ismerlek
és ebből az egészből egy rohadt
verset kellene már írnom
kezemben a toll üres a papírom
azt hiszem túl sokat
hezitálok pedig már kilenc
hónapja letekertem
körüled a csendet persze
zsebre tettem mert istentudja
hol jöhet rá az emberre a szükség
előre látom mit lépsz még ha
nem is lépsz még csak hezitálsz
egy keveset pedig egy ideje már
nem is keresed a levágott kezeket
eltakart fejeket a kosarak alatt
nem látod bennem túláradt patak
tétova céltalan parttalan mégis
benn rekedt és néha érezni
vélem derekamon kezedet vagy
összehúzódom az ágyon hátha
te is ott vagy meg azt is várom
hogy megjelenj mellettem egy éjjeli
sétámon de persze csak magamat
tekertem körbe hallgatással
bolond múmia-alak