebbülés, a fájdalom látványos alakzatai: ahogyan a bőrt lenyúzzuk, tisztulunk, ahogy a Szellős, árnyékos használati utasításában is írja: így a testet valósággal kirántjuk burkából (41. o.), és közelebb kerülünk ahhoz, ami beljebb még lehet. Ugyanitt látjuk, mennyire természetes, receptszerű a folyamat, megszokott és biztos eredményt kínáló. A lenyúzott bőr mindennek a bizonyítéka, lenyomata. A remegés, ami emlékeztet.

Nyelve letisztult, a mítoszi történeteket megtartja, de magáéra alkalmazza, nem széleslátóan, épp csak azokat a momentumokat emeli ki, amelyeket sajátjává tehet, ekphrasisokat rajzol belőlük, ennek testhezálló illusztrációja a borító, amely a szöveget nem magyarázza, de a képben először ráérezhet az olvasó. Kiegészíti ezeket a mindennapokkal, a te alakjával, aki mindehhez a globális szégyenérzethez csak hozzájárulsz – te, aki tehát nem részese, de az érzet előidézője vagy; itt is megtartja korábbi retorikáját.

Alapjában véve nem egyszusznyi olvasásra szánt kötet az új Krusovszky. A megnyitott intertextualitás a szövegekhez további tereket ad, ahogy a mitológia teljességgel természetes etikájának, Hart Crane költészetének, élettörténetének, mostanra kialakult kultuszának és Chris Burden performanszesztétikájának utánaolvasunk. A további kérdés már csak az, hogy Krusovszky gondosan kidolgozatt líranyelve és tematikája folytatható-e a megkezdett úton, azaz hogy kifér-e még egy kötet a hozott anyagból.

Magvető Kiadó, Budapest, 2011, 88 oldal, 1990 Ft.

Krosuvszky Dénes felesleges part című kötetéről Kántás Balázs is írt!