Kemény Istvánnak

Mielőtt gyerekkora kedvenc
állatává vált, megborotválta
az arcán, ő meg szerelmes lett
a kutyás fiúba, megásott sírbani
utolsó aktus ez, Repülő Emberek
szórták rájuk a földet.

Mindenből hiányzik az érzelem,
csak az van, amit az agy tud,
hisz már ő sem szív boldogan
lopott cigarettát a zuhogó
esőben, nőt és táncot utasít
el szeretkezés utáni üres
lépcsőfordulókban.

Mert néha mégis jó lett volna
egy esernyő alatt vacogni, vagy
csak ilyenféle, az összetartozás
halványfinom gesztusaival élni,
gondolta, de másnap végülis
tisztán állt a dolgokhoz.

Mindenfelől súlyos gondokat
jelentettek az idő múlásáról
a tévében, de őt már csak a
másodperc cérnaszála tartotta
abban a városban.

Megfogadták, de még aznap este
megtörték, bár egyikük se volt
pesti, pörgette, forgatta, el-
elragadtatta, felfektette a
színpadra és ő megcsókolta.

Vannak dolgok, amik csakis a
pillanat hevében bocsáthatók meg.