Amikor a szüleim elváltak, mindenről meg tudtak egyezni, csak arról nem, hogy kié legyenek a falon lógó fényképeim. Végül arra jutottak, hogy igazságosan feleznek. Kiszedték az összes képet a keretből. Aztán kronológiai rendben, méghozzá a bölcsisekkel kezdve, kettévágták mindet. Miután különköltöztek, minden jobb arcom anyámnál, és minden bal arcom apámnál volt megtalálható.
   A bátyám nem volt ilyen problémás, mert őt anyám ki nem állhatta. Minden képét apámnak adta. Tehát az öreg nyert háromnegyed-egynegyedre.
   Amúgy nem értem, mi baja volt anyámnak a bátyámmal. Ritkán unatkoztunk, hisz mindig jó elfoglaltságokat talált ki. A legkreatívabb gyerek – mondogatták a szomszédok. Sosem felejtem el, mikor el akartuk rabolni a lakótelepet, ezért minden ház köré kötelet csomóztunk, amit egy biciklihez kötöttünk. Mindketten megpróbáltuk. Teljes erőnkből tekertünk, de azok a hülye tömbök nem mozdultak. Egyik sem, hiszen többnél is próbálkoztunk, hátha az első csak spontán makacs, és inkább ott marad. Olyan hosszú köteleket azóta sem láttam.
   Tudtuk, hova ássák el magukat a békák ősszel a parton. És elkezdtük kiásni őket a fűzfa mellől, amibe valaki belevéste: Bea te istennő vagy. Egy teljes délután csak homok és békakitermeléssel foglalkoztunk. Olyan szorosan feküdtek azok egymás mellett, és olyan sokan, mint Piszkarjevóban a testek. Szerencsétlenek teljesen kábultan tévelyegtek, mi meg csodálkoztunk, hogy az ezt követő nyáron nem lehetett meglenni a balkonon, pedig több mint három kilométerre feküdt az öböltől, és kétszer is irtottak szúnyogokat.
   A fura ötletei ellenére bátyám nem volt szívtelen, habár minden nyáron ő ölt meg. A saját testvérem. De fel kell dolgozni, hogy a számháborúzáshoz jobb géneket örökölt.
   Nem utálom azért sem, mert igen váratlanul lelépett – ahogy ő mondogatta mindig – a mocsárból. Valami amerikai csajhoz ment ki, legalábbis az a néhány barátja, aki bennfentes volt a dolgaiban, ezt állította. Ha minden igaz, azóta a nyugati partról bagózik ránk elég keményen. A múltkor megtaláltam a neten, írtam neki, de nem válaszolt. Biztos nagyon elfoglalt ember, vagy a híres kreativitása elhagyta, és egyszerűen nem tudott mit válaszolni.
Lehet, hogy már gyereke is van, sőt gyerekei, azaz nagybácsi lettem. És a lurkók épp hulahoppkarikáznak egy parkban a Szent András szomszédságában.
   A bátyám fotózni is jól tudott. Női testek jelentek meg a fekete-fehér képein. Mindenféle kicsavart, fura helyzetű láb és kéz. A kezeket különösen szerette. Elfogultság nélkül mondhatom, tényleg jól csinálta, csak mikor Eleonóra, az akkori barátnője lába kifacsarodott helyzetben maradt, abbahagyta. Szerintem nem a bátyám tehetett róla, a sors büntette a családot az abnormális helyzetű testrészekkel.
   Ugyanis az apja is bicegett, akit úgy megvertek, mikor Szenteste előtti nap fenyőfát lopott maguknak egy kis kertből, hogy a műtét sem segített rajta. Attól kezdve bottal kellett járnia. A felesége kezét meg egy textilgyár gépe kapta be. Olyan alakú kezet a bátyám sem tudna kitalálni, esküszöm.
   A minap láttam a Lőrinc bátyját meg a lányát, együtt bicegtek a villamoshoz. Azt is tudom, melyik tömbben élnek, de nem foglalkozom vele, van nekünk mit a mi házunk tájáról elseperni, nem is kevés.
   Amúgy a válásban a legfurább, hogy az anyám ugyanabba a házba költözött külön, ahol apám a régi lakásban maradt. Így minden jobb arcom a hetediken, minden bal meg a negyediken található.