Kérdezők: Rudas Mariann, Vég András

Vég András: Összeszámolni is nehéz, hogy hány évet forgattatok együtt Tarr Bélával. Melyik volt a legnehezebb film? Mondhatjuk, hogy ez az utolsó, A torinói ló volt a legnehezebb? Gondolok itt a 9 hónapig próbált nyitó jelenetre, ahol a lovat hajtod haza.

Derzsi János: Igen, mondhatjuk, hogy ez volt a legnehezebb forgatás. Annak idején Krasznahorkai László és Tarr Béla így találták ki, az én feladatom pedig az volt, hogy megvalósítsam, amit elterveztek, de nagyon nehéz volt. Elfáradtam. Nem csak fizikailag, mentálisan is. Ebben a filmben 4 évnyi munkám van benne.

V. A.: Van Tarr Bélában és a filmjeiben valamifajta nehezen megmagyarázható megszállottság(?), hit(?). Mintha itt a filmcsinálásnak effektív tényleg lenne tétje. Ha valóban így van, akkor szerinted végül is mire megy ki, vagy mire ment ki a játék?

D. J.: Béla egy monomániás őrült, aki, ha kitalál valamit, akkor azt pontosan végig is viszi. Nekem lehetnek saját ötleteim, de ha azok nem illenek bele az elképzelésbe, akkor olyan módon nem is lehet megvalósítani őket.

V. A.: Abba lehet egyáltalán hagyni a filmezést?

D. J.: Én hiszek a Bélának, de azt is meg mondtam neki, hogy nekem ez az utolsó Tarr-filmem. Egy esetben forgatnék vele újból, hogyha kosztümös filmet forgatna – akkor elvállalnám. Ha színes, szélesvásznú kalandfilmet, vagy gyerekfilmet csinálna.

Rudas Mariann: Mikor Nietzsche odament a torinoi lóhoz, átölelte a nyakát és sírva fakadt. Szerinted miért sírt és ez hogyan jelenik meg a filmben? Egyáltalán megjelenik?

D. J.: Nem jelenik meg a filmben. Legfeljebb annyiban, hogy verem a lovat. Nietzche azért sírt, mert felismert egy olyan dolgot, amit addig még soha. Hogy lehet olyan kapcsolat két élőlény – ember és állat – között is, amiről addig nem is gondolta, hogy létezhet. Utána meg is őrült. 10 évig élt még, az utolsó 3 évében szanatóriumban kezelték, és nem is írt többé soha.

V. A.: Amikor korábban beszélgettünk, azt mondtad nekem, hogy szerinted A torinói ló a legjobb Tarr-film. Szerintem is. Én ezt igyekeztem megindokolni az interjú mellett közlésre kerülő kritikámban. De szeretném tőled is megkérdezni, szerinted miért?

D. J.: Ez a legletisztultabb filmje; ahogyan haladunk, és végül, ahogy elérjük a semmit. Egy Tarr-filmben létezni nagyon nehéz. Ha azt kérdeznéd, hogy milyen, akkor két szóval tudnék válaszolni: József Attila: „Semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog.” Számomra ez a létezés egy Tarr Béla filmben.