A Fogasház pincéjében, egy nappal az első színpadra lépés előtt beszélgettünk az S legényt játszó Solymos Tamással, az N legényt alakító Gaál Attila Csabával és Hodászi Ádám rendezővel. Kezükben kalapács , újságpapír, díszletépítés közben tartottak szünetet.


H.Á: A térnek jelentése lesz, ha jó, amit csinálunk.

FÉLonline.hu: Az előző darabodban is újságpapíros-megoldás volt. Ez állandó motívum?

H. Á.: Nem volt ennyire szándékosan kitalálva. Kerestük, hogy mi az az anyag, ami használható, amiben működik a történet, és akkor újra megtaláltuk.

Sokat jelentő, mégis semleges közeg?

H.Á. : Igen, van egy semlegessége, de több olvasata is lehetséges. Eleinte teljesen csupasz, fehér térben gondolkoztunk. Ez még erősebben egy kitettséget hordozott volna.

Látok itt valami asztalszerűséget, székeket…

H.Á.: Ez egy kísérlet- az egészet be szeretnénk borítani újságpapírral, van egy szekrény, ami szintén be van fedve újságokkal, asztal, szék; a Mrozek által megírt kellékek: egy harmónika, egy negyedliteres üveg, paróka, maszkok, körülbelül ennyi… Van egy elem, amit nem írt meg, egy nagy deszka, egy faoszlop vagy rönk. Az is be van vonva újságpapírral. Ezt véletlen találtuk meg. A hátsó falhoz kerestük anyagot, de végül bevontuk a játékba. Reméljük, jól fog működni.

A Mulatság jelenleg is futó darab a Bárkában. Milyen a viszonyod az előadáshoz?

H.Á.: Együtt is megnéztük nemrég, akkor láttam hetedjére, nagyon szeretem. Először nyolc éve láttam egy diákszínjátszó-fesztiválon, Csurgón, akkor tizenöt évesek voltunk. Valamikor éjszaka egy körül elkezdték az előadást, Szikszai Rémusz, Mucsi Zoltán és Scherer Péter, és zseniális volt. Addig a színházcsinálás egy hobbi volt, arra gondoltunk, hogy ez egy jó móka. De csak ennyi. És akkor, ott, hajnali három felé, kijőve az előadásról az éjszakába, egyszerre kóvályogva az álmosságtól és lebegve az élménytől, rájöttünk, innen nézve már vannak rá valamilyen szavak, hogy a színház segítségével valami nagyon igazit lehet mondani. Elhatároztuk, hogy mi is megcsináljuk ezt a darabot. Eltelt három év, és az érettségi évében belefogtunk Kun Balázzsal és Ihász Balázzsal. Egy pápai srác rendezte, aztán bemutattuk fesztiválokon is, játszottuk vagy tizenötször. Bérczes László, a Bárkás előadás rendezője is megnézte Ajkán és azt mondta, hogy vigyük fel Pestre, a Bárkában, és adjuk elő ott, az övék után. Ez akkor csoda volt. Van már vagy négy éve.

Most a nyáron újra a kezembe került a szöveg, és rájöttem, hogy még mindig érvényes, olyan dolgokról beszél, amik fontosak, talán fontosabbak, mint hat éve. Hat éve még nem fejtettünk fel annyi jelentésréteget… ezért elővettem, ott voltak a srácok, és nekiálltunk.

Mitől érvényesebb?

H.Á.: Ami még mindig érvényes: az, hogy mi emberek milyen nehezen boldogunk magunkkal és egymással, miközben pedig talán mindannyian jót akarunk. De ez nagyon alap… Itt van ez a három szereplő, akik barátok, cimborák, de gyilkolják egymást, miközben mindannyian a mulatságot keresik. Ez nagyon is érvényes, talán nem csak Magyarországon, talán az egész világon. Hogy boldogulunk-e ott, ahol vagyunk, azokkal akik körülvesznek. Hogy hogyan vagyunk rendben a világgal, amikor körülöttünk minden megy tönkre. Ez biztos nem volt ilyen durva hat éve. A kettéosztottság, az egzisztenciális süllyedés, nem csak a színházon belül, hanem mindenhol: sokkal több az ember, minta fóka. Ebben az egészben hogyan vagy rendben saját magaddal.

Van mulatság?

H.Á.: Sokat gondolkoztunk a végén. Végig a kérdések vannak föltéve. A Bárkás előadásnak úgy van vége, hogy a három férfi, miután azt a zseniális előadást végéigjárták együtt, leünek, és közösen elszívnak egy jó cigarettát. A fény és a füst mintha kirajzolna egy háromszöget, mintha egy isteni figyelő szem jelenne meg, és közben szól egy gyönyörű zene. Onnan azzal az érzéssel jövök ki, hogy van mulatság, igenis van, ha nagyon küzdelmesen is. Az volna jó, ha tőlünk úgy jönne ki a néző, hogy neki kell megválaszolni. Ha a kérdést elviszik magukkal, az jó.

