A film azt az élményt nyújtja, mint mikor süteményt szeretnénk sütni, de csak lisztünk van, tehát segítséget kérünk valakitől. Erre jóakarónk, a Museum Cukrászda étlapján szereplő első harminc édesség hozzávalóit egy az egyben ránk zúdítja. Válogatás nélkül, édeset a sóssal, a szerecsendiót a szőlővel, mindent egy edénybe. Jelen esetben az edény a fejünk, amely a film megtekintése után jócskán tele van. Nem kaptunk válaszokat, illetve élhetnénk a közhelyes „a költészet mindez, amit hallottunk” frázissal, de ne tegyük ezt. A filmben egy helyütt megjegyzik, hogy a mai irodalomoktatás egyfajta „ijedt tiszteletet” alakít ki a fiatalokban, a versmob ezt hivatott megszüntetni. Mind az ijedtséget, mind a dohos tiszteletet. Mert az irodalom nem egy konzervatív szemellenzős nagybácsi.