A Borgia egyszeri koncert kalandként indult Kunhegyesen, akusztikus jellegű bulikkal folytatódott, jelenleg pedig rock-kal és népzenével spékelt zenéjével menetel az ismertség felé. Énekesük, Karap Zoltán szerint nincsenek rajongóik, csak barátaik, ennek ellenére SZIN-es koncertjük után idegen lányok vitték haza a dobverőket és a pengetőket. A negyven fokos folk and roll koncert után, a Szegedi Ifjúsági Napokon Nagy Kátya beszélgetett a zenekarral.


Nagy Kátya: Mit lehet tudni a zenekarról?

Nagy Tibor: A legfontosabb információ, hogy Kunhegyesről érkeztünk. 2007-ben kezdtünk, nem pont ebben a felállásban, egy baráti társaság alkalmi koncertjére jöttünk össze, de úgy tűnt, hogy ezt érdemes tovább csinálni és így összeálltunk.

Karap Zoltán: Egy év után felvettünk egy demó CD-t a Denevér Stúdióban, rá egy évre még jó néhány újabb számot, abból készült egy még több számot tartalmozó anyag, de csak idén áprilisban jelent meg (igaz. 5000 példányban) az első nagylemezünk a RockinforM ingyenes mellékleteként. Ezzel egy időben sikerült leszerződnünk egy szervezőirodával is, így bekerülhettünk nagyobb fesztiválokra, mint például most a SZIN-re.

Ami a műsorunkat illeti két koncepcióval szoktunk koncertezni: az egyik, amikor néptáncosokkal állunk színpadra, ez azt jelenti, hogy a színpad előtt felépítünk egy plusz színpadot, amin a Pátria Néptáncegyüttes lép fel, akik saját számainkra és népdalátdolgozásokra készítenek koreográfiát. Emellett néha kórus is lép fel velünk. A másik verzió pedig, amikor klubokban, kisebb-nagyobb kocsmákban koncertezünk.

Melyik áll közelebb a szívetekhez?

Nagy Tibor: A fesztiválba még nem igazán kóstoltunk bele. Nyilván az doppingol bennünket leginkább, amikor a közönség szépen összegyűlik, és ha jó a hangulat, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy kiskoncert, színpad, kocsma, táncosokkal vagy nélkülük – bár biztos, hogy ők tesznek a hangulathoz, arról nem is beszélve, hogy a művészi értékük elvitathatatlan.

Karap Zoltán: Igen, mindkettő közel áll a szívünkhöz, de az utóbbi időben ezt a nagyszínpados –táncos verziót személy szerint jobban élvezem, miközben tisztában vagyok vele, hogy ez az egész olyan, mintha már nem is koncertet adnánk, hanem inkább a zenés színház felé közelednénk. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon a táncosok jelenléte nézelődésre vagy inkább együtt-táncolásra inspirálja a közönséget. Jelenleg azt mondhatjuk, akárcsak a Kar az antik tragédiákban, a táncosok a mi eszményi nézőinket testesítik meg. De vajon mit szól majd mindehhez a közönség? – Ez a jövő zenéje…


Nagyon felgyorsultak körülöttetek a dolgok. Mikor 3 éve Kunhegyesen, a Győzőben koncerteztetek még nem hallottam rólatok, most meg, tv, fesztiválon, Class Fm-en, Neo Fm, sőt a Magyar Rádióban is interjúvolnak már benneteket. Minek köszönhető a siker?

Karap Zoltán: Egyértelműen a Rockműhely szakmai kapcsolatainak és annak a szerencsének, hogy eddig szinte valamennyi koncert után belebotlottunk valakibe, aki tudott mondani valamit, merre vegyük a következő kanyart. A sikerek persze ezen a szinten mindig csak lehetőségek a tényleges „siker” felé. Most az új klipünkkel kapcsolatban várjuk, hogy új ajtókat nyisson meg előttünk.