A helyszínek változtatása mennyire változtatta meg a darab szerkeszetét?

H.Á.: Itt az a történet, hogy az E10-ben kezdtünk dolgozni, ahol én ezt megelőzően két évig dolgoztam, és ahonnan most el kellett jönni. Ez egy nagyon csúnya ügy. Az is nagyon a mulatág kérdése, hogy van-e egy hely, ahol nyugodtan lehetünk; sőt, ez ugyanaz a kérdés, mint a Tűzraktér kérdése, ahol ki lett rakva 400 ember, csak azért, mert valakinek nem tetszett, amit ott csináltak, illetve talán nem haragszanak meg rám az ottaniak, ha úgy mondom, hogy csináltunk. Három-négy előadásban benne voltam ott.

Az a lényeg, hogy összesen négy helyen próbáltuk az előadást. Ez azért volt nagyon jó, mert a felszínre jött minden kérdés, amit a tér adhat. Az E10-ben a fehér próbatermek miatt hidegebb, kiüresedettebb darabot csináltunk volna. A Városligetben óriási terek voltak, ránknehezedő szabadság és járókelők. Itt ezt a pincét nagyon szeretem, bár az oxigént is nagyon szeretem. (nevet) Fönt nagyon jó zenék szólnak, jó programok vannak, az emberek is szimpatikusak.

Zenéket használsz?

H.Á.: Sokat gondolkoztam: a Mulatságban egy kardináls kérdés, hogy miért nem szól a muzsika? „Hol van a muzsika?” Rövid ideig szerettem volna zenéket használni közben, de ez nem működött, tétnélkülivé vált volna a muzsika keresése.

Milyen érzés, hogy a darabbal kapcsolatban színészből rendezőbe lépsz át?

H. Á. : (nevet) Sokat segített, hogy játszottam is. Ismerem, és a darabelemzés egy előzetes tapasztalattal, jóval beljebbről indult. A srácok meg jók, amit ők csinálnak az izgalmas és ez tök motiváló.

Csabi, Tamás, nektek volt az Ádáméhoz hasonló előzetes kapcsolatototk a darabbal?

G. A. Cs. : Ádámot már ismertem, a darabot egyáltalán nem. Egy mozgásszínházas performansz után kérdezte tőlem, hogy van-e kedvem szerepelni ebben a darabban. Egy sörözőben voltunk, én két sör után mondtam, hogy persze.. Olyan volt, mint amikor a katonákat besorozzák… Színészileg hatalmas munka volt a számomra, én nagyon sokat tanlutam Ádámtól IS, a darabtól és a színszkolégáktól, és izgatottan várom, hogy milyen fogadtatása lesz az előző három hónapi munkának. Három hónapja, lassan négy, dolgozunk ezen. Fizikailag is nagyon nagy befektetés volt, sokat dolgoztunk. Én nemcsak remélem, hanem biztos vagyok benne, hogy valami jó dolgot tudunk itt holnap bemutatni.

S.T.: A darabot még a Művészetek Völgyében láttam a 2000-es évek elején, a Kultúrházban. Amkor Ádám megkeresett az ötlettel, hogy mi lenne, ha az S legény szerepét játszanám, nagyon örültem, és nagyon nagy feladatnak tekintettem. Ez egy nagyon szimpatikus szereplő, érdekes és furcsa, manipulatív figura, ez az S legény, aki megpróbál a többiekkel együtt mulatságot teremteni, és ezzel ő az abszurd valóságra kérdez rá…Alapvetően lényeges, egzisztenciális kérdéseket feszeget a karakter, anélkül, hogy tudná, hogy mit tesz. Ami színészileg egy nehéz, de egyben nemes feladat.

G.A.Cs. : A darab nehézsége adott- nagyon sok múlik a rendezésen, hogy a rendező milyen szimbólumokat használ. A holnapi előadásban rengeteg szimbólum van elhelyezve. A rendező segítsége a színészi játékban sokat jelentett, színészileg megfogni a három karaktert: nehéz. Mivel ez a három karakter három fontos szimbóluma a társadalomnak is (az akkori és a mai társadalomnak egyaránt).Ez alapján abszolút beleilleszthető a mai napba is. Ha az ember sokat foglalkozik a darabbal, akkor rájön, hogy valójában Mrozek kit akart megjeleníteni ebben a darabban valójában. Ha a fontos helyen, vagy akár az egész darabban meg tudjuk fogni ezeket, akkor érthetővé, élvezhetővé tudjuk tenni.

H. Á.: Hamar meglett az első kapcsolat a szereppel. Talán azt lenne érdemes elmesélni még, hogy mennyire volt nehéz megtanulni a szöveget. Az melós volt nekik, de ez abból is adódik, hogy nem tudunk egész nap ezzel foglalkozni, munka után lehet csak; így más színházat csinálni, mint ha egész nap ezzel foglalkozhatnánk.

