Elfogult vagyok Kemény Lili hétfői kötetbemutatójával kapcsolatban. Ha lehet, kettősen is, mivel amennyire kedvelem Lilit, annyira nem szeretem az irodalmi celebrációkat, bemutatókat, évfordulókat.


Ilyenkor az emberek az „ünnepelt” személyétől, személyiségétől függetlenül is hajlamosak túlzó, kenetteljes dicsőítésbe bocsátkozni. A Kisszínes nyitódala után laudációt mondó Arató Lászlóról akkor is megmondtam volna, hogy magyart tanít, ha ezt nem mondják el előtte, szóhasználata („s abban is van valami patinás valószínűtlenség, valami ómódi anakronisztikus abszurditás”), modora, de legfőképpen látásmódja miatt. Kamaszkötetnek nevezi a Madaramat, azonban nem úgy áll hozzá. Túlelemzi, túlbonyolítja. A kamaszlélek nem egyszerű, aláírom, ezt tanárként ő jobban tudja bárkinél, mégis Lilit sokkal egyenesebbnek, tisztábban érthetőnek ismertem meg verseiben. Félreértés ne essék, nem szeretném lehúzni az egyébként szép laudációt, csak ez a néhány részlet megragadta a figyelmemet.

Ezt követte a beszélgetés Kemény Lili és Péczely Dóra, a Magvető Kiadó főszerkesztője között. A sok személyes kérdésből jól látszott milyen jól ismerik egymást. Mindemellett óvatos is volt, Lili pedig tőle szokatlanul félszeg és ez valahogy kihangsúlyozta gyermeki lényét.

Meglátásom szerint túl sokat időztünk a gyermekkornál, Harry Potternél (amit öt nyelven olvasott), Gyűrűk Uránál (aminek zárórészét kiskorában iskolaszínpadra vitte), gyerekszobánál (amit oly sokáig osztott meg húgával). Ennek oka talán az, hogy Lili még csak tizennyolc éves, s talán kissé rá is játszott kislányosságára (sok arca van ennek a lánynak!), vegyük figyelembe, hogy a Filmművészetin tanul, van egy kialakult képe a világról, az életről (ezt nemrég gyűjtötték össze és adták ki Madaram címmel), és mostanra úgymond megjárta Európát.

Voltak persze alapvető, szinte elvárt kérdések is: szó esett apjához fűződő kapcsolatáról, gyermekkori névváltoztatási szándékáról, és arról, hogy végül miért is tett le erről. Felmerült ennek kapcsán Sárvár, ahol álnéven jelentkezett először, és magától értetődően a Petri György díj, és a Körhinta Kör (amelynek sok tagja jelen is volt az eseményen), a sárvári közös kezdet, Telep, jelen, jövő.

Végezetül még annyit, hogy Péczely egyszer megemlítette azt, hogy a versírás „nem egy közösségi műfaj”, s bár azonnal ki is javította magát, a Hadikban összegyűlt tömeg, érdeklődő közönség a legnagyszerűbb példa arra, hogy igenis van olyan közösség, amely szereti a verseket, az irodalmat, de legfőképpen Kemény Lilit, és azt a lírát, amit ő képvisel.

Kemény Lili Madaram című kötetének bemutatóját 2011. november 28.-án tartották a Hadik kávéházban.

(Fotók: Molnár Fruzsi)