„A mai költők mind feléneklik a verseiket, mert már senki sem olvas” – mondta a fiatalember, miközben reklámozta Vad Fruttik együttes másnapi koncertjét. Ezután megpróbáltam rávilágítani, hogy mindig is jól megfért egymás mellett a zene és a költészet. Azt mondta utánam olvas, és ha „az egekbe emeli, amit írok” akkor szeretni fog. Közvetlen volt, aranyos és részeg. Mindhárom embertípusból akad errefelé bőven, csak egyetlen lány hitte hogy meg akarom téríteni, és küldött el messzire, mikor hozzászóltam.

Most a forróság éppen kitörölte a szókincskészletem, nehéz az írás. Az esti órákban könnyebb lélegezni, beszélni, mosolyogni, és azt mondani minden szembejövőnek, hogy „olvass verseket”. A „szoktatok verseket olvasni?” kérdésre meglepően sokan bólogatnak, sikerélmény odamenni az utcán gitározókhoz, a kalapot viselőkhöz („művészdivat” lenne?), az önmagukat virágoskertnek álcázókhoz.