Peter Shaffer: Black Comedy

Peter Shaffer angol drámaíró, az Equus és az Amadeus szerzője 1965-ben írta meg rendkívül ötletes, egyfelvonásos vígjátékát a Black Comedyt, amit 1968-ban hét Tony-díjra jelöltek.

A szövegkönyv szerint az előadás, amely szintén a hatvanas években játszódik, szokványosan kezdődik: kellemes zene és a fény elhalványulása jelzi a közönségnek a kezdetet. Ám pár pillanattal később egyértelművé válik, hogy valami nem stimmel. A teljes sötétségben egy fiatal nőt és férfit hallunk beszélgetni, mászkálni a színen. Elkövetkező estéjüket tervezgetik, ám ekkor hirtelen levágódik a biztosíték, s a bekövetkező áramszünet miatt fényárba borul a színpad. Az ötlet zseniális, egy fordított világban találjuk magunkat, ahol a negyedik fal, a kukucskáló színpad új csavart kap, hisz ebben az esetben úgy láthatunk bele egy történetbe, hogy a szereplők „nem” látják egymást. Vagyis láthatóvá válik a láthatatlan, ami nem kis humorforrást ad az előadásnak, s rengeteg bonyodalmat hoz az este hátralevő részébe.

A darab a hatvanas évek londoni polgárságának ironikus valóságát tárja elénk. Sokszínű figurák egész tárházát vonultatja fel előttünk Shaffer, kezdve a szegény művésztől a háborúban bevándorolt németen át a zsidó milliomosig.

Brindsley Miller fiatal szobrászművész, a darab főszereplője, talán élete legrosszabb vagy épp legjobb estéjét éli át (ez az olvasóra van bízva) másfél óra leforgása alatt. Sűrű este elé néz a darab kezdetén. Menyasszonya édesapját várják vendégségbe, hogy áldását adja jövőbeli frigyükhöz, valamint ekkorra várható Mr. Bamberger, egy német milliomos is, aki Brindsley szobrait tekintené meg. Már a darab elején kiderül azonban, hogy a fiatal művész élete nem felhőtlenül boldog. Retteg menyasszonya, Carol édesapjától, aki a második világháború egyik hőse, s jelenleg is ezredesi rangban van. Anyagi helyzete sem túl jó, s ez újabb akadályokat gördíthet házassági tervei elé. Ezért is fűz nagy reményeket a milliomos érkezéséhez. Mindenesetre – hogy addig is jobb színben tüntesse fel magát érkező vendégei előtt – kicseréli Carollal a hétvégén vidéken nyaraló meleg szomszédja, Harold bútorait a sajátjával. A terv tökéletes, csak épp közbeszól az áramszünet. A lakásban sehol nincs se gyertya, se gyufa, így megkezdődik a véget nem érő bolyongás. Befut egy telefonhívás a férfi régi szerelmétől, aki szeretné meglátogatni őt az este folyamán. Brindsley gyorsan lerázza hívóját, még mielőtt féltékenykedő menyasszonya meghallaná, hogy kivel beszélt. Ezután Brindsley a szerelőket próbálja telefonon hívni, míg megérkezik az első váratlan vendég, Miss Furnival, a felső szomszéd. Az idős, magányos vénkisasszony fél a sötétben, ezért itt keres menedéket laposüvegével egyetemben. Mialatt Brindsley Harold lakásában próbál gyertyát szerezni, befut Melkett ezredes is, Carol édesapja, aki rendelkezik öngyújtóval, így egy kis világosság mellett szemügyre tudja venni a szépen bebútorozott lakást. Miss Furnivalnek azonban rögtön feltűnik a csalás, s Carolnak csak nagy nehezen sikerül rábeszélni az öreg hölgyet, hogy ne árulja el őket. A bonyodalom Harold váratlan hazatérésével látszik tetőzni, aki a sötétben botorkál be Brindsleyék lakásába (ám itt még koránt sincs vége az estének). Mivel nála is van gyufa, a bútorok miatt a helyzet kezd kínossá válni, így az egyetlen megoldás, ha Brindsley a bútorokat szépen csendben, a sötétség leple alatt visszacseréli, míg Carol italok keverésével és beszélgetéssel szórakoztatja a szobában üldögélőket. Az akció jól halad, eltekintve az olyan pillanatoktól mikor valaki alatt a fotelből hirtelen hintaszék lesz. A bútorok visszakerülnek, kivéve Harold szeme fényét, egy értékes Buddha szobrot, de ez is biztonságban pihen letakarva egy zakóval. Minden tökéletes, mindenki izgatottan várja a milliomos érkezését. Mielőtt azonban ez bekövetkezne, betoppan Clea, Brindsley régi szeretője, s észrevétlenül leül a kanapéra a többi vendég közé, de hamarosan leleplezi magát a férfi előtt. Brindsley az emeletre vonszolja Cleát (isten ments, hogy a nő meghallja, hogy Carol a menyasszonya), ahol feltámadnak a régi érzelmek. Csak arra kéri szerelmét, hogy maradjon az emeleti szobában, amíg el nem mennek a vendégek, s ezt látszólag sikerül is elérnie. A következő vendég egy német úriember, akiről mindenki azt hiszi, hogy a milliomos, s csak később derül ki, hogy a darab elején kihívott villanyszerelőhöz van szerencséjük. Mire a valódi Mr. Bamberger megérkezik, kitör a teljes káosz. Clea leleplezi magát, miután meghallja, hogy szerelme mást készül elvenni. Carol kiborul, az amúgy sem nyugodt vérmérsékletű édesapja egyszerűen meg akarja ölni Brindsleyt. Miss Furnival szinte minden alkoholt elfogyasztott a jótékony sötétség leple alatt a lakásban, Harold pedig visszatérve saját otthonába rájön, hogy barátja mit művelt a bútoraival, s miután véletlenül összetöri saját Buddháját, ő is arra a következtetésre jut, hogy meg kell ölnie Brindsleyt. Ilyen apokaliptikus állapotok között érkezik meg a valódi német milliomos, aki ráadásul nagyot hall. Hiába figyelmeztetik, Mr. Bamberger addig „kóricál” a sötétben, míg lezuhan a pincébe. Ebben a pillanatban visszajön a fény, vagyis a sötétség, s csak sejteni lehet, hogy az őrjöngő kiáltozások közepette mi történhetett a szobában.

