André Kertész képei a Nemzeti Múzeumban

A fotográfia nagyjainak egyike, a 20. századi fotónyelv megújítója, a fotóesszé mestere: sok mindent lehet mondani Kertészről. A legtöbbet mégis a képei mondják róla. A Nemzeti Múzeum kiállítása – amely méltán viseli az év fotókiállítása címet – több szemszögből mutatja be a művészt: az általa készült képeken át a róla készültekig.

Kertész Andorként született Budapesten, de a világ már André Kertészként ismerte meg: 1925-ben érkezett Párizsba – és két év múlva már önálló kiállítása volt az Au Sacre de Printemps galériában. Megmutatta azt a Párizst, amit Ady láthatott, később pedig New York felbomló geometriáját, az árnyékokat és fényeket.

A tárlat egyik része, az André Kertész retrospektív ezeket a képeket mutatja be, de korabeli – többnyire francia – folyóiratcikkekkel is találkozhatunk. Az egyik legérdekesebb talán a L’Art Vivant egyik 1929-es száma, melyben óriási betűkkel áll a kérdés: ,,La photographie est-elle un art?” (Fotográfia: vajon művészet?). Alatta – erőteljes igenlő válaszként – Kertész képei.

Az első teremben némi meglepetés érheti a kiállításra látogatót, ugyanis apró kópiák garmadája sorakozik a falakon. Nagyítót vinni azonban nem szükséges: a kiállítás szervezői erről is gondoskodtak. A Szatirikus táncost, A villát vagy a Melankolikus tulipánt persze már nem kell nagyítóval szemlélnünk, csakúgy, ahogy a többi Kertész ,,korszakait” bemutató képet sem.

A Kertész-képek címet viselő rész igazi modern kori Wunderkammer (csodakamra): a Kertészről készült képek mellett olyan dísztárgyakat láthatunk, melyek egykor a művész New York-i lakásának ablakában voltak, vagy éppen magyar művészek Kertész-hommage-ait. Az amorf, tükröző felületű tárgyakat látva felmerülhet a gyanú, hogy többek puszta dísztárgynál; alighanem a torz tükröződések fotózásánál lehettek Kertész munkaeszközei.
A Kertész-képek – ellentétben a retrospektív kiállítással – korántsem törekszik a teljességre. Kertész szakmai életrajzát és életének néhány eseményét elég jól bemutatja a brosúra, és a fotókiállítás többi kísérőanyaga: itt elég egy-egy jellegzetes kép, de akár – virtuálisan – Kertész egykori, a Washington Square-re néző lakásába és betekinthetünk.

Hogy segít-e a befogadásban, a műértelmezésben az alkotó életrajzának ismerete, vitatható. A kísérőanyag mindenesetre a lényeges elemekre koncentrál, és igyekszik feltárni azokat a körülményeket, melyek a művek születésében közrejátszhattak. A legérdekesebb részei azonban azok, melyek Kertész saját műveihez való viszonyát tárják a látogató elé. Mintha az albumok lapjairól, a fény általa megjelenített arcai mögül kirajzolódna az övé is. Az örökké kísérletező, vizuális naplóját vezető és önmagát amatőrnek tartó művészé.

(A cikk másodközlés. Eredetileg a Campus Online-on jelent meg Október 30.-án)