Benedek Anna beszélgetett Bartók Imrével, Csobánka Zsuzsával és Lengyel Imre Zsolttal Barna Dávid Egy magyar regény c. könyvéről szerda este a Roham Bárban. A beszélgetés az ImPulzus sorozat részeként, a József Attila Kör szervezésében valósult meg – a nagy hagyományokkal rendelkező rendezvény keretében fiatal kritikusok, írók mondanak véleményt frissen megjelent művekről. Barna Dávid regénye nem csupán azért figyelemfölkeltő jelenség, mert egyszerre vetíti elénk egy magyar zsidó identitáskeresését, íróvá válását és Móricz Zsigmondnak Littkey Erzsébettel való, a műben meglehetősen rendhagyó módon ábrázolt viszonyát, hanem mert a szerző kilétét illetően is találgatásokra ad alkalmat. Bárány Tibornak a Népszabadságban megjelent írása szerint magában a regényben található az író kilétét fölfedő kulcsmondat – a leleplezés azonban még várat magára.

Mindjárt a címet illetően fölvetődött a kérdés: miért éppen „egy” „magyar” „regényről” van szó? Bartók Imre szerint az általánosságban megfogalmazott cím egy elsőre jellegtelen, majd fokozatosan tartalommal töltődő szöveget jelöl, amely számos hézagot, üres helyet tartalmaz; ezeket az olvasónak kell kitöltenie. A hézagok szerepe nem egyértelmű: kezelhetjük őket elvarratlan szálakként, végig nem vitt párhuzamokként, félbehagyott utalásokként, amelyek a mű szerkezeti egységét gyengítik – vagy egyetérthetünk Bartókkal, aki dicsérte ezt a lyukacsosságot, és az olvasónak szánt kihívást látott benne. A telítődés motívuma a szereplők esetében viszont épp fordítva történik: ahogyan többen is kiemelték, a jellemek megjelenítése – szándékosan vagy szándékolatlanul – egysíkú és körvonalazatlan, nehéz középponti alakot találni, akiről a regény valójában szól. Mind Barna Dávid, mind Móricz, mind Kati passzív, sodródó személyekként jelennek meg – a beszélgetők láthatóan nehezen jutottak egyetértésre szerepüket illetően. Jellemfejlődés helyett csupán identitáscseréket látunk: a figurák készen kapott szerepeket váltogatnak. Lengyel Zsolt az érzelmi és gondolati mélység megjelenítésének hiányával kapcsolatban egyenesen pantomimot emlegetett, amennyiben az emberi viszonyok nem a szereplők tudatán, illetve szavakon keresztül ábrázolódnak: közvetítő közegük a test.

A testiség középponti szerepe, a szexualitás nyílt, naturalisztikus ábrázolása okozhatta, hogy több kritika is pornográfnak minősítette a regényt. Kérdés azonban, hogy mit értünk pornográfia alatt, és mi a jelentősége a műben. Míg Csobánka Zsuzsa a regény védelmére kelve tagadta annak pornográf jellegét, Lengyel Zsolt szerint elsősorban az említett kritikák hozzáállása problematikus. Itt ugyanis nem csupán arról van szó, hogy egy klasszikus irodalmi alak nemi életét látjuk – fölösleges azon megbotránkozni, hogy Móricz éppúgy szeretkezett, mint bárki más, noha a provokatív szándék nyilvánvaló. Sajnálatos viszont, hogy Móricz, akinek munkásságában a szexualitás és a férfi–női kapcsolatok olyan fontos szerepet játszanak, itt egyszerű szexgéppé degradálódik: a szerző nem aknázza ki az írói pálya és a magánélet közti összefüggésrendszer gazdagságát, és egy leegyszerűsített képet terjeszt az olvasóközönség körében.

