Apokrif tavaszi lapbemutató, 2012.tavasz

Az Apokrif irodalmi folyóirat ötödik évfolyamának nyitó darabja, a tavaszi kiadás került bemutatásra március 26-án, a Roham Bárban. Az utóbbi időszak meglehetősen mozgalmasan alakult a lap körül, elég csak az országos terjesztésre, valamint a megújult szerkesztőségre gondolnunk. Ilyenkor minduntalan felmerül a kérdés: képes lesz-e a csapat sikerrel venni az akadályokat, megfelelni az új elvárásoknak, egyáltalán: valami mást nyújtani, amitől olvasásra, figyelemre érdemessé válik a színtéren?

A rendezvény első részét négy fiatal kritikus körülbelül fél órás kerekasztal-beszélgetése képezte. Jobbára pozitív benyomások kifejtésével, valamint a friss szám kedvenceinek kiemelésével indult az eszmecsere, a beszélgetőpartnerek konkrét szövegekre hivatkoztak, Palágyi László és Mizsur Dániel verseiről többen is elismerően nyilatkoztak. A társalgás sarkalatos pontját adta a lap grafikai megjelenése. Lengyel Imre Zsolt szerint az Apokrif ebben a tekintetben beilleszthető a Prae, a Kalligram, illetve a Műút sorába: az újságban megjelenő festmények, rajzok, fotók elhelyezése azáltal, hogy adott esetben nem két szöveg között találhatóak, hanem egy művet törnek meg, kevésbé profi, de mindenképpen üdítően hat. A kiadvány újszerűségét a grafikai megjelenésen túl Hoványi Márton abban is látja, hogy a legfrissebb szövegek túllépnek az egyetemi lapokban tipikusan fellelhető „bölcsész világfájdalom” megjelenítésében, ezáltal kellőképpen sokszínű tartalommal találkozhatunk a folyóirat hasábjain. Külön említésre kerül veress dani bemutatója Horror Pista motívumairól, ami bár szöges ellentétben áll Hoványi kritikaiírói attitűdjével, de kétségkívül el kell ismernie, alapos és igényes írás született.

A második blokkban következett a tavaszi szám hat szerzőjének felolvasása, amelyet Varga Máté gitáros, az utóbbi Apokrif-rendezvények állandó résztvevője vezetett be, feldolgozások és saját szerzemények prezentálásával. A hat szerző közül első körben hárman léptek színpadra, őket Nyerges Gábor Ádám, a folyóirat főszerkesztője kérdezgette röviden műveik előadása után. Lukács Flóra, mint az eddigi legfiatalabb Apokrif-szerző rutintalansága még érezhető volt: a teltházas rendezvény sorai között alig lehetett kivenni az artikulálatlan szavakat, holott verseiben fellelhető újszerű képzettársítások és az erős, fel-felvillanó képiség (Buddhista szútrák egy vízparti fatörzsön, / Homokba vetített vergődő haltesten / Ugyanezek a betűk) megérdemeltek volna egy erőteljesebb kiállást.
Szabolcsi Gergely versei szintén belefértek fél percbe, igaz, ezúttal terjedelmi okok miatt pár soros alkotások kerültek felolvasásra; a szerző egyébként nem is érti, más miért tud olyan sokat írni. Az első kört Szalay Álmos novellája zárta. Milyen is az, amikor a szövegből eltűnik a „bölcsész világfájdalom”: nemcsak a próza hősei, de a közönség is már-már röhögőgörcsöt kapott a nagyszerű előadásmód és a remekbe szabott párbeszédek kapcsán.

Rövid zenei átkötés után Mizsur Dániel kezdte a következő hármast, higgadt, erősen önelemző versek következtek (ma sem láttam sokkal többet, / legalábbis többet annál, amit látni érdemes: […] / ma is a dél jelzi a harangokat). Palágyi László a szövegét Fehér Renátónak ajánlotta, akinek pedig a lapszám következő oldalán egy Palágyi Lászlónak dedikált alkotása található – a kölcsönös ajánlás a rendületlenül kérdezgető főszerkesztő szerint is a legelső ilyen alkalom az Apokrif történetében. Palágyi készült a legtöbb szöveggel, rutinosan olvasott fel, erős verseket (Te maradj csak költő / s reméld, hogy talán majd / valaki megszereti magányodat – / a többi úgyis csak irodalom). Az előadásokat Tamás Péter egy hagyományosabb formájú elbeszélése zárta, ráérős tempóban tárult fel Szilágyi úr kilátástalanul kényelmes élete. A stáblista után című alkotás online is elérhető.

Az Apokrif összességében egy teljességgel korrekt bemutatót vitt véghez: a szervezők nem éltek vissza a közönség türelmével, ugyanakkor kellő teret biztosítottak mind a kritikusoknak, mind a szerzőknek. Az előző események zavaró tényezői jórészt eltűnni látszottak: a felolvasások vállalható időkeretben mozogtak, a szerzők fellépése magabiztos, mégis mértékletes. A kiadvány méltó módon lépett ötödik évfolyamába, és ha kijavítja a még fennálló problémákat (leginkább a folyóirat fizikai hiánya volt zavaró, illetve érdemes lenne a jövőben a kerekasztal-beszélgetések végén a közönségnek is szót adni), ezen a területen semmi szégyenkeznivalóval nem kell számolnia.

Apokrif tavaszi lapbemutató, 2012.tavasz, Roham Bár, 2012.március 26.