pleni sunt lacrimae

gépként belőlem olaj könnyezik
elszökött, elfogott szolga gondja,
mint a bányamunka
mint a szenet veszik
a piacon Ostiában –

onnan, a te szemedből
csordul a tejfehér igazgyöngy,
unciánként két egység
lítiummal, így gyógyítasz,
igen, ha lenyelem sós könnyeid

confinia lucis et noctis

pont, mint tegnap kockajáték közben
olvadt az éjszaka nappallá, ébred a
lompos hajnal, köd terpeszkedik
a Palatinus háztetőin, szekerek
repedt alján folyik a gabona,
innen már csak haza vezet az út,
sétálok, nézem a zajokat

sic itur ad astra blues

végig a hájvéjn capuáig,
igen, bébi, nyomás capuáig
az út mentén érjen az éj, hajvé!

lementünk a csajjal az adriára,
alattunk csak úgy zúgott a szekér,
consulságom végén jár egy hét
tengerparton, nézzük a csillagokat,
elmerülünk, hajóra szállva meg sem állunk
attikáig

megjelent: IV.évf. 1.szám