Kétnapos konferencián vizsgálta a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Kutatócsoportja a magyar populáris kultúrában fellelhető emlékezethelyek mediális összefüggéseit Magyar emlékezethelyek címmel.

Már tavaly novemberben Debrecen adott helyet az első emlékezethely-kutató konferenciának, ahol akkor  az érdeklődők megismerkedhettek ezzel az egyre komolyabb figyelemre méltó fogalommal és a kutatás alapjaival. A február 23-24. között megrendezett Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában című konferencia ezeket az alapokat terjesztette ki és helyezte újabb dimenziókba. Célja az 1949-től kezdődő időszak egyes populáris emlékezethelyeinek számbavétele és értelmezése.

A kutatások kiindulópontja Pierre Nora azon tézise, mely szerint az emlékezetnek már nincs valódi közege, csak helyei, azaz a modern társadalmak nem közvetlenül emlékeznek a múltra, hanem emlékezethelyek közvetítésével. Ilyen emlékezethely nemcsak a térben létezhet, hanem lehet ez bármilyen hordozó, amelynek a jelen kulturális emlékezete szempontjából funkciója van (mitikus és történelmi személyek, tárgyak, események, szövegek, fogalmak stb.).


A konferencia helyszíne a város képzőművészeti centrumaként működő Modem multimédia terme volt, amelyről sajnos már több irodalmi esten bebizonyosodott, hogy nem a legtökéletesebb hasonló események helyszínéül, mert igen szűk, emiatt az első napon nagy volt a tumultus, sokan be sem fértek és a terem végében alig lehetett hallani és látni az előadókat, később aztán, ahogy az érdeklődők rohama alábbhagyott, már minden ott lévő élvezni tudta az érdekesebbnél érdekesebb előadásokat.

Az érkezőknek rögtön megragadta a figyelmét az előtérben a frappáns, színes, az egyes előadások témáira fókuszáló plakátok. Különösen kreatív volt a Kádár-kori képregények történetét összefoglaló kollázs, amelyen békében megfért egymás mellett a korszak névadója és Kajla, az úttörőkutya.


Páles Zsolt, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese nyitotta meg a rendezvényt, majd S. Varga Pál, a Magyar emlékhelyek projekt vezetője előszavában kifejtette, hogy a jelenünket leginkább a múlt segítségével érthetjük meg, ezért is fontosak az emlékhelyek. Az első szekciót Szirák Péter, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának tanszékvezetője moderálta.

Először a híres médiakritikus, György Péter az emlékezet megőrzésének nehézségeiről beszélt, és hogy a populáris kultúra a kánonon kívüliség börtöne miatt is nehezebben marad fent (pl. a youtube-videók archiválása problematikus).Valuch Tibor a Debreceni Egyetem tanára a közelmúlt tárgyi kultúrájának és az emlékezet viszonyát vizsgálta, azon belül, hogy mi válik divattá, sorra vette a retro jelenségeknek köszönhetően visszatérő termékeket (Traubi, Tisza cipő, Túró Rudi stb.), és ha már termékek, azokhoz reklám is kapcsolódik, és már ott is vagyunk a következő témában. Oláh Szabolcs, a Debreceni Egyetem tanára  ugyanis a reklám és emlékezetpolitika kapcsolatát vette górcső alá. Az izgalmas, színes előadáson már fontos szerepet kapott a kivetítő, ahol hetvenes-nyolcvanas évekbeli reklámok csaltak mosolyt az arcokra. Bebizonyosodott, már a “kedves, szívhez szóló reklámocskák” mögött is a legmodernebb nyugatról átvett reklámkommunikációs stratégiák álltak, ennek ellenére a videomegosztó oldalaknak köszönhetően a szocialista reklámfilmek népszerűek a mai fiatalok között is, ami egyfajta nosztalgikus elvágyódás jelzése egy olyan világba, ahol még „ártatlanok” voltak a reklámok.

A korszak gyermekei közül kettőt Orbán Katalin, az ELTE oktatójának az előadásából ismerhettünk meg, aki az ’56-os gyereknaplókon keresztül vizsgálta a forradalom és az azt követő események jelentőségét. A két józsefvárosi szomszéd kisfiú, Csics Gyula és Kovács Jancsi naplóit könyvformátumban és elektronikusan is közzétett gyerekkori naplói emlékművet alkottak, nem is annyira naplót. Nemcsak a naplók maradtak azonban fenn, hanem az ügynökök jelentései is. Horváth Sándor szövegének témája a kollaboráció mint emlékezethely volt. A besúgók komplex, sötét világának megjelenítése tovább árnyalta az adott időszakot.

