Megfér-e a kiállítás és műterem egy térben? Lehet-e szobrokat készíteni műanyagból? És hogy jön mindehhez Magyarország? – Paweł Althamer művei Berlinben

Az Almech olyan kiállítás, amely magába fogadja a látogatót. Mintha csak egy műterembe lépnénk be: cím nélküli, vagy csak egy-egy keresztnévvel ellátott szobrokat látunk mindenfelé, és ha szerencsénk van, még magát Paveł Althamert, az alkotót is, amint éppen egy eltervezett műanyag szobor fémvázát festegeti.

Az Unter den Lindenen található Deutsche Guggenheim Galerie időszaki kiállítótermében nincsenek biztonsági őrök, akik olykor rákiáltanak a turistákra a féltett műkincsek előtt, hogy Keine Fotos! Sem mesterséges, merev térbe helyezett, a nézőtől eltávolított művek.

Igaz, Berlin nem áll rosszul az interaktív kiállítások szervezésében: a DDR–, azaz NDK–Museum például érintőképernyős játékokkal és testközelbe hozott tárgyakkal próbálja megismertetni a látogatókat az egykori szocialista Németország mindennapjaival.

Az Almech ehhez képest inkább antikiállítás. A tér nem úgy viselkedik, mint egy múzeumintézmény látható és láthatatlan szabályokkal és vezérfonalakkal terhelt tere, hanem inkább nyilvános műteremként funkcionál. A cím sem ragaszt semmilyen ideológiát a művekhez: az Almech az alkotó édesapjának manufaktúrája Varsó egyik elővárosában.

Althamer szobrainak egyedi arcuk van. Szinte történeteket írhatnánk hozzájuk, egy-egy (nehéz) sors meséjét. Csukott szemű kísértetek, vagy megdermedt alvók társadalma ez, melynek tagjai tudomást sem vesznek egymásról. Másik dimenzióban élnek, a testük sem emberi: első pillantásra fehér gézbe burkolt múmiák, közelebbről nézve merev műanyagszalagok foglyai.

Aki gyermeki kíváncsisággal figyeli meg a műhely részleteit, ki is találhatja, hogy kerülnek ide az arcok. Mind-mind igazi emberi arcokról mintázták: ott a szék, amelybe beleültették őket, ott sorakoznak a szobrosításra váró minták. Ahogy a galéria honlapján írják, az alanyok kiválasztását a véletlenre bízták. Althamer lemásolta a takarítónő, a kurátor és az éppen arra tévedő látogatók arcát, ilyen módon vonva be őket a munkába. A többi már az ő dolga volt: a terem falán ott vannak a vázlatok, mellettük műanyagra vár az extruder.

És hogy jön mindehhez Magyarország? A válasz egyszerű: a műanyag boszorkánykonyhában magyar alapanyagot formál a művész. Kár, hogy a magyar utcákon járók-kelők arcaiból nem válogatott.

Paweł Althamer műanyag szobrai a berlini Deutsche Guggenheimben voltak megtekinthetőek 2011. október 18-tól 2012- január 16-ig.