Nemrég jelent meg az első klipetek, hogyan zajlott a forgatás?

Karap Zoltán: Kiment Kunhegyesen egy gyümölcsöskertbe egy maroknyi csapat, körülbelül 40-50 ember. Egy napos forgatás volt, reggeltől-estig. A forgatókönyv körüli munkák azonban jóval hosszabbak voltak. Koncz Teréz személyében azt hiszem, nem csak egy nagyon tehetséges rendező hölgyet ismerhettünk meg, de a zenekar meglehetősen bensőséges kapcsolatba is került vele. Reméljük, ez a mostani videó csak az előképét jelenti egy majdani hosszú távú együttműködésnek.

Hogy lehet kitörni egy olyan kis helyről, mint Kunhegyes?

Nagy Tibor: Ezt szeretnénk mi is tudni. Az, hogy mi itt vagyunk, Kunhegyesen kívül bárhol, az leginkább szervezés kérdése, legritkább esetben nyújtják tálcán ezeket a lehetőségeket. Bár azt azért meg kell említeni, hogy van egy menedzserünk, Boltsek Andrea, aki elég sok mindent intéz nekünk; nem a klasszikus értelemben vett menedzser, nyilván mi fizetünk ezért, de ő is sokat segített már nekünk.

Karap Zoltán: Nem tudjuk, de mindent megteszünk, amit ilyenkor szokás. A videokliptől is várunk dolgokat, a néptáncosoktól is, de ha azt akarjuk, hogy velük is fellépjünk, ott kezdődik, hogy színpadot szerezzünk, utaztatni kell nyilván a produkciót, felszerelést bérelni, vinni stb. Ennek elég magas költségei vannak, és azt tapasztaljuk, hogy amíg egy zenekar nem mondhatja el magáról azt, hogy befutott, addig az emberek nem szívesen fizetnek érte. Teljesen mindegy, hogy milyen produkciót nyújt valaki, az összes szervező számára egyedül az szempont, hogy mennyi embert tudunk bevinni, amivel nem azt mondom, hogy nem érték alapon alakulnak ki a szórakoztató helyek zenei műsorai, de azt igen, hogy komoly gazdasági szempontok szerint. Mi ezt teljesen megértjük, minden utat megkeresünk, elmegyünk a legkisebb rádiókhoz csakúgy, mint a legnagyobbakhoz, az interneten mindenütt ott vagyunk, ahol illik, és persze koncertezünk. Azért bizakodunk, mert senki nem mondta még, hogy ezt ne csináljuk. Másfelől tényleg nem vagyunk elégedetlenek, mivel igaz, hogy minden zenekar szeretne kitörni abból a miliőből, amiből indul, azért mi eléggé élvezzük az otthoni miliőt is. Ha szabad így fogalmaznom, a táncosainkkal való próba bizonyos értelemben jobb, mint egy koncert.

Hogyan látjátok a környékbeli zenekarokat?

Karap Zoltán: Azt látjuk, hogy az a műfaj, amit mi képviselünk a megyében viszonylag kevésbé divatos, a legtöbb amatőr zenekar inkább a keményebb műfajokban kísérletezik, de azt is érzékeljük, hogy ezek a keményebb műfajok kimentek a divatból. Akik hangszerhez nyúlnak még inkább a ’90-es évek metál és rockzenéjét képviselik. Nagyon sokáig a motoros találkozók tartották életben ezeket a műfajokat, mára ez kifulladt; a rockzene elkezdett fuzionálni a táncalapú zenékkel, minket is ez érdekel elsősorban, a népzene pedig magától értetődően üldöz bennünket, a zenei anyanyelvünkből kifolyólag. Kunhegyesen egyébként pezsgő zenei élet van, mi ugye különböző korosztályokból vagyunk, de mindannyiunk fiatalságát meghatározta, hogy mindig is voltak zenekarok Kunhegyesen, és azt látjuk, hogy utánunk is alakulnak. Akikre érdemes odafigyelni, hogy válaszoljak is a kérdésre, egyértelműen az Esti Kornél, Mezőtúrról. Igazán modernek és nagyon profik, egy ízben volt szerencsénk velük fellépni, nekünk nagy élmény volt. Rajtuk kívül a 5YARDS nevű szolnoki csapatot kedveljük igazán, ők igazi grunge zenét játszanak, ráadásul mindezt magyarul.


