Függőleges, hosszú füstön
lógok eléd, mint kislány elé
hajós-kacsás, vagy csillagos-holdas csörgő.
Kiderült, messze van ennek a gyújtózsinórnak a vége:
valahol az antennák fölött is, túl a műhold
és űrszemétgyűrűn és túl leszakadó űrhajósokon is.
De ez a felismerés
(hogy lógok, és akárhogy pofozgatsz,
mint macska puha gombolyagot,
akkor is végül visszahajlok eléd,
mint valami könnyű bokszzsák,
vagy hélium lufi)
semmit sem változtat azon,
hogy a drót másik végén már
biztonságban ülnek, és kezük
a piros gombon.