Törzshelyemen ért utol az idő
csorgattam a sört magamba
szokás szerint –
vizslattam a buszváró fészkelődő
népeit –

Látóterembe szorult egy kopaszodó
szakállas fej – szemeit szarukeret
határolta – a lencse alatt
magában iszogató háromkarú beatnik –
vállán táska tartotta a kapcsolatot
bölcs elméje és a fizikai sík között –
szemem beleütközött –
– Ginsberg?
– Berényi?

Mindentudásával felmérte alakomat –
a sörömmel gyorsan végeztem (egy húzóra) –
majd tört angolsággal beszéltem hozzá
ő hallgatott – már nem várt a buszra
figyelte minden rezgésemet
ha a szavakkal nem volt elégedett,
csak belepöckölt néhányba,
hogy mindegyik betöltse az űrt
lelkünk szűk zugában