– És akkor megkaphatom a régidet?
– Nem.
– Miért?
– Mert majd szeretném eladni.

Nem kaphattam meg. Nem mintha számítana, de ha csak egy percig fáj valami, akkor is fáj. Nem is jobb, mint az enyém, de a gesztus jólesett volna. Ne is kérjem, inkább ajánlja fel. Nem-nem. Az nem korrekt. Miért tenné?

De legalább adna lehetőséget. Legalább egy kicsit. Szavaival felejtessen. Mondja, hogy majd. Majd fiam. Majd.
Ahelyett, hogy ő tőle kérdek valamit, inkább magamtól kéne. Mi szükségem rá? Attól ropogósabb, vagy olcsóbb lesz a kenyér? És miért nem jó az, ami most van?

Újdonság. Ahogy égeti a pénz a zsebemet, úgy éget a tudat, hogy valami újban vehetek részt. Ha ő kérdezné meg miért, nem válaszolnék. Nem tudom. Nehéz őszintének lenni.
Néha jó gondtalanul hazajönni. Belecsobbansz a medencébe, megiszol egy sört, majd belefekszel a napágyba, és írsz.
Velem van. A mostani.
Ha megkaptam volna, gondterhelt lennék. Nem csobbannék a medencébe, sőt bezárkóznék a szobába, hogy vele legyek. Nem innék sört. Lusta lennék felbontani, és inni. Írni? Minek…

A csalódottság sosem tart sokáig. Keresel inkább valami örömtelit. Amiben nehéz csalódni. Például az asztal lába, vagy a kacsaúsztató.
Olyan nincs nekünk. Illetve asztal van, de lábak nélkül.

Azt mondta ellopták neki. Kell neki másik, mert nélküle nem élet az élet. Nélküle nem lesz szerelmes.
Megkapta. Habár leszidták, talán még pofont is kapott, de megkapta. Nem könyörgött, nem csúszott-mászott. Csak egyszerűen megkapta.
Most neki van új. Habár nem iszik sört, medencéjük sincsen, írni meg pláne nem tud, azért valamilyen szinten ropogósabb lett. Olcsóbb lett, az a kenyér.

Az összes apa a legjobb apa. De az én Apám a legjobb. Hozzátok.