Nézői vélemény a Mulatságról

Három fiatal érkezik a mulatságba. Mulatságba? Emberek nélkül? Alkohol nélkül, lányok nélkül? Várakozásuk, tétlenkedésük a nézőt is gondolkodóba ejti. A torkom összeszorul. A darab kezdetétől fogva szorongat, rágja bensőnket a kétely, emészt. Mi csesztük el valahol, nem feleltünk meg, nem bizonyultunk elég menőnek? Feleslegesen görcsölünk, mikor élvezkednünk kellene? Bennem van a hiba, vagy a rendszerben?

Három színész kuporog a Fogasház újságpapír-borította, gyufás skatulya méretű pincéjében a közönségükkel, ennyi jutott ma estére. Slawomir Mrozek örökérvényű kérdéseit teszik fel, újra. Felidézik a Mulatságot, ami a mai napig látható a Bárkában, Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal. A hatás, a Mulatság reménykedéssel, kétségbeeséssel, dühvel és hibakereséssel, önhibáztatással teli görcsös másfél órája mégis elmarad. Pedig várom. És várom. Pár éve volt Mulatság, ma miért nincs?

A darab tapasztalt, precíz, összeszokott alkotókat igényel. A monodrámákhoz hasonlóan, rengeteg figyelem irányul egy színészre. Fenntartani a feszültséget, finoman játszani a néző lelkületével, érezni a közönséget: pokolian nehéz. A színészeken látni, hogy izgulnak. Az első kérdés falsul cseng, a hangjuk bizony itt-ott beleremeg még a hosszabb szövegekbe. Nem érzik a szavaik súlyát, nem rántják úgy magukkal a nézőt, ahogy a Bárka színészei tennék. A Mucsi-Scherer-Szikszai hármas mesteri ráérzéssel, precízen, összeszokottan játszik. A ma este látható legények, Solymos Tamás, Boda Tibor, Gaál Attila Csaba inkább a lelkesedésükkel emelkednek ki. Látszik rajtuk, hogy adni szeretnének, de még nem játszanak elég kifinomultan.

A díszletet feláldozzák. A szekrényen kívül nincs itt semmi más, ahogyan a Bárkában sincsen, egyébként. Ott mégis, egy buli másnapjára, egy limlomokkal teli, összejárkált tánctérre emlékeztet az üresség. Itt inkább a beat-korszak drámáira asszociálok, az Egy csepp méz, az Egy tenyér, ha csattan, vagy a korai Jarmusch-filmek hangulatát vélem felfedezni. A céltudatos, szegény, lázadó fiatalok lakására emlékeztet a kép, akik csak nevetnek a világon. A díszlet a darab ideje alatt nem változik, így a színészeknek a hangsúlyaikkal, játékukkal kellene elérniük, hogy egyre kétségbeejtőbbnek lássam a Mulatságot. Nem mindig sikerül. Elveszek a jelenetek között, nem értem, Gaál Attila Csaba miért most pattan az asztalra örömében, nem látom indokoltnak a mozdulataikat, dühödt felkiáltásaikat, reményteli ölelkezésüket. A Mulatságban a kétségbeesés állapotait, a bizakodást, a reményvesztettség érzését kellene átélnünk, de ez ma este elmarad.

Kevés a kellék. Kivéve az újságpapírt, abból az alsógatyába is jut, pelenka lesz belőle, krisztusi lepel. Másnak a hasát tömik ki, mint a rongybabát. Újságpapír a padlón, a szekrényen, azon keresztül törnek be, tépik szét maguk előtt, és azon át távoznak. Ötletekben dúskálnak, sok utalást, átértelmezett helyzeteket, bibliai utalásokat, még keresztre feszítést is látunk. Komikus elemekben, zenében, táncban gazdag az este.

 

Nem alakul ki bennem egységes kép, sőt, egyes mozzanatok értelmüket veszítik, értelmetlen hadonászássá, elhadart sorokká egyszerűsödnek. A gesztusok összemosódnak. Az asztalon ugrálás, az énekes részek, az örömtánc azt igénylik, hogy a színész boldognak látsszon. Vesse szét az öröm. Vagy ha dühös, ordítson, merjen ordítani. A motyogás nem elég.

Ezzel együtt számos remek pillanatban volt részem. A kiábrándító helyzetbe, a darab klausztrofób, tehetetlen fájdalmába is sikerült humort csempészniük, a magát melltartóban illegető Solymos Tamás, vagy a maszkjából hörgő Boda Tibor, Gaál Attila Csaba kétségbeesett nyüszítése, nőies siránkozása a tönkretett cipője miatt egészen nevetséges látvány. Egy emberként vihog a közönség.
Van humorérzékük. Színészi tudásuk is, de még nem dolgoznak összeszokottan. Nem válaszolnak zsigerből egymás rezdüléseire, ahogyan elvárnám. De ez csak az első bemutató, én pedig bizakodom, legközelebb magabiztosabbak lesznek. Hátha lesz mulatság.

Mulatság-blokk a FÉLonline.hu-n:

Kontor Ildikó: Mulatságra várva [kritika]
Hutvágner Éva: Mulatság. Mulatság? Mulatság. Mulats… [interjú]
Kozma Leila: Újságpapírokkal letakart téglafal [vélemény]
Hutvágner Éva: Kérdés monoton zajjal [kritika]