A Kávészünet együttes zenéje  sok embernek bejön, de  hogy a zenekarnak az irodalomról nem sok fogalma van, az látszik. A (J.A.) Mama nem pop dal, ahogy zsoltárokat sem rappelnek. Szerintem már a Csillag születikben is hiba volt belekezdeniük a dalba, a tegnapi koncertjükön szintén nagyon rosszul szólt.

Van olyan szöveg, amihez egyszerűen nem szabad hozzányúlni, vagy ha igen, az adaptációnak nagyon meggondoltnak kell lennie. Például ilyenre gondolok, hogy lávjúbéjb’ arckifejezéssel nem kezdek bele, abba, hogy

„Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.”

A Keresek valakit pedig semmilyen célra nem használnám fel, mert ez a költő egy nagyon korai verse (mindössze 16 évesen írta), és ez még nem az az Attila, aki az irodalmi kultusz tárgya. De Vörösmartytól sem zenésítettem volna meg egy olyan – urambocsá – rossz versét, mint a Laurához címűt. Értem én, hogy V.M. neve is benne van a közismert irodalomkánonban, csakhogy a Szózatot már megzenésítették, a Keserű Pohár kihúzva, a többiről pedig itt lehet olvasni. Nyálas slágernóta nincs közöttük, bár tény: giccsnek jól eladható, csakhogy az irodalom nem egyenlő giccsel.

Varró Dániel szerencsés választás volt, vagy a Csonka vers (Hollós Korvin Lajos) csakúgy, mint Kányádi Békabúcsúztatója. A saját, közönséggel együtt énekelhetős daluk is teljesen a helyén van, a pocakos lányról.

A magyar irodalom különben tele van kevéssé ismert vagy a kánonból kiszorult, ám jó témájú, ritmusos, megzenésíthető szövegekkel, használható költőkkel, még akár kortársakkal is. Szerintem a zenekar jól tenné, ha utánaolvasna, megkeresné ezeket, és a nagy falatok helyett inkább ezekkel látná el „missziós” feladatát: az ún. kultúraközvetítést, jelesül közelebb hozni az irodalmat az érdeklődőkhöz.

„Óvodától, az általános iskoláig, fősulikba, egyetemekre sokszor megyünk “irodalom órát tartani.” Itt a fiatalok a zenén keresztül ismerhetik meg a tanult költők munkásságát, amit láthatóan jobban élveznek a szokványos tanulásnál. Ha így megszeretik Mórát, Márait, vagy éppen Kosztolányit, már megérte, és minket igazol, hogy nem csak jó, de szükség is van arra, amit csinálunk” nyilatkozzák magukról.

Arról nem is beszélve, hogy ezt a műfajt űzik náluk sokkal jobban is. Gondolok itt Ferenczi György Petőfi albumára, vagy Lackfi János és Lovasi András közös fellépéseire. Pedig nekik még giccses honlapjuk, jólfésült pózer portréik sincsenek.

A tegnapi koncertjük kapcsán úgy veszem észre, hogy az irodalomról egy csomóan még mindig úgy gondolják, hogy az amolyan szépkedő dolog, sok habbal, dobbal, nádi hegedűvel, és ezt az illúziót egy-egy ilyen nem átgondolt Mama megzenésítés, vagy Vörösmarty feldolgozás, sajnos csak megerősíti.

Jó lenne tehát, ha a nagy nevektől nem vennének át közismert (és néha már közhelyes) szövegeket. Nem lennék kíváncsi például egy Ady top 10-re, és hidegen hagyna a Tóth Árpád rock ‘n roll is.