Szaladok mezítláb a kukoricásban
a tíz évem alig liheg mögöttem,
nagyanyám kedvence vagyok,
földszag, éneklek, léptem súlytalan,
szőke hajam villan,
kifekszek a nap alá
és álmodok magamnak
színes kartonruhát,
száz holdas pagonyt,
90-es éveket, sulidiszkót,
felsősöket akik kilógnak cigizni,
iskolatejet, bálkirálylányt,
hazakisérést,
nem túl amerikaiasat,
csak olyan,
laza rendeszerváltásutánit,
álmodok Dorothyt,
ahogy pipacsmezőn
álmodik a napraforgókról
a Bádogember meg a sarki kocsmában szidja Ózt,
álmodok buszmegállókba villamosokat
képzelt kamaszkort,
kezembe second hand vattacukrot,
álmodom, hogy tudom
hány fokos szögben száll fel a repülő,
hogy természetes szám a pí,
hogy mégis minden renden van a világgal,
és csak én tévedtem,
álmodom, hogy ma új betűt írunk fel a vakációból
és álmodok pezsgőt, drámát, kábítószert,
hogy decemberben
az utca összes autójának
havas ablakára ki van írva
lefordíthatatlan neved,
és megálmodlak, mint
legnagyobb pozitív zérushely
hogy fogod a szoknyád,
ahogy átmész a zebrán
a buszon fésülködsz,
és a szél kudarcot vall,
nem, nem borzolta össze a hajad,
pedig évek óta erre várt
én meg csak arra,
hogy még lássalak az idén biciklizni,
fested még a körmöd?
megvan még a heg a belső combodon,
amit a vasaló okozott?
tényleg azt hitted hogy elhiszem?
rámszólnál hogy vegyem le a zoknim?
kérnéd, hogy szorítsalak amilyen erősen csak tudlak?
megbocsátanál apámnak?
Álmomban
homlokomra írom,
hogy álom eladó
és az álom-én
már nem álmodik
nem alszik
és már nem kell lefeküdnie.

A vers a szerző felolvasásában:
[audio:http://felonline.hu/wp-content/uploads/2011/02/3.-vak-emberek.mp3|titles=Dombovári Csongor – A vak emberek álmai]