Anna ül a váróban. Még néhány perc, és meglesznek az eredmények. Addig is elrágcsál néhány kekszet.
Gyűlöl enni, mégis, mintha egy láthatatlan kéz tömné a szájába az ételt, hogy örökké csak rágjon és rágjon. Ő pedig rág. Kitartóan őröl a fogaival. Szégyelli ugyan, de mégis. Ha senki nem látja, többet eszik. Apró, lopva betömött, eldarált falatkák.
Anna többet nyom száz kilónál.
Gyerekkorában az anyja kitálalta az ételt, aztán mozdulatlanul figyelte, ahogy a húgával felfalják. Aki hamarabb végzett, megetethette a másikat. Meg kellett etetnie.
Anna mindig is gyűlölte, ha etették. Csecsemőként sivalkodott, valahányszor az anyja megpróbált leerőszakolni valamit a torkán. Azt se tudta soha elviselni, ha a húga matat a szájánál, ezért csak nyeldekelt, fuldokolt, és végül megkönnyebbülten tuszkolta a testvérébe az ételt.
Tizenhat éves korára jócskán kigömbölyödött, a többi lányhoz képest óriási méretű ruhákban járt. Mások állandóan szúrós megjegyzéseket tettek rá. Változni akart, lefogyni. Ám az anyja még mindig ugyanazt a játékot játszatta velük, ő pedig még inkább megalázónak érezte, hogy a húga tömi a szájába az ételt. Így tehát tovább rágott és nyeldekelt.
Az anyja azóta már nincs sehol, ám ő csak egyre rág. Eszik. Örökké magán érzi a férje utálkozó pillantását, de ugyanakkor eszébe jut az anyja figyelő tekintete is. Ő pedig fal. Tudja, hogy a férje nem szereti. Ha egyszer nem esik jól ránézni! Azt nem érti, miért vette el, azt viszont igen, miért nem hűséges hozzá. Ki tudna egy dagadt nőre szeretettel gondolni?
Anna ül az orvossal szemben. A doktor úr arca komor. Anna egy kicsit ideges. Betöm egy kekszet.
Asszonyom, ön gyógyíthatatlan.
Igen, ez az. Rosszindulatú daganat. Most nem rág, nem eszik, csak mered maga elé. Azt hiszik, megrázta a hír. Vizet hoznak. Igazából csak megkönnyebbült.
Anna bizakodó. Vége lesz. Többé senki sem fogja figyelni. Nem kell szégyenkezni, nem kell enni, nem kell rágni. Nem kell szégyellni, hogy nem szeretik. Most még egy kicsit foglalkozni is fognak vele.
Már nincs sok hátra. Sose mert öngyilkos lenni, noha egyszerűnek tűnt a dolog. Csak lenyeli a gyógyszert, ahogy az ételt. És mégsem.
Várt. Mindig várt, hogy valami lesz. Megváltozik. Talán kihullnak a fogai, és nem tud többé rágni.
Most majd meg fog halni.
Megkönnyebbülésében betöm a szájába egy kekszet.