A főként helyzetkomikumra épülő darab első olvasásra inkább szórakoztató, mint mélyenszántó. Ám nem szabad csupán egy kacagtató közönségsikerként kezelni a Black Comedyt. Nagyon pörgős, precízen kidolgozott darab, tele váratlan fordulatokkal, melyek egy percre sem hagyják lankadni az olvasó, illetve majd a néző figyelmét. Az előadás pedig színészi kihívást is jelent, ugyanis nem könnyű világosban hihetően eljátszani, hogy sötétben vagyunk. A karakterek sem olyan egyoldalúak, mint azt elsőre gondolnánk.
Brindsley fiatal művész, aki szerelmével való szakítása után egy másik kapcsolatba menekül, mely egy jobb élet reményeivel kecsegtet. Ám ő maga is rá fog döbbenni, hogy ez nem elég a boldogsághoz. Örök gyerek ő, aki az alkotásba menekül a valóság elől, s komolyan hisz is a művészet megváltó erejében.

Carol tudatlan, elkényeztettet lány, lényegében az este és a darab legnagyobb vesztese. Nemcsak vőlegényét veszíti el, hanem az a rózsaszínű álombuborék is szétpukkad, amelyben eddig élt. Apuci egyetlen kislánya komolyan hitt Brindsley sikerében, s egy lehetetlen jövőképet kergetett, ami Clea feltűnésével és a férfi hazugságainak leleplezésével végleg szertefoszlik. A lány maga is megroppan az előadás végére ezen dolgok felismerésének súlya alatt.

Miss Furnival a régi rendszer „kövülete”, aki az elmúlásra való ráébredés helyett az ital okozta tudatlanságba menekül. Már-már erőszakosan próbál mindenkire ráakaszkodni, hogy így kerüljön a társaság középpontjába, s mesélhessen egy kicsit a régi szép időkről. Gyűlöli a középosztályt, s a társadalom egy magasabb rendjéhez szeretne tartozni.

Az ezredes is ennek a régi időnek az egyik alakja, bár ő katonai élete révén jobban tudott alkalmazkodni az új idők változásaihoz. Tisztessége és becsülete azonban semmit sem változott az idők folyamán, így ő képviseli a darabban a háború előtti erkölcsöket és értékeket.

Harold mint a meleg szomszéd rendkívüli értékeket képvisel. Már maga a tény, hogy a hatvanas években, a szexuális forradalom küszöbén egy homoszexuális férfit tár elénk a darab, nagyon izgalmas. Ő az, aki valóban kifinomult művészi ízléssel rendelkezik. Titkon szerelmes szomszédjába, Brindsleybe, s annak ellenére, hogy a fiatal művész a nők bálványa, mindig a barátja rendelkezésére áll. Próbál boldog életet élni egy olyan világban, ahol az igazi kielégülést csak a porcelánok és egyéb antik tárgyak gyűjtése hozhatja meg számára.
Schuppanzigh weimari születésű, filozófiát hallgatott, majd Londonba emigrált német, aki jelenleg villanyszerelőként dolgozik, a darab egyik legösszetettebb figurája. Ő az egyetlen, aki a naiv Carolon kívül lát valamit Brindsley szánalmas szobraiban. Egész élete olyan, amilyennek ebben a tízperces jelenetben láthatjuk. Próbál beilleszkedni egy világba, ami soha nem fogja befogadni őt, akármennyire művelt is legyen. Mivel csak egy egyszerű alkalmazott, nem képvisel igazi értéket a többi szereplő számára. Itt a pénz beszél, és abból nem neki van sok, hanem Mr. Bambergernek, egy olyan honfitársának, akinek vagyona révén sikerült beilleszkednie ebbe a társadalomba.

Látszólagos egyszerűsége ellenére csak ajánlani tudom ezt a darabot, mert a könnyed szórakoztatás mellett mélyebb rétegekre bukkanhatunk benne. Manapság, mikor az embereknek lépten-nyomon a mindennapi problémáikkal kell megküzdeniük, gyakran vágynak egy olyan előadásra, ami egyszerűen kikapcsolja őket, s nem valami súlyos problémát tár eléjük.

Magyarországon már több sikeres bemutatón van túl a Black Comedy. Többek között játszották már a Madách Színházban és a Győri Nemzeti Színházban. Következő bemutatója pedig március 2-án lesz a Centrál Színházban. Remélem, itt is megtalálja majd Puskás Tamás rendező az egyensúlyt s nem csak egy egyszerű vígjátékot adnak elő színészeivel, hanem láthatóvá teszik a darab rejtett értékeit, amelyek ott vannak a felszín alatt, csak észre kell venni őket.