Hogy vehetted fel
a pirulós idegenséghez
ezt a középszerűnek is
elcsépelt ősz délutánt?
Ennyi, most ennyi…

… Jön a beljebb kezdés,
hogy így alkottatunk-e meg,
hogy közvetlenül egymást
nem érdekeljük, és mire
odaférkőznénk, már kuss van,

holdszag, félbehagyott ideges
reggelik, kiabálás az ágyig,
a legrosszabb metaforák,
unalomig ismételt, kopott
narratívák a férfiasságról,
elméletek a női lélekről, agyról,
egyéb kiválasztószervekről,
krémszappan, gyűrött ing.

Nyugalom, olyan kevés nyugalom van.
Megkezdek valamit mondani, és
nem tudom tisztességesen befejezni,
mert beleugatsz, ilyeneket mondasz, hogy
most. Mintha nem lenne máskor.

Én meg állhatok neki éjjel
keresgélni benned,
mintha egy jól strukturált adatbázisban…
ilyenkor, amikor éppen nincsen menésünk,
különben lehetnél szervergép is.
bámullak, mint egy drágáért kínált,

esztétikusan kiállított eszközt,
ha kiváltság, legyen távoli.

*

Szóval sétálunk,
hogy vehetted fel
a pirulós idegenséghez
ezt a középszerűnek is
elcsépelt ősz délutánt?

Sál van rajtam, a sapkádba, mert olyan,
bele tud ragadni akármilyen formájú levél,
örülök, hogy nem idegesít fel,

nekem meg hirtelen ez kell, az esti lámpafény,
ami a szemed alatt csíkot húz,
mintha karók: fényvezetés lenne
szélesebb, frissen újított gyorsforgalmi úton,
a legközelebb hozzád vezetőn.