cserzett csendben öblögetem
számonkéréseid – gargarizálok, köpök –
felmosott ajkaim így is virágcserepesek,
koszhámot hordó
senkik vendégeskednek
mély gyökérzetükkel bőrömbe marva;
elhullajtott szennyes ruháim
másnapra humuszszőnyeggé lesznek;
szórófejes slagból testnedvekkel
lakatnak jól
és szobanövényeket ültetnek az ölembe,
szobatiszták, falra futnak,

női hang itt még nem volt,
csak motorizált mosolyok egyfolytában;
rock-plakátjaimat új dogmák legelték le,
nincs mit siratni, reggelre csipává alvad itt minden –

redőny pórusain csírázó fénycsíkok
az asztallapon,
mint kiélt narkós felszippantom minden ébredéskor –
mások fotoszintézisnek hívják,
az orvosom pánikbetegségnek