A gazda keze még kasztrált lovak vérétől meleg,
Mikor hazaér és felesége arcát tenyerébe veszi.
Csak nem öregszel meg – mondja, ahogy mosolyogni
Kezd – Én tehetek róla, fogok is. Még pár éjszaka,
És a csontjaidat gyémánttá nyomom, onnan megy minden magától.
A kertben rágyújt, az esőt figyeli, nyugtatja
A gondolat, hogy ez mégis valami mennyezet felett való víz,
Aztán percekig ijedten néz az udvar vége felé.
A virágok azon az estén vörösödtek be először,
Idegenek ismerős váladéka
Csepegett róluk.