S. T.: A szöveg nehézsége abban áll, hogy nagyon egyszerű. Kellemes kis tőmondatokat tartalmaz.

G. A. Cs. Nekem könnyebb helyzetem volt. Én vagyok az N legény, a szerethető figura, a játékmaci, talán Micimackó. (nevet) Aki boldogan jön a party helyszínére egy új cipővel, ez az ő belépője, annak a szimbóluma, hogy ő is oda tartozik. Volt olyan rész is, amit nem volt könnyű megérteni : a másik két szereplő például logikusan halad a darabban a mulatság fejtegtése közben, nekem pedig hirtelen érzelem generálásban kell egy-egy mondatot mondanom, ezért a megfefelő érzetet eljuttatnom a fejemben, a lelkemben a kellő pillanatban a kellő helyre. Vagy ott vannak a némajátékok…De minden próbán egyre jobban ment, mostanra megszültem azt, hogy ki ez az N legény, ezzel fekszem, ezzel kelek, és amennyire egyáltalán megszerethető ez a figura, én megszerettem. Nem egy bohóc, de hasonlít. Sokszor szirupot önt a darabba, de sokszor élvezhetővé is teszi azt. Ez jó nekem, mert alapvetően humororientált színésznek érzem magam, sokkal jobban szeretem nevettetni az embereket, mint például komoly érzéseket közvetíteni, ebben a szerepben jól érzem magam.

S. T. :A Mulatság szituációja, az a helyzet, amibe ez a három figura bele akar csöppenni, rengeteg abszurd, elvont, mély jelentést tartalmaz. Ugyanakkor azzal, hogy nem kerülnek bele ebbe a helyzetbe, és eközben egymással birkóznak, maga a helyzet egy csomó humornak is a forrása lesz. Színészileg a számomra a legnehezebb, hogy a humort, ami a sorok között van, hogy kezeljem. Számtalanszor lehetőség volna arra, hogy az ember viccesen jöjjön ki, pedig ezt a humort azt halálosan komolyan kell megjeleníteni. Ez színészileg nekem nehéz, és a Bárka előasain is pengeélen táncol ez, ha jól láttam: hogy melyik irányba dől a mérleg nyelve. Ádám rendezői koncepciója sok jelentéstrtalmat és abszurdutást jszeretne megjeleníteni. Itt a humor másodlagos. A halálosan vérre menő komolytalan humor az, ami a legnehezebb.

H.Á. : Azt gondolom, hogy az abszurd az élet picisége, ahogy időnként darabjaira esik és ezek a darabok egészen mássá összerakhatók. Van benne valami őrület, valami áramszerű, áramlásszerű de ezek persze csak szavak…bajban vagyok, mert nem tudom elmondani. Az abszurd, az valami gyomorszorító is. Valami fejtetőre állás és nagyítóba nézés. A színpadon ez hogy tud működni? Nehéz kérdés: mi a valóság, amihez képest abszurd valami? Az abszurd néha, úgy gondolom, menekülőfogalom: azoknak a daraboknak, ahol nincs a „valóság” rendesen megcsinálva ez a továbbvivő szál, amivel meg lehet úszni a kínos kérdéseket. Nálunk húsvér figurákról van szó, akikkel teljesen egyszerű dolgok történnek. Lehet, hogy ez kívülről abszurd lesz, az jó, annak örülünk, akkor működik a színház.

S.T. Furcsa egyensúlyi állapot ez a mű a három ember között; ami már eleve nehéz, hiszen három egyensúlya sohasem jeleníthető meg igazán. A három figura folyamatos egymásra-hatása – a különböző pillanatokban, különböző nézőpontokból való kifulladása, a nagy csendek, amik ezt a darabot összetartják, és a három figura alakját megjelenítik és egymással folyamatos kölcsönhatásban tartják. Állandóan kölcsönhatásban vagyunk, egy zéró eredményű kölcsönhatásban, de mi hárman vagyunk valójban önmagunk számára a teljesség. Hiszen olyan szűk, olyan pici térben mozgunk és annyira műveletlenek vagyunk olyannyira nem tudunk egymással mit kezdeni, hogy mi magunk vagyunk az egyensúly. Hogy ez egyensúly-e, az kérdés, és hogy hova vezet…hiszen mindenki csak a saját igazát keresi.

Mulatság-blokk a FÉLonline.hu-n:

Kontor Ildikó: Mulatságra várva [kritika]
Hutvágner Éva: Mulatság. Mulatság? Mulatság. Mulats… [interjú]
Kozma Leila: Újságpapírokkal letakart téglafal [vélemény]
Hutvágner Éva: Kérdés monoton zajjal [kritika]