Kemény Lili és Krusovszky Dénes volt a székesfehérvári Museum Caféban

Kemény Lili a Madarammal, Krusovszky Dénes pedig A felesleges parttal ült csütörtök este a székesfehérvári Museum Café galériáján. A könyv utóélete c. irodalmi est sorozat keretein belül Czinki Ferenc író és szerkesztő beszélgetett a szerzőkkel a legfrissebb köteteikről.

Lilinek ez az első kötete, Dénesnek a harmadik, de az első a Magvetőnél.
A szerzőkben egyébként az a közös, hogy mindketten a közelmúltban kaptak jelentős irodalmi díjat. 2010 végén Kemény Lilinek ítélték oda az első Petri-díjat, melyet Petri György halálának 10. évfordulójának alkalmából hozott létre az N&N Galéria Alapítvány. A díj jelöltjei olyan fiatal költők, írók, akiknek még nem jelent meg önálló kötete. Így jelenhetett meg a Madaram.
Krusovszky Dénes pedig idén József Attila-díjat kapott, amelynek körülményeiről nemrégiben az Irodalmi Jelen A díjátadó és a mítoszok c. interjújában számolt be részletesebben.

Czinki Ferenc Lilinek feltett első kérdésében a Madaram c. kötet fogadtatását firtatta. Szóba került Kassai Zsigmond Népszabadságban megjelent kritikája, mely szerint „Olyan érzés Kemény Lili Madaram című kötetét olvasni, mint egy ígéretes első randevú.” Várni a következőt, várni a folytatást. Lili azt mondta, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják a kötetet, de nagy örömére nem elemezgetik túlságosan mélyrehatóan.

A 2011 novemberében megjelent kötet versei kamaszversek, bizony, ezt Lili nem is tagadja, sőt, azt mondta: „ezek kamaszkorban írt kamaszversek, ami egyébként lehetne egy komoly műfaj is”.
“A kötetcímet illetően a Madaram egyébként egy második ötlet, először úgy volt, hogy Szívarcú lesz, de a Madaram a varázsigeszerűsége miatt megfelelőbbnek bizonyult” – mondta Lili, akit először csak maga a szóalak fogott meg, aztán később a jelentés. A Kisszínes nevezetű zenekarának  – amiben a húgával, Zsófiaval (aki szintén ír verseket), együtt énekel, gitározik – az egyik dalában, pontosabban balladájában, ami egy szerelmi háromszögről szól, mindkét lány így hívja a fiút. Innen is a címátvétel.
Másrészről ez a Madaram szó Lili szerint erőteljesen egy népdalos hangzást hoz be, amely szintén különlegessé teszi azt.

Aztán Czinki A felesleges part megszerkesztettségével kapcsolatban kérdezte Dénest, hogy mennyire volt erős, tudatos és végleges a kötet szerkezeti felépítése. Mint kiderült, Dénes találta ki az alapvető szerkezetet, amin azonban menet közben folyamatosan, többször is változtatott. A kötet három legjellemzőbb karaktere, figurái történeteiről is több szó esett, akik gyakorlatilag a szerkezet alappilléreinek tekinthetőek, és a címmel, valamint egymással való viszonyaik és összefüggéseik is sokkal mélyebbek, mint ahogy azt az olvasó elsőre gondolná.
Chris Burden performanszművész, Hart Crane amerikai költő, Marszüasz pedig a görög mitológia szatírja. Mindhármuk neve köthető a testhez, mint sajátos eszközhöz, mind a művészetben, önkifejezésben, mind az önmegvalósítás különböző fokain.
Az est különlegessége az volt, hogy a Chris Burden-másolat c. verseket Krusovszky Dénes képvetítéssel egybekötve olvasta fel. A Shoot, a Trans-Fixed, a Deadman és a Through the Night Softly c. versek felolvasása közben a performanszművész ugyanilyen nevű akcióinak, műalkotásainak képei voltak kivetítve. Leghíresebb műve talán a Shoot (Lövés), amelyet 1971-ben többek között a Kennedy elleni merénylet és a vietnámi háború hatására hajtott végre. A tv-ben lévő esti filmek időpontjában megkérte egy barátját, hogy lőjön a karjába. Azt mondta, érdekli, milyen érzés, ha valakit meglőnek.

Krosuvszky Dénes felesleges part című kötetéről bővebben itt olvashattok!

A könyvborítókra is érdemes volt kitérni a beszélgetés során, ugyanis ezek nem tekinthetőek hagyományosan magvetős borítóképeknek. Lili kötetén az őáltala rajzolt városkép látható szegélyként felül és alul (ráadásul, ha belenézünk a védőborító alá, akkor még egy másik rajzrészletet is találhatunk tőle, ami szintén nem szokványos).
Krusovszky Dénes könyvén pedig Anish Kapoor indiai szobrász Marsyas c. installációja látható, amely egy hatalmas, 155 méter hosszú és 35 méter széles szobor, a már említett görög mitológiai alak, Marszüasz szatír lenyúzott bőrét jelképezi, ez 2007 áprilisáig a londoni Tate Modern Galériában volt megtekinthető.

A szerzők ezután még érintőlegesen beszéltek a hazához, Magyarországhoz fűződő viszonyukról, az elindulások és hazaérkezések örömeiről, arról, hogy ők az „átjárhatóság és a szabad mozgás” hívei.

Czinki Ferenc végül mosolyogva így zárta az estet: „Igyekeztem nem alapkérdéseket feltenni, tehát: Lilit nem kérdeztem életkoráról és édesapjáról, Dénest pedig nem kérdeztem életkoráról és a Telep Csoportról.”

Az est – ahogy az a legtöbb irodalmi estre jellemző – késéssel kezdődött. De ez a késés valahol szinte mégis kötelezően belevágott mindabba, ami elhangzott, nélküle nem lett volna kerek az egész, inkább hozzáadott, mint elvett az est értékéből. Ugyanis a beszélgetés közben felolvasott Kemény Lili-vers, a Kavicsok egyik sora minden előtte elhangzott mentegetést pótolhatott (volna): „Ülnek, mint elkésettek a dugóban.”