Hogyan hat Vasarely művészete a ritmusérzékre, miként perdít táncra a múzeumi közeg, kik válhatnak zenésszé, és kiből lesz zeneszerző? Erre kaphattunk választ a csípős tavaszi vasárnap délelőtt, a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumában megrendezett Ritmikus formák – Formák ritmusa címet viselő Zebra Műtermi Napon.


Kicsik és nagyok teremről teremre járva, különböző állomásokon tapasztalhatták meg a Vasarely műveit átszövő ritmikus vibrálást. Kipróbálhatták magukat zeneszerzőként, különböző ritmushangszerek megszelídítőjeként. Megtapasztalhatták, hogyan alakítják ők maguk az általuk létrejövő spontán zenét. Segítségükre – a pécsi művészhez hasonlóan – színes geometriai formák és szabad képzelőerejük volt. A játék egyszerű: a többieknek háttal álló zeneszerző véletlenszerűen táncra perdül a színes geometriai formákon, a ritmushangszerekkel felszerelt zenekar pedig egy-egy hangot rendel minden színhez. Majd a mű befejeztével a zeneszerzőnek ki kell találnia melyik színhez melyik hangszer tartozik. Jó példa ez a felépített korlátok ledöntésére: a zene és a ritmus bennünk van. Az, hogy ezt miként írjuk le, csak rajtunk múlik. Jelen esetben néhány forma és szín elegendő volt a kottázáshoz.

Tovább haladva a zeneszerzők hangszerkészítőkké válhattak, a Versant (1952) című festménytől inspirálva. A folyamatosan szóló, ismétlődő kavicszene szinte belehelyezi a látogatót Vasarely optikai dimenzióiba, a kéz magától mozdul, festi a később majd hangszerként használható lapos kavicsokat.

A következő állomáson újra a zeneszerzésé, vagyis a ritmus lejegyzéséé volt a főszerep; Vasarely két művéhez, a Normához és az Eclipseshez, valamint a görög származású mérnök-építész-zenész Iannis Xenakis munkásságához kapcsolódó feladatokon keresztül. A két művész életútja hasonló: Közép-Kelet-Európából Párizsba emigráló tehetségek, akik a művészet matematikai alapokra való helyezésén fáradoztak. Vasarely vizuális síkon, Xenakis pedig a hangok világában. Így fonódott össze az első szint végére zene és vizualitás.

Az emeleten Szabó Mátyás a Triginta Percussion tagja ragadta magával két rövid koncert erejéig a látogatókat. Improvizációit Vasarely festményei és szobrai ihlették, saját készítésű ütőhangszerein adott hangot a képnek, nyertek ritmust a formák. A második koncert már valóságos interaktív közös zenéléssé alakult, ahol a saját készítésű hangszerekkel bárki bekapcsolódhatott, alakíthatta, formálhatta a közös művet.

A látogatók kezükben kottával, díszes kavicsokkal, ritmushangszerekkel, fülükben az egész délelőtt folyamán lüktető zenével térhettek haza. Szívükben pedig a felfedezés örömével. A múzeumban eltöltött órák gondolatokat ébresztenek, csodálkozásra késztetnek, visszaadják az alkotás örömét, mintha egy lakatlan szigetet tennénk közösen élhetővé. Idegenként, kívülállóként pottyanunk a nyers múzeumi világba, sokan először meg is ijednek, nem tudnak otthonosan mozogni az idegen környezetben. De a nap végére a különböző feladatok, játékok, na meg a koncertek után szépen belaktuk a teret. Aki ott volt, gazdagabb lett egy világgal, elmondhatja, hogy az óbudai Zebrás Múzeum egy kicsit az övé is.

A Zebra Műtermi Nap 2012. március 4-én került megrendezésre a Vasarely Múzeumban. A fotókat Józsa Dénes készítette.