Móricz Zsigmond jelentősége, funkciója egyébként is vitára adott alkalmat. A címet illetően a legproblematikusabbnak a „magyar” jelző találtatott, s vele kapcsolatban Móricz mint a nagyközönség tudatában jelenlévő par excellence nagy magyar író. Lengyel Zsolt véleménye szerint Móricz helyzete a mai magyar irodalmi köztudatban nem olyan szilárd, hogy alapozni lehessen rá, és az is kérdéses, hogy egyáltalán van-e különösebb jelentősége annak, hogy éppen őrá esett a választás (Barna Dávid ugyanis maga sem tudja). Itt került szóba a sokat emlegetett blöff – a közönséggel űzött játék, amely Móriczot csak mint egy lehetséges kiindulási pontot kezeli, akihez az átlagos műveltségű olvasó biztonsággal kapcsolódhat, ezen túl azonban megszűnik a szerepe, azaz csak a szórakoztatást szolgálja. Ahogyan Csobánka Zsuzsa kiemelte, mind Móricz, mind Barna Dávid figurája hiányos és pontatlan, ami hangsúlyossá teszi, hogy mindketten konstruált alakok. Ezt a kapcsolatot erősítheti, hogy noha Móriczot nem közvetlenül írói működésében látjuk, az alkotás mozzanata végig jelen van a háttérben. Ez az a pont, ahol a két történet összeütközésbe kerülhet egymással, és ami a regény valódi középpontját alkotja, mivel önmagában egyik cselekményszál sem elég erős. A megjelenő párhuzamok (pl. Csibe elüldözése, illetve a zsidóság deportálása) azonban nem dolgozódnak ki teljesen, s az olvasóra bízzák a spekulációt.

Kérdés azonban, hogy ez a kidolgozatlanság mennyire válik javára a regénynek. Az egység kérdése többször is szóba került a beszélgetés folyamán. A kritikák között akadt, amelyik egyenesen montázsregény látott a műben; Bartók Imre izgalmasnak találta a műfaji keveredést, Benedek Anna szerint azonban a regényszerkezet szétesését eredményezte. A szövegben zárványszerűen elhelyezkedő utalások, poénok a nem Móriczra specializálódott közönség számára elvesznek; a lektűr jelleg azonban az irodalmilag művelt olvasókat riaszthatja el. Benedek megállapítása szerint a mű stréber regény: egyszerre akar népszerű és szépirodalom lenni, megnyerni, illetve megbotránkoztatni a laikusokat és a filoszokat. A „sokat markol”-törvény azonban itt is érvényesül: az eredmény felemásra sikeredett, s kérdéses, hogy érdemben meg tudja-e szólítani mindkét célcsoportot. Ez a provokatív szándékot is elerőtleníti: ahogyan azt Barna Dávid erdélyi útjánál megfigyelhetjük, a szöveg nemigen törődik a szociális érzékenységgel, sőt, igyekszik a nemzeti toposzokat (többek közt a magyarság Erdélyhez való viszonyát) lebontani. Nem egyértelmű viszont, hogy kinek is szól a provokáció, amely a filoszoknak kevés, a laikusoknak sok.

Noha a regény szerkezeti egységével kapcsolatban számos kifogás merült föl, a beszélgetők egyetértettek abban, hogy az összemontírozott apró történetek, miniatűrök (pl. a szállodai látogatás) a szöveg legjobb részei közé tartoznak. A részletek esetünkben fölébe kerekednek az egésznek, s az arányok rossz eloszlása az, ami leginkább ronthatja a mű élvezetét. Legpozitívabban Csobánka Zsuzsa viszonyult a könyvhöz, aki saját bevallása szerint a vonaton, utazás közben olvasta el – Benedek Anna és Lengyel Zsolt egyaránt a szerzői „nyegleséget” említették mint legfőbb problémát, amely eldönthetetlenné teszi, hogy valójában kinek is szól a regény és mi a célja, és felemás státuszba kényszeríti. Az azonban vitán felül áll, hogy nagy visszhangot kiváltó, újító alkotásról van szó, amely szokatlanságával egyszerre taszít és vonz. Hogy pedig végső soron blöff-e vagy sem, azt már az olvasónak magának kell eldöntenie.

(Fotók: Molnár Fruzsi)