Az utolsó csütörtöki előadás Bujdosó Ágnesé, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatójáé volt, a Szomszédok című teleregényről, amely a késő Kádár-korszak emlékezethelyeként is funkcionálhat. Egyszerre reprodukált egy eltűnt világot és azt, ami itt maradt belőle. A filmsorozat kultusza új irányt vett 2005-től, amikor is újrasugárzása során információs dobozokkal, animációkkal, vizuális gagekkel modernizálták. Pár epizód után a tiltakozás miatt visszatértek a hagyományos ismétléshez. A videomegosztó portálokon a sorozathoz való hozzáállás, ironikus, sőt gúnyos, akárcsak György Péteré, aki egy szomorú anekdotát osztott meg az előadás után a résztvevőkkel, a Szomszédok színészeiről, akik ma is őszinte rajongásnak hiszik, ha a fiatalok pózolni akarnak velük. Az előadások után állófogadás várta a résztvevőket, de az ételek szerencsére nem követték a Kádár-korszakbeli tematikát.

Pénteken Kálai Sándor, a DE oktatója indította a második napot, a P. Howard könyvek írója, a pesti legionárius, azaz Rejtő Jenő volt a téma, akinek töretlen a népszerűsége: regényeiből képregény, hangoskönyv, film készül, legendás szállóigék önállósultak, szereplőiről kocsmát neveznek el. És mint a helyszínen kiderült, már az az előítélet is megdőlni látszik, hogy a Rejtő-könyveket elsősorban férfiak olvassák.


Marcsek György, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet tanára a Tanú című filmről adott elő, amelyet azért tiltottak be, mert a hatalom nem tartotta elég érettnek a népet, hogy bemutassák. Így a film részese lett egy nem hivatalos diskurzusnak, és kultuszfilmmé válásához is nagymértékben hozzájárult betiltása. A film egyik főszereplője, a Bástya elvtársat alakító Both Béla kapcsán ismét képbe került a Szomszédok, hisz a színész ott is egy ikonikussá vált szereplőt alakított. Az ezt követő előadásban Korcsmáros Pál volt az összekötő fonál a Rejtő Jenőről szóló előadással, hiszen Dunai Tamás, a Debreceni és a Szegedi Egyetem tanárának témája a képregény, mint a Kádár-korszak emlékezethelye, és Korcsmáros Pál, az adaptált képregények egyik fő alakja, akinek legjobbjai Rejtő műveiből készültek.

Az utolsó blokkba a sport tematikájú előadások kerültek. Az alaphangulatot Hofi Géza futball tematikájú 1972-es szilveszteri műsora adta meg, majd a DE Kommunikáció és Médiatudományi tanszékének tanárai, Szirák Péter és Fodor Péter idézte fel, hogyan váltak szinte népmesei hősökké az ötvenes években az Aranycsapat tagjai, majd a berni vereség után hogyan kezdett ez szétfoszlani, és akarta a hatalom kiretusálni az emlékezetből pl. a külföldre távozott és ott is sikert arató Puskás Ferencet, majd a nyolcvanas évek elején hogyan akarta legitimálni a hanyatló rezsim magát, Puskás ünnepélyes visszafogadásával. Az előadás során bátran belementek az előadók futballtechnikai témákba is, hogy segítsék az Aranycsapat sikerének megértését. Az is kiderült, voltak, akiknek a „régen jobb volt” nosztalgiája a húszas évekre terjedt, amikor még volt magyar foci, és számukra már az Aranycsapat is hanyatlás. Ezt a hanyatlást Réti Zsófia, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet PhD-hallgatója a magyar válogatott 1986-os mexikói futball vb-n történt szovjetektől elszenvedett 0-6–os megalázó vereségének és annak kihatásainak – repültek a tévék – történetével mutatta be az utolsó előadásban. Réti Zsófia elismerte a mexikói 0-6 még csak az emlékezethellyé válás felé halad, de tavaly a meccs huszonötödik évfordulójához köthető megemlékezések újraírták a vesztes narratívát, és ezzel módosítják az irapuatói mérkőzés emlékezetét. Nem beszélhetünk mindazonáltal kétirányú emlékezetről, hiszen a nyertes szovjetek is kiestek a következő körben, így nem maradt meg nekik aktív emlékezethelyként.

Úgy vélem, nemcsak tudományos szempontok alapján nevezhetjük sikeresnek a konferenciát. Informatív, sokszínű és érdekfeszítő volt, sokak számára körüljárhatóbbá tette az emlékezethelyek fogalmát, még sok hasonlót kívánok a Debreceni Egyetemnek.