Az itthoniak közül kik inspiráltak benneteket?

Karap Zoltán: Én nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert még sosem kérdezték meg, de nagyon vártam rá… Gimis korom óta a legmeghatározóbb magyar zenék számomra: a régi VHK, Cseh Tamás, a Kispál és a borz és a Quimby, dalszövegek tekintetében pedig Bereményi Géza az abszolút favorit. Itt a SZIN-en viszont a Zagar és a Kerekes Band koncertjét várom a legjobban, még sosem láttam őket élőben, de szinte borítékolható, hogy inspiratív lesz.

Nagy Tibor: Koromnál fogva én éltem akkor már mikor a Beatles még létezett, 3 évesen úgy hallottam ezeket a számokat, ahogy ma sugároznak például egy Kiscsillag számot a rádióban, élő egyenesben. Ezt körülbelül nyolcadikban hallottam újból, mikor valahogy megengedték lejátszani az „Egy nehéz nap éjszakáját” és valahogy ilyen nagyon furcsa áram járt át… aztán magyarok közül nyilván a korom miatt Bikini, KFT, Republic is valamelyest egyértelműen hatottak rám, de a Beatlestől nem tudtam szabadulni… De, hogy azt megértsem, Chuck Berryt is meg kellett ismernem. Egészen kisgyerek voltam, mikor a szomszéd előállított egy 1956-os Bill Harry lemezzel, nem tudtuk akkor még hogy mi ez, csak belénk ivódott, hallgattuk. De rengeteg előadott tudnék még említeni komoly zenétől kezdve, ami hatott rám.

A blogotok stílusa egészen eltérő a megszokottól, egészen bensőséges…

Karap Zoltán: Arra gondoltunk, hogy mi van akkor, ha valaki, aki a honlapunkon jár nem csak számokat lát, adatokat, városneveket, hanem kicsit belepillanthat a zenekari életünkbe. Szerettük volna személyesebbé tenni az oldalt, mert nem egy stílusirányzathoz kötődünk, nem valamilyen hagyományt tisztelünk, hanem öt különböző személynek a találkozása a zenénk, ezt próbáljuk meg egy kicsit leírni. A blog végül is erről szól, hogy személyes bejegyzések születnek. Nem mindenki számára egyértelmű, hogy mi ez, de nem tervezünk új profi honlapot, hiszen a Facebook úgyis a lehető leginteraktívabb felület, és minden zenekar számára az elsődleges: tömör, naprakész, like-olható. Aki viszont a honlapunkra téved egy kicsit a fejünkbe is bele tud nézni, ha akar.

Mik a zenekar jövőbeli tervei?

Karap Zoltán: Most előttünk áll két nagyprodukció, ismét kórussal és a néptáncosokkal fogunk színpadra állni, utána pedig klubkoncertek következnek egész ősszel, Miskolcon, Budapesten, Debrecenben, megyén belül pedig Szolnokon, és folyamatosan írjuk az új dalokat – sajátokat és népdalfeldolgozásokat egyaránt. Közben szeretnénk megnyerni az október 15-ig tartó facebook szavazást arról, hogy a „New Kids of the Rock” című válogatáslemez egyik előadójaként mi készíthessünk klipet a RockTV munkatársaival. A szavazás nem igényel komolyabb előkészületeket, egyszerűen csak rá kell kattintani a zenekar fotójára. Biztatnám a kedves olvasókat, hogy „szavazzanak”!

A koncertfotókat Popál Balázs készítette