Vannak sose múlók. – Dolgok, amiket újra és újra rágok.
A gittegylet minden tagja én vagyok.
Egyre íztelenedsz a fogak alatt,
és néha már magam
mögé köplek az utcán.
De te évek múltán is maradsz,
közhely leszel, és estékben-rítus,
mert így szokás, hogy magam
mellé rakjalak az ágyon.
Kilátástalan a túl sokat tapogatott ablak,
észre sem veszem,
az üveg szélén a gittet kapargatom,
véresek a körmeim, amikor lefekszem,
pedig már régen jól vagyok. – Vannak sose múlók.