Gál Ferenc különös figura a kortárs magyar irodalomban: szerény, visszahúzódó, ritkán látott szerző, aki, noha folyóiratokban rendszeresen publikál, antológiákba csupán elvétve kerül be, s köteteire gyakran igen kitartóan kell várni, a várakozás azonban mindig megtérül. Corrado Cattani, Bombadil Toma, bábos és madárijesztő egy személyben – legalábbis frissen megjelent verseskönyve, az Ódák és más tagadások fülszövege szerint. A kötetről és a mögötte megbúvó emberről Balogh Endre beszélgetett a költővel március 29-én este a Kalickában. A beszélgetésben Bajtai András és Krusovszky Dénes is részt vettek, akik még a Telep csoport tagjaként, az ezredforduló tájékán figyeltek föl Gálra.

Krusovszky Dénes megfogalmazása szerint az Ódák… éppen olyan szabálytalanul érdekes, mint Gál egész művészi pályája. A költő saját elmondása szerint igen változó, mikor és mennyit ír: gyakran évekig semmit, majd elkapja egy hullám. Az alkotás folyamán jelentős szerephez jut az impulzivitás: Gál a látomást és az indulatot alapvetőnek tartja a költészetben. A hétköznapi élmények költészetbe emelése is szóba került: „Az író nem más, mint egy ürge” – idézte még a beszélgetés elején Balogh Endre, aki a költő munkás hétköznapjairól érdeklődött, illetve arról, vajon ki is a versek mögött meghúzódó „ürge”. Gál ezúttal sem tulajdonított különösebb jelentőséget saját személyének: a szentendrei ház, a favágás, az emelkedő gázárak mind utat találnak költészetébe, ezzel azonban véget is ér az irodalom: „Élek, mint bárki más, aztán ha még tudok, írok verseket”; vagy ahogyan az Ódákban írja: életrajza áll, ideje azonban halad.

A korai kötetek fölfedezése után Gál Ferenc hamarosan a Telep csoport több tagjának példaképe lett: hatása több fiatal kortárs szerzőn, többek közt Nemes Z. Márión vagy magán Bajtain is érezhető. Bajtai elmondása szerint Gál vonzerejét még csak fokozta, hogy noha írásaival rendszeresen találkoztak, róla magáról nem tudtak szinte semmit. Ez természetesen nem zárta ki a költészetéhez kapcsolódó, mélyen személyes élményeket, legyen az egy új kötet (Újabb jelenetek a bábuk életéből) kézbevétele, vagy kutatás a könyvtárban egy kevés példányban kiadott, szinte hozzáférhetetlen kis füzetke (A kert, a város és a tenger) után. A 2001-ben egy versantológiában megígért kötetet mindketten nagyon várták, sőt, Krusovszky időközben Szabó Márton közreműködésével Ódák címen (amely nem azonos a most megjelent kötettel) elektronikus gyűjteményt is összeállított a folyóiratokban megjelent versekből.

Tíz évvel később, 2011-ben látott csak napvilágot az Ódák és más tagadások, amely az 1998 és a 2003 között írt verseket tartalmazza. A hosszú kihagyás nem volt szándékos: a kötetet Gál 2004-től kezdve több kiadóhoz is elküldte, többnyire azonban nem volt elégedett a kiadási feltételekkel, a tervezett kivitelezéssel. Később a Telep csoport közvetítésével ismerkedett meg a Prae szerkesztőgárdájával, köztük Balogh Endrével és Pollágh Péterrel, akik aztán a kötet szerkesztői lettek.


Gál Ferenc két kötetéből, az Újabb jelenetekből és természetesen az Ódákból is fölolvasott, így a közönségnek is alkalma nyílt összehasonlítani a szövegeket. Abban valamennyi beszélgető egyetértett, hogy az Ódák lazább, Bajtai kifejezésével élve: lágyabb hangvételű, oldottabb szerkezetű, mint a megelőző kötetek. Köszönhető ez egyrészt a kevésbé tömör, hosszabb verseknek (igaz: az elmozdulás a 11–12 sortól mindössze a 15–16 sorig történt, bár Gál nem zárta ki a még hosszabb szövegek lehetőségét), másrészt a mindent átszövő játékos iróniának, okos humornak. A „fogselyem finomságú humor” azonban mindig halálos komolysággal jár együtt, akárcsak David Lynch függöny mögül előbújó törpéi esetében. A kötet egyébként is mintha az ellentétek tárháza lenne: impulzív gondolatiság társul bennük merész, érzéki képi világgal, és ez a folyamatos oszcillálás teszi lehetővé a térből és időből való kilépést, a paprika megtöltését hússal és sötétséggel. A precíz, átgondolt retorika természetesen és könnyedén hat, valójában mégis pontos, egyenletes, következetes – Bajtai megfogalmazásában: olyan, akár egy folyamatosan megtörő, egyenes sín. Érdekesnek találták emellett a sokrétű, szerteágazó beszédhelyzeteket, amely jelentős változás a korábbi kötetekhez képest: az Ódákban jóval többször jelenik meg az én, a mi, a ti, különöse a hosszúversek esetében. Noha fölvetődött a kérdés, hogy vajon ez a közéleti tematika felé való közeledést jelzi-e, mind Gál, mind beszélgetőtársai egyetértettek abban, hogy ez a közéletiség nem jelent közvetlen kommentárt, a versnyelv ennél burkoltabb, rejtettebb megjelenítést tesz lehetővé.

Krusovszky elsősorban a gazdag érzelmi tartalmat megjelenítő csupasz, szikár nyelvezetet emelte ki, amely még a pátoszt is képes körültekintően megjeleníteni; véleménye a stílus szerint egy a szokottnál hidegebb, lefojtottabb Pilinszkyre hasonlít, akit Gál valóban nagyon szeret, bár előképként nem jelölte volna meg. Kedvelt olvasmányairól kérdezve a cseh és szlovén lírát említette, elsősorban Holán és Debeljak munkásságát, Kavafiszt és Jáchim Topolt, akinek költeményeire véletlenül bukkant rá egy antológiában. Mintaképként azonban egyikük sem szolgált: költői öndefiníciója egészen egyedi hangot képvisel a kortárs irodalomban. Ez a hang, noha csak ritkán hallatja magát, minden alkalommal érdeklődést kelt és gondolkodásra késztet – Bajtai csupán annyit fűzött hozzá: ne kelljen még tíz évet várnunk a következő kötetre.

Gál Ferenccel a közönség március 29-én találkozhatott a Kalicka Bistroban

Fotók: Molnár Fruzsi