Na, végre! – csapta össze harminc évnyi házasságban ráncosodott kezeit Kiss Ernő, nyugalmazott dandártábornok ötven éves felesége. – Na, végre! – ismételte nejét Kiss Ernő, nyugalmazott dandártábornok, jobb oldalára fordult, és kettőt horkantott – másnaposan, de egyáltalán nem érdekelte már, mi következik mindebből. Ő ártatlan, tanúk meg nincsenek. Gondolhat az Ildi, amit akar, most már mindegy, és különben is: jobb így. Megint horkantott.

Az első évben – ez 1980-ban lehetett – még kevéssé az elforduláson, mint inkább a horkantáson volt a hangsúly, s akkor még Kiss Ernő (akkor még nem nyugalmazott nem dandártábornok) a maga adta tekintélyes hangra akár a reggeli ébresztő trombitaszóra pattant ki vigyázzállásban az ágyból. Az akkor még nem ötvenéves feleség mindebből mértani pontossággal kikövetkeztethette, hogy a kávé öt percen belül az éjjeli szekrényen gőzölög. Balra fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt sóhajtott. Nem sokáig. A kávé egészen 1980. december 31-ig minden reggel pontosan fél hétkor az elvártnak megfelelően két cukorral, tejjel meg is érkezett, mígnem 1981. január elsejének reggelén… Kiss Ernő arra ébredt, hogy nem ébredt fel, jobb oldalára fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt horkantott. Rosszul tette. E jeles napra datálható ugyanis, hogy a majdani nyugalmazott dandártábornok (majdan ötvenéves) felesége akaratán kívül csődeljárást kezdeményezett házassága ellen anyja ötödik emeleti panellakásának konyhájában. – Na, végre – mondta erre Anyuci, a már ekkor elviselhetetlen házisárkány, s mint a házasságok védőszentje még aznap beköltözött Kiss Ernő, majdani nyugalmazott dandártábornok tejjel-két cukorral folyó Kánaánjába.

Anyuci a mosókonyha melletti szobát választotta ki barlangjául, mely történetesen a fiatalok hálószobája alá esett, s így minden – jelenléte nyomán egyre sűrűsödő – vitában meglepően értesült sárkánynak bizonyult. Ernő az első pár évben még reménykedett, hogy a gyerekek érkeztével családi vacsorákon rendszeresített idomítása csillapodni fog, de be kellett látnia, hogy Anyuci nevén kívül semmi sem változott, sőt: Mamuciként erői csak megsokszorozódtak. Még hálásnak kellett lennie, hogy milyen sokat segít az áldott lélek, s azt a kevés nyugdíját is mind rájuk költi, mert ennek a lánynak még egy szép bundája se volna tél közepén, ha rajta, Ernőn, ezen a semmittevőn múlna. Mert ez csak hazajön, leül a sörével, az újságjával, és onnantól a család az fittyfene, az smafu, egy értelmes szót váltani vele nem lehet, mert fáradt, mert elege van, és csöndben kell maradni, hogy kipihenje a munkát, pedig rég hazajöhetett volna, csak megint beült a Szondába a haverokkal, ne mondja, anélkül is tudja, bűzlik a cigarettafüsttől,  ezt is hányszor megígérte, hogy mielőbb leszoktatja magát, mert a gatyájuk is rámegy lassan, pedig a gyerekeknek megint új cipő, kabát, könyvek, tolltartó és az egész világmindenség kellene, meg különben is, mit gondol mégis, lassan egy lépcsőn nem tud felmenni anélkül, hogy a tüdejéhez ne kapna…

Repkedtek a feleség szájába adott mondatok, hogy már a gyerekek is átvették, és az Aput már ők is azzal az „átlátok rajtad” – nézéssel figyelték, amit olyan ügyesen megtanított ez a hétfülű fenevad, ez, a kibírhatatlan, életkeserű, vénség, ez, aki három házasságából mind a három férjét sírba vitte, ez a hárpia, aki vele mindig mézes-mázos, így Ernusom, úgy Ernusom, ahogy látod Ernusom, kérsz egy kis csirkét Ernusom, az Ildi sütötte, Ernus, aztán a háta mögött meg áskálódik azzal a kimondatlan mindent rosszallásával. Ő inkább már haza se jön, hát csodálkozik az Ildi is, hogy inkább a Szondába ül be a fiúkkal, mint ebbe a viperafészekbe!

Ki tudja, hová fajult volna a családi idill, ha Mamucit, a hétfülű sárkányt 1989-ben, regnálásának nyolcadik évében váratlanul el nem csapja egy máig azonosítatlan, ismeretlen rendszámú rendőrautó ittas vezetője – kétszer.

Vizsgálatot senki sem indított, az újságok is mással voltak elfoglalva akkoriban. Kiss Ernő meg valahogy csak dandártábornok lett az évek folyamán, s már senki sem emlékezett a kényes családi tragédiára. Aztán nyugalmazásának éjjelén a Szonda előtt ismét feltűnt egy ismeretlen rendszámú rendőrautó. Kiss Ernő összeszedve maradék józanságát bemászott az anyósülésre Ildi mellé. Kétszer – elsőre már ezúttal sem ment.