ott fent, a város fölött, tompa fényekben,
új élet peremén szétcsúsznak a valóságok:
látom a jó polgárok teli bevásárlókocsijait
hallom az induló autók felbúgó motorját
köhögöm a keserű pipa cseresznyefüstjét
érzem az enyhe téli este átváltozását
hideg, éles éjszakába
a telihold alatt

mégis, mikor a fényszennyezett ködfüst
vászna felreped, egyedül állok
a beszövődött nap színe előtt
burnusszá olvadt szövetkabátomban
sivatagban
homokszagban
csendben
mint hésziodosz:
sárgasápadt holdnap
a kettő egy –

dűnékben elakadt teli bevásárlókocsik mellett,
homokviharban veszteglő gépkocsiromok között,
délibábot festő hőségben a telet fázom
azon a tetőn, afölött a város fölött,
tompa fényekben és keserű füstben,
ahol a halhatatlanok halandók
a halandók halhatatlanok,
ahol a természet rejtőzni szeret