Általában megvárták, hogy szépen kifejlődjenek a szirmaik, néha még azt is, hogy kinyíljanak, és láthassuk a porzókat és a termőt. Ezen a tavaszon épp, hogy vöröses árnyalatúak kezdtek lenni a tulipánok, egyből ellopták őket. Elmetszették a különösen hosszú szárukat, ráadásul nem is alul, hanem közép tájt. Így az utcai kiskertünkben sok kis csonk jelezte; itt vannak azok a tulipánok, amelyeket tulajdonképpen nem is ismerünk. Épp, hogy tudtuk, hogy vörösek. Most meg biztos egy drága muranói vázában vannak, valami gazdag ember házában, mondta Erzsi néni, aki a mi szintünkön lakott, és bőven volt ideje nyugdíjas lévén, ki is kiáltotta magát kertfelelősnek.
Azon a tavaszon költözött az utcába egy új lakó, pont a velünk szembeni, egyszerű, háromszintes volt munkásházba. Nem volt csúnya az épület, bár szép sem. A kertje persze rondább és gazosabb, úgyhogy azért Erzsi néninek mégiscsak megfelel a mi kertünk, de a lakói rendes emberek, szóltam, mikor a nagymamám, aki akkor már a kórházban lakott, kérte, hogy meséljek a budai kis utcáról, annak házairól, lakóiról, amire ő már nem emlékezett, pedig ott nőtt fel.
Az új lakó vagy nem hozott semmi bútort, vagy éjszaka költözött, de egy biztos, mi nem érzékeltünk semmi mozgást a lakás körül. Miután már vagy két hete ott lakott, elkezdtek teljesen világosak lenni az ablakai éjjel. Olyan fényáradat jött ki, hogy az ablakunkon bejutva zavart minket éjjel, aludni sem tudtunk. Mit csinálhat ez az ember? Átmegyek, és lekapcsoltatom ezeket a reflektorokat, vagy nem tudom miket, szólt apám, aki három éjjen át azért még toleráns volt. Ne vessz össze vele, úgyis régóta akartunk redőnyöket, legalább most már cselekszünk is, nyugtatta anyám.
Megvannak az új redőnyök, fehér színűek, tudod az új szomszéd miatt kellettek, aki nem tudjuk mit csinálhat éjjel, de minket zavar az a nagy világosság, szóltam.
Persze az új redőnyök visszahozták a nyugalmat, de titokban nem egy éjjelen felhúztam a redőnyeimet és a szemközti ablakot figyeltem, meg azt a fényáradatot, ami onnan jött. Egy délután pedig az erkélyre kimenő új szomszédot is megismertem, és rájöttem, hogy többször fogódzkodtunk már egymás mellett a villamoson. Fiatal srác volt, aki gondolom egyedül élt, hisz semmi mozgást nem tapasztaltam körülötte. Egyszer bemutatkoztam neki félve, a fogódzkodás közben: szia, Jánosy Marcell vagyok és szemben lakom a te lakásoddal, talán feltűnt, hogy mi szomszédok vagyunk? Szia, ne haragudj, nem tűnt fel, jött a válasz igen félénken és a meglepettséget álcázni nem tudóan. Nem mutatkozott be.
Sokszor futottam, kizárólag persze nyáron, éjszaka. Mozogni kell, ugyebár, de nappal olyan meleg van, hogy el se bírja viselni az ember, nemhogy még fusson is? Gyakran a villamossínekre merészkedtem ki, miután elment az utolsó is a színbe, és tulajdonképpen az út közepén futottam. Egyszer, mikor befordultam az utcánkba, láttam, hogy az új szomszéd, – mert hiába telt el már nem egy hónap költözése óta, mi így hívtuk –, ott áll a volt munkásház kapujában. Köszöntem neki mialatt megálltam, és lassan átmentem az úttesten. Szia, válaszolt. Felnéztem az ablakaira, melyeken dőlt ki a fény. Mért nem kapcsolod le a villanyt, ha nem is vagy otthon, kérdeztem. Nézett rám, majd intett, hogy menjek vele. Először megijedtem, hogy mi van, ha leüt, vagy másképp, de bánt, végül is nem ismertem őt, még a névét sem tudtam, de közben elindult, és én mentem utána. A lépcsőház elég sivár hangulatot árasztott, de csak az elsőig kellett menni. Nem ügyetlenkedett a kulccsal, egyből betalált a lyukba, rögtön be is nyitott. Elámultam. Odabenn a falakon rendkívül sok neon fénylett, mindenféle színű és alakú, egykori üzletek, kocsmák neonja, világító abc feliratok. Gyűjtöm őket, mondta, pedig nem kérdeztem semmit. Ez a kedvencem, mutatott egy Jézust ábrázoló neonra.
Utána nem láttam többet. A mentősök csak a halál beálltát állapították meg, néhány nappal a látogatásom után. Agyoncsapta az áram.
Megint új szomszédaink vannak, most költöztek be, egy középkorú férfi és nő, férj és feleség, szóltam.
Ilyet még életemben nem láttam, fortyogott Erzsi néni, miközben a földet sepregette a járdáról. Mi történt, kérdeztem. Valamelyik mocsok kiásta a tulipánokat éjjel, és elvitte a hagymákat, mert hogy a virágot lopják, de hogy a hagymát is kiássák! Hát emberek ezek, Marcell? Majd segítek újratelepíteni, ne tessék aggódni.