Forognak az újságpapírok a kezekben, három pár láb lóg ki alóluk a sötétben. Az egyik láb ütemes kopogása, rá az újságok tánca furcsa ritmust ad már a darab kezdete előtt a belépőknek. Az egész tér csupa papír, Nemzeti Sport-oldalak lifegnek a falakról a szűk, alagsori helyiségben. Hodászitól ez nem szokatlan, láthattunk már tőle újságpapírba „csomagolt” előadást (gondolok itt a Gyros-töredékekre 2.0-ra, ahol a szereplők papírgalacsinokban úszkáltak).


A különös térben meglepett arcok: Hol vagyunk? Mi ez? Mire várunk? Tömött széksorok, szinte már a földön is ülnek, mindenki csupa várakozás…
Az újságpapírok végül átszakadnak és három fej bukkan elő: N, B és S legény (Gaál Attila Csaba, Boda Tibor és Solymos Tamás) hamar felfedi magát. Ők itt vannak, de hol a mulatság, lesz-e mulatság? – hangzik a kérdés még jó párszor a darab folyamán. És valóban, ahogyan Mrożek nehezen összerakható drámájában, úgy itt is hiányos és bizonytalan minden. Mintha a semmi közepén, a halál és az élet határmezsgyéjén állnának a szereplők.
A „három lator” táncol és térdre esik, énekel és nagyokat hallgat, a kényszeredett cselekvések egymást váltják. Tanácstalanságuk csendjének azonban nem kedvez a szerencsétlen helyválasztás: minduntalan beszűrődik ugyanis a Fogasház vendéglátós részének zaja. Kicsit paradox helyzet tehát, hogy, mialatt N. B és S a mulatságot keresik megszállottan, kívülről jól hallhatóan áramlik be a péntek esti „bulihangulat”.

Boda Tibornak (B) mindenesetre sokszor sikerül túlharsognia a helyzetet: erőteljes gesztusaival, akrobata mutatványaival minduntalan magára vonzza a figyelmet. Ő a hiperaktív, a megállíthatatlan, kövér izzadságcseppek folynak rajta végig, ahogy egyre eltökéltebben akar a mulatság nyomára bukkanni. Játéka nem retten vissza a túlzásoktól sem, erőteljes mozdulatai sokszor már-már a túlmagyarázás felé viszik alakítását.
Ám kétségtelen, hogy mellette S és N alakítása szürkébb. Solymos Tamás (S) a hideg értelem, unott arccal, átható tekintettel követi az eseményeket, Az általa megformált S mesterkélt, mozdulatai darabosak, kimértek, leginkább a táncjelentnél figyelhető ez meg, amikor „robotosan” mozog az asztal tetején. Mindezzel ugyan tökéletesen illeszkedik a Mrożek-féle S-hez, gesztusai beszédesek, ám, ha valódi beszédre kerül a sor, monoton hangszíne miatt Solymos nem sokáig képes maga mellett tartani a figyelmet.
Gaál Attila Csaba (N) már természetesebb – mint egy nagyra nőtt óvodás áll értetlenül az események előtt. Lelkesedik és keseredik, sír és nevet, új cipőjét mutogatja, gyermeki rajongással. Éneke ugyanakkor néhol kizökken a dallamból, hangja ilyenkor bizonytalanná válik.
Határozatlansága ellenére N akar a maskarabálban király lenni, ám mégis éppen ő az, akin uralkodnak: lefogják és állandóan hajszolják. Ezt fejezi ki az is, amikor az újságpapírba burkolt gerendát a nyakába adják és megforgatják: keresztre feszített Jézusként áll rettegve a támadás előtt.
Ő lenne az áldozat? Vagy mindhármójuk? A szereplők magukra hagyottan bolyonganak az „újságpapír-csapdában”. Ha nincs mulatság, hát majd csinálnak ők maguknak, remek kellékek kerülnek elő hozzá a sarokba állított, feneketlen szekrényből.

Mégis, mikor kicsit is közelebb jutnánk az igazsághoz, akkor valami sosem működik. Az asztal körül tizenketten kellene ülniük, de nincsenek annyian, a Bibliát nem tudják elolvasni, a tangóharmonika nem szól, hegedülni nem tudnak. Álarcokat, jelmezeket szednek elő a szekrényből, de tudják, az ál-jókedv nem valódi, mögötte csak üresség tátong. Mintha a végítéletre várnának, a teljes apokalipszisre.
Mert a mulatság valójában lehet, hogy nem is mulatság, a lakodalom könnyen átfordulhat temetéssé is. Hogy a modern-magyar himnusz melyiket vetíti előre, azt már nehezen lehet elképzelni…

Mulatság-blokk a FÉLonline.hu-n:

Kontor Ildikó: Mulatságra várva [kritika]
Hutvágner Éva: Mulatság. Mulatság? Mulatság. Mulats… [interjú]
Kozma Leila: Újságpapírokkal letakart téglafal [vélemény]
Hutvágner Éva: Kérdés monoton zajjal [kritika]