Kávéházakban ülve
illatos zaccból
olvastuk a hétvégék
lusta történeteit.
A szavak csak úgy
körénk fonódtak
és a füst megtelt hittel,
a falakon lógó képek
egy pillanatra odafagytak
és mi folyton elsuttogtuk,
hogy lesz ez majd-

jobb is,
szebb is,
kevesebb is,
kicsit több is.
Sósnak,
édesnek,
mindennek a varázsa
kicsit hűbb volt,
tudod.

Most már csak a
kávé
és a ház
és külön a zacc,
külön a por,
külön a kicsit –
édes,kicsit
sós,nedves
és a levegő is kicsit
ájult most,
kedves.

Nincs már füst,
Mert a dohány káros.
Oda a hit.

Enyém az utolsó,
tied a szivar,
Arab
és Szürke
kékes
és hideg
és egy kicsit megint felkavar.
Kávé és zacc,
ízlelem és megrémülök.