azonnal fölismertelek
mint figyelő gyík torka lüktetett
nyakad vállad közében a hallgatás
szembeszomszéd hüllők jóbarátja
azóta ült ott hogy egymagadban
guggoltál a ziháló sínek között
kavicsokat válogatva széjjel
melyik jó tükör melyik homályosabb
de végül mindegyik eldobható
csak a kezedet vérezted velük össze

kezed kinyúlt és nem nyúlt vissza más

de érintés nélkül is észrevettem
hogy kettőzte százszorozta meg
a szétfirkált üveg az arcodat
csontjaidban úgy zúgott
az elmeszesedett sötét
mint ki tudja nem hallják soha
nem hallják soha senki ahogy
száguldanak sikoltanak
helyetted a metrófekete csövek
azonnal